Abortuszon átesett nők?

19 évesen volt abortuszom.

Nem féltem, hanem minél hamarabb túl akartam lenni rajta.

Lelkileg nem volt nehéz, mert ez volt az egyetlen opció.

Így 15 év távlatából azt mondom, hogy akkor és ott, ez volt az egyetlen lehetőség. Jól döntöttem. Sosem bántam meg.

8 évvel később, tervezetten estem teherbe, az első hónapban sikerült, és tökéletesen egészséges terhességem volt. Szóval semmi "utóhatása" nem lett (amivel riogatni szokták az embert).

Csak az első válaszolót tudom ismételni: semmi fizikai, lelki utóhatása nem volt (huszonévesen volt abortuszom), ugyanis felkészültem rá, felelős döntést hoztam, tudtam, hogy ez az egyetlen jó döntés, így inkább vártam, hogy túllegyek az egész hercehurcán, és minden újra a régi legyen.

Nem tekintettem egy pillanatra sem úgy a terhességemre, hogy az egy élő magzat, nem terheltem magam ilyenekkel feleslegesen. Egy abortuszban nem kell tönkremenni: egy felnőtt nőnek el kell tudnia dönteni, hogy mit akar, milyen lehetőségei vannak: ha akarná a terhességet, ne vetesse el, ha ennek ellenére elveteti, tönkremegy lelkileg. Ha nem akarja, ne tartsa meg, ha így hoz felelős döntést, nem fogja megviselni lelkileg.

Ha akkor 22 évesen úgy éreztem volna, hogy de jó lenne megtartani, semmi sem tarthatott volna vissza ettől: minden követ megmozgattam volna, hogy a gyermekem élhessen. Én akkor nem akartam még gyereket, éppen ezért eszem ágában sem volt megtartani.

Rá 7 évvel fogant a kisfiam tervezetten, majd 9 évvel a kislányom szintén tervezetten, mindketten az első védekezés nélküli együttlétből. A terhességeim zavartalanok voltak.

Te miért veteted el? Ha szeretnéd a babát, mégis elveteted, nagy eséllyel fogsz összetörni.

Az előző két válaszolót tudom csak ismételni.

Semmi lelki, testi problémám nem volt belőle. Sem akkor, sem a későbbiekben.

Számomra az egyetlen és helyes döntés abban a helyzetben az abortusz volt, nem is volt kérdés, hogy mi legyen, mikor kiderült a baj.

Azonnal intézkedtem és minél előbb túl akartam lenni rajta. Nem depiztem rajta és nem emésztettem saját magamat feleslegesen, tudtam, hogy jól döntök, épp ezért nem is volt semmi lelki trauma, amit el kellett volna szenvednem és amit elvileg sok abortuszellenes szerint a nők kb 99%-a el is szenved.. (ami egyébként nem igaz, csak ijesztgetés)

Ma sem döntenék másképp, mint anno. Fiatal voltam, egyetemista, előttem állt az élet..

Nagyjából ennyi. Te se aggódj, ha jól átgondoltad és biztos vagy benne, h nem akarod, akkor ez lesz a jó döntés és nem leszel lelkironcs! Fel a fejjel!

A szülés sokkal durvábban megviseli a szervezetet.

Az abortusz kevésbé.

Fizikálisan a tágító lesz kellemetlen, a műtétet altatásban végzik, ébredés után nem lesznek olyan erős fájdalmaid. Pár hét, és felépülsz teljesen.

Ne aggódj, semmit nem fogsz érezni, annyi h a tágító kissé kellemetlen, de ki lehet bírni.

A szülés valóban ezerszer jobban megviseli egy nő szervezetet, mint egy abortusz, úgyhogy hamar túllesz rajta, kitartást.

Kényszerpályán vagy, szülés vagy abortusz a lehetőséged.

A szülés ezerszer fájdalmasabb, veszélyesebb, és rengeteg lehetséges maradandó károsodással járhat. Erre gondolj.

Azt irod, h lelkileg felsz tole. De ha tutira tudod, h a babat nem hagyod eletben es biztos vagy abban h ez a jo dontes, mitol felsz?

En ugyanigy fekudtem be 8 eve huszonket evesen es megbantam. Ort is az en dontesem volt es nem akartam gyereket meg. Azota nem birom feldolgozni a buntudatot, pedig mar szuletett egy gyermekem. Ugyhogy nem ertek egyet azzal h ha most biztos vagy a dontesedben, kesobb nem fogod ezerszer is megbanni. En mindent visszacsinalnek es lelkileg nagyon hazavagott. Ugyhogy nehez helyzetben vagy sajnos:(