Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Kávé, sushi, pasztőrözetlen...

Kávé, sushi, pasztőrözetlen sajtok, dinnye, alkohol, kádban fürdés terhesség alatt?

Figyelt kérdés

Ti a felsoroltakat teljesen elhagytátok a teljes terhesség időtartamára?

A sushi tudom, hogy csak akkor gond, ha nyers hal van benne, erre a formájára gondolok.

A felsoroltakat, nyilván mértékkel, de mind nagyon szeretem, mi 5 évig Franciaországban éltünk egy munka miatt és ott is született meg az első kislányunk, ott kicsit mások az ajánlások ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, csak a mértékletességre és az élelmiszerek frissességére helyezik a hangsúlyt. Most várom a második babánkat, már idehaza, már voltam védőnőnél és ő kérdés nélkül is felsorolta a fenti dolgokat, mint tiltólistás élvezeteket.

Emlitettem neki, hogy a korábbi terhességemnél én nem mondtam le ezekről teljesen és nagyon kiakadt, azt mondta csak a Joistennek köszönhetjük, hogy nem lett beteg a babánk.

Ez eléggé arcul csapott, mivel én akkor is az orvos ajánlásait követtem, csak az ajánlások mások voltak.

Nem szeretnék önzőbbnek tűnni, mint amennyire valójában vagyok és el is bizonytalanodtam, hogy árthattam volna a babánknak.

Érdekelne ki mennyire fogyasztotta, hagyta el a felsoroltakat, vagy hagyja el most, a terhessége során.

A dinnyét azért mondta (ezt találtam a legfurcsábbnak, hátha masnak sem egyértelmű) mert tragyazzak, nem lehet rendesen megmosni és belekerül a szennyeződés-toxoplazmozis veszély.



2021. máj. 2. 14:09
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%
A sushi kivételével én mindent ettem és fürödtem kádban is. Alkoholt nem igazán ittam. Maximum 1 deci jó minőségű bort de nem esett jól és nem kívánta a szervezetem.
2021. máj. 2. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
84%

Ennyi erővel répàt se egyél, ha dinnyét nem..


Ezek közül sushit , alkoholt nem fogyasztottam.


Amúgy nyers szalmonella ellen kezelt tojást is.

Sőt tatárbeefsteaket is bàr akkor nem tudtam, hogy terhes vagyok.


Mézet is ettem és csípőset is...


....


Szerintem kocsit túltolta az orvosod

2021. máj. 2. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%

Napi 2 kávét ittam.

Sushit mondjuk pont nem ettem szerintem, de nem vok benne biztos. Rákot tengeri halat viszont tuti ettem

Sajtot ettem

A dinnyét miért nem lehet?!

Ezt még nem is hallottam.

Egyébként is ritkán iszom alkoholt. Terhesen egyáltalán nem ittam.

Kádban fürdés sem volt (én alapvetően csak akkor fürdök kádban ha relaxálni akarok, de akkor olyan forró vízben h vörös a bőröm ha kijövök)

Egyébként füstölt dolgot is ettem (húsvét volt, én meg kisterhesen nem is gondolkodtam azon h lehet e)

Az itthoni ajánláson néha én is meglepődtem.

Kb ne egyél semmit.

Mind 2 terhességemnél azt ettem ami jól esett. Nem zabáltam, de nem is tartózkodtam tőle

2021. máj. 2. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
100%

Napi max.2 kávét ittam.

Sushit soha nem ettem és nem is tervezem, nem szeretem a halat. Viszont nyers, szóval szerintem nem igazán lehet.

Sajtot minden további nélkül. Csak házit nem. Kivéve rokonoktól, ők tudom hogy készítik.

Dinnyét is ettem.

Alkoholt nem ittam terhesen és szoptatás alatt sem iszok.

A kádban fürdést az orvos és a szülésznő sem javasolta. Sem a strandolást, így tavaly az is kimaradt.

Füstölt árut csak a házit nem ettem, a bolti nyilván bevizsgált húsból készül.

2021. máj. 2. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
100%
Sushival vigyáznék (ha én csinálom és előtte volt a hal fagyasztva akkor nem problémáznék) , alkoholt teljesen kiiktatnám, a többit mértékkel fogyasztanám/csinálnám.
2021. máj. 2. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
76%

Napi 2 kávét iszok

Dinnyét nyáron rengeteget ettem mikor a fiammal terhes voltam

Alkohol. Pl a dokim a vörösbort kifejezetten anánlotta a vashiányomra (persze nem üvegszámra)

Minden nap kádban fürdök, van hogy akár negyed órát is áztatom magam.

Sajtot nem szeretem, szusit pedig sose ettem.

2021. máj. 2. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
100%

Na a dinnyevel meg mi a baj?

Ittam kávét, ettem dinnyét és végig kádban furodtem, csak akkor nem mikor már elment a nyakdugo.

Nyilván susi, alkohol és pasztorozetlen dolog nem volt. Bár egyszer belekortyoltam a ferjem meggysorebe, hogy milyen az ize. De ezt azért nem nevezném alkoholfogyasztásnak.

2021. máj. 2. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
100%
Ja látom írtad mi a baj. F.sag. Meg kell mosni a héját mielőtt felvagod. 🤦🏼‍♂️🤷🏼‍♀️
2021. máj. 2. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
82%

Mi a baj a dinnyével?

Én nyers húst és nyers tojást egyáltalán nem eszek terhesen, így szusit se, alkoholt pár kortyot legföljebb, a kávét nem szeretem, de fekete teát a második trimesztertől iszok napi egyet vagy kettőt (előtte nem kívántam). A tejtermékekből mindig is a házit szerettem, na ezt most elkezdtem itthon csinálni, így legalább tudom hogy rendesen föl vam forralva hozzá a tej.

Fürdök kádban, meleg vízben, bár nem olyan forróban mint a terhesség előtt.

2021. máj. 2. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
100%
Én is napi 2 kv-t. Alkoholt nem. Dinnyét két pofára. Nyerset kerültem, de a sajtokból mindent ettem. Kádban nem fürödtem egyáltalán, pedig szeretek. Utólag azt mondom, neha megtehettem volna.
2021. máj. 2. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!