Mikor megtudtátok,hogy állapotosak vagytok nem paráztatok be?

Első 2nél semmi ilyet nem éreztem.

A 3.nál viszont igen ott idősebb voltam, nem jött könnyen mikor megláttam a + tesztet lesokkolt, hogy tényleg ezt akartam stb, ő sajnos nem maradt 7.héten elvetéltem. Rá 3 hónapra megint + volt nála is jöttek a gondolatok, de a sokk az nem. A legjobb döntés volt egy csoda, hogy itt van, élet a házban.

Elsőnél csak a baba korra koncentráltam, később paráztam be, hogy te jó ég innentől tőlünk függ az élete. Baba-gyerek-kamasz-felnőtt, bizony ő egy élet lesz!

Másodiknál a teszt megnézése után a nagy ujjongás után (sokat vártunk rá) egyszer csak elképedtem: basszus. Akkor most mi is jön? Atya ég. Akkor most… Most vizsgálatok, védőnő, pocak, vizesedés, egy új élet, jaj a szülés!!!! a nagyobbik hogy viseli majd, huh minden gyerekcuccból már kettő kell majd.. Stb 😄😄😄

Hát én rendesen besz*rtam: basszus, innen nincs visszaút! Nincs 'még meggondolom'... Itt van bennem, ez most meg fog születni! 😳😂

Lassan két éves amúgy :) minden rendben, hozzá lehet szokni 😂

Vérvételből tudtuk meg hogy sikerült. Akkor még nem paráztam, hisz nagyon szerettük volna már. A következő héten volt UH, ott közölte a doki hogy hát akkor itt van a két petezsák. Ott egy kicsit lefordultam a vizsgálóról. De teljesen valóságos akkor volt, mikor hazaengedtek bennünket, és nem tudtam mit kezdjek két újszülöttel. (Nem mintha egynél profi lettem volna, csak na.)

(4 évesek lesznek nemsokára)

Terveztük és nagyon vártuk már egy éve. Amikor megláttam a pozitív tesztet, először csak valami földöntúli nyugodtság lett úrrá rajtam. Aztán ahogy jöttem-mentem, mindig rápillantottam, hogy tényleg pozitív-e. Kb. két óra múlva jutottam el odáig, hogy én az érzelmi hullámvasút teljes skáláját elkezdtem megélni. Egyedül voltam aznap otthon, hol vigyorogtam, hol a nyugalom járt át, a következő percben a meghatottságtól zokogtam, aztán attól, hogy úristen, mennyire felelősségteljes feladat vár rám és biztosan feltudok-e én nőni ehhez. Rendesen berezeltem. :D Persze az eszem végig mondogatta, hogy nálam sokkal kétesebb alakok is embert faragtak a gyerekükből, biztosan menni fog, de na. Hirtelen utolért a valóság.

A következő hasonló szitu az első orvosi vizsgálat volt, ami előtt két napig megint bejártam a teljes skálát. Nyilván szerettem volna, hogy minden rendben legyen, de azt is tudtam, hogy akkor hatalmas változás áll be az életünkben. Szóval valami brutális labilis állapotom volt az megint. Nekem végülis valószínű csupán annyi a bajom, hogy mindig is tartottam az ismeretlentől és a kiszolgáltatott szituációktól is. Itt márpedig lesz mindkettő.