Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Lehetséges, hogy terhes vagyok?

Lehetséges, hogy terhes vagyok?

Figyelt kérdés

A barátommal együtt voltunk március 11-én, ezen a napon volt az ovulációm. Megszakítással védekeztünk, de éppen úgy húzta ki, hogy már lehet belém is ment egy kicsi. Aztán megjött a menstruációm 25-én, úgy ahogy kell, pontosan, és ahogy szokott, 5 napig tartott. Ezután április 12-én is voltunk együtt, szintén a fentebb említett módszerrel. Most viszont, már 3 napja megjött (hamarabb, mint kellett volna, pedig mindig pontosan jön meg), a szokásos első napos erős görcsöléssel, de azóta alig pár csepp volt 3 nap alatt, és az is inkább barnás. A vérzésem általában az első 3 napon nagyon erős, aztán fokozatosan 2 napig egyre kevesebb.

2 napja hánytam is egyszer, miután felkeltem.

Lehetséges, hogy terhes vagyok?

Tesztet venni még nem volt időm, nem is voltam olyan helyen most, de majd fogok, csak addig is kíváncsi vagyok a véleményekre.



2022. ápr. 21. 01:08
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%

Van kis esélye. Menstruáció előfordulhat terhesség alatt is. De én nem gondolnám, hogy ez lenne. Lehet csak valami változás. Nekem pl random megváltozott az egész, előtte 5 napig rendszerint ment minden, aztán elkezdett 3 napos és gyenge lenni, és azóta is.

Amint tudsz, vegyél tesztet, de szerintem nem sok esélye van .

2022. ápr. 21. 01:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%
Lehet
2022. ápr. 21. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
87%

Lehet, hiszen védekezés nélkül szexeltek.

Ha havonta 1x vagytok együtt, akkor kb. 10 év alatt hozzátok össze egy abortusz árát a megspórolt óvszerből. Ez nektek megéri? Az mégiscsak egy műtét, és komoly lelki trauma lesz..

2022. ápr. 21. 01:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:
Nem havonta egyszer szoktunk együtt lenni, csak most ez így jött össze. Azt sem mondtam, hogy baj lenne, ha becsúszna egy gyerek, ha baj lenne, akkor nyilván máshogy védekeznénk.
2022. ápr. 21. 01:46
 5/15 anonim ***** válasza:
76%
Ha nem lenne baj, akkor nyilván nem bohóckodnatok ezzel a nevetséges, majd kihúzom dologgal
2022. ápr. 21. 02:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:
Akkor úgy írom, hogy nem akarunk most éppen szándékosan gyereket, ezért "bohóckodunk", de viszont, ha becsúszna, nem lenne baj, ezért nem használnunk óvszert.
2022. ápr. 21. 02:57
 7/15 anonim ***** válasza:
76%
Maradjunk annyiban, hogy ti nem védekeztetek.
2022. ápr. 21. 03:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 A kérdező kommentje:
Maradjunk annyiban, hogy nem fogok elkezdeni vitázni senkivel sem, nem azért írtam ki a kérdést. Köszönöm szépen a válaszod!:)
2022. ápr. 21. 03:34
 9/15 anonim ***** válasza:
97%

Túl sok esély azért nincs rá. Nekem is voltak fura menstruációs hónapjaim. A hányinger pedig később kezdődne.


Jó tanács, mert mi is ezt csináltuk és ugyanígy figyeltem magam. Mond el a párodnak, hogy te már most akarsz gyereket és nem később, mert ennek, hogy ovulációkor reménykedsz, hogy nem veszi ki időben nem sok értelme van. Egy idő után bele fogsz kattani.

2022. ápr. 21. 06:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
72%

Először is: nőjetek fel! Felelősség teljesen szexeljetek.

Másodszor: teszt!

Harmadszor: olvassatok utána a rendes, igazi védekezési módoknak. Az interneten csak millió oldal van a témában...


Ilyenkor szokott jönni a sipítóy poszt, hogy pasim elhagyott, megcsalt stb mert nem akart gyereket.


Gondolkozzatok!!!

2022. ápr. 21. 06:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!