Apuka lesz a 22 éves fiam,nem korai?

Teljesen normális, hogy aggódsz, korainak gondolod annak ellenére is, hogy saját ingatlanban laknak, és mindketten bejelentett munkahelyen dolgoznak. Úgy ismered őket, mint akik nem otthonülősek, hanem szeretnek jönni-menni. Lehet, hogy van benned egy nagyobb adag félelem is, vagy talán még egy kicsit mérges is lehetsz rájuk. Anyósom érezhette így magát, mikor 23 éves koromban meglátta a menstruciós naptárat nálam, és azt hitte, hogy már gyereket tervezünk, csak ő akkor meg is nyugodhatott, mert egészségügyi problémák miatt kellett vezetnem, (sok kis ciszta volt a petefészkemben, 1 évig nem menstruáltam, mire gyereket akartunk, addigra sikerült ezt rendezni).

Mi is nagyon utazósak voltunk a férjemmel (akkor még barátommal), de ez gyerekvállalás után nekünk csak minimálisan hiányzott, és megoldhattuk volna, ahogy egyik ismerősömék már a gyerek két hónapos korában mentek borfesztiválra a gyerekkel a hátukon a hordozókendőben, meg minden fele, ma már rengeteg eszköz segíti a szülőket abban, hogy kisbabával is mobilak tudjanak lenni).

Szerencsés a fiad, hogy ennyire fontos neked, hogy nekik jó legyen, és aggódsz érte. Mi az, ami a leginkább ijesztő neked ebben az egészben?

Idősebb ember máshogy látja, főleg azok, akik nem érzik magukon a kort;)

22-27 között ideális nőknél, szerintem teljesen rendben van, sőt, könnyebben kelnek, könnyebben éjszakáznak, türelmesebbek. Az mondjuk esélyes, hogy nincs sok pénzük, de 5 éven belül változhat, és ha jól állnak is változhat(nálam sajnos változott, szegényebb vagyok, mint mikor szültem, már nincs lakásom, sorozatos rossz dolgok történtek, anyámhoz kellett költöznünk..)

Szerintem jó, várhattak volna még 3 évet, de sokat nem változtak volna semmilyen szempontból. 32 vagyok, idősnek tartom magam lélekben még egy gyerekhez, akkor is ha nagyon csinos, fiatalos, fitt vagyok, aki képben van a trendekkel, de belül “megöregedtem”. Persze ettől még lesz második gyerekem is, de bár ugyanazt tudnám nyújtani, amit 23 évesen sikerült, nagyon rugalmas voltam, alkalmazkodóképes, keveset aggódtam, hatalmas energiám volt és kicsit sem viselt meg az éjszakázás, csak az iszsz két évig.

Már többet aggódom, nem szívesen éjszakázom, és korban olyan távol vagyok, hogy bosszant a szerepjátékozás meg a gyerekkori emlékeim is fakultak, hogy jobban együttérezzek vele..

Elég jónak elég jó az ő koruk is, az enyém is, szerintem engedd el a dolgot.

Elvileg nem korai, gyakorlatilag meg nem lehet megítélni. Van akinek az ilyen idős korában, van akinek meg nem.

Max. pár év múlva szétmennek. Most mit lehet erre írni?