Hogyan engedtétek el a várandósságotokat, a kisbabátokat ,és készültetek a pocakon kívüli anyaságra?

2x szültem, de 1x nem gondolkodtam ilyeneken.

Nekem minden jött magától. Nem aggódtam halalra magam a semmin, nem fantáziáltam. Felesleges. Álomba ringatod magad, hogy majd ilyen meg olyan lesz, az élet felülírja, azt jön a koppanás.

Benn a baba úgysem marad. Utána meg majd örülsz, hogy túléled a napokat, nem hogy ilyeneken agyalj.

A szüléstől nem félsz, csak a kórhazban léttől?! Mert meg nem tudod mi áll elötted 😅

Foglald le magad, köss, horgolj, aludj mig tudsz. Azt hidd el, minden alakul majd úgy, ahogy kell

Nekem álomterhesség volt az első, tényleg paradicsomi, és őszintén, nem vártam a végét. Tudtam, hogy onnantól nehéz lesz. Hát igen. Sajnos nehezítette, hogy ilyen durva különbség volt a terhesség könnyedsége es a babás időszak nehézsége között. Nekem iszonyatos koppanás volt, durva baby blues, alig emlékszem az első hetekre.

Második terhességem nehéz volt, alig vártam a végét. Hiába van itt a 2 es fél eves nehezítésnek, mégis sokkal könnyebb a babás időszak most így.

Nem a szülés a durva, kérdező. Hanem ami utána jön. Ha nagy a különbség, még durvább. Erre készítsd magad inkább. A szüles relative gyorsan megvan, a kórhazi pár nap is. De utána hazamentek es nincs vege, mindig ott lesz a gyerek.

Igen voltam így énis.

Igazából en a szúléstől féltem,most pedig semmitől teháttuti beparázok majd :D

Nagyon vártam a babát, úgy. Megfordult néhány hasonló gondolat a fejemben, mivel nekem is problémamentes és könnyű terhességem volt. Kicsit ciki bevallani, de élveztem a figyelmet és előzékenységet is, ami körülvett... A szülés kellemes csalódás volt, pedig csak beestem szülni a covid alatt, full ismeretlen kórházba. Aztán jött a feketeleves, ahogy a hármas is írta.

Most a második terhesség, bár ez is problémamentes, már más. És vágom a centit. Egy 13-14 kilós gyereket emelgetek, mellette munka, egy csomó intézni való, stb. Megint ismeretlen kórházban fogok szülni nem is olyan soká, még az elején felmerült hogy ambuláns szülést akarnék, de már ott tartok hogy mindegy hogy lesz, csak legyünk túl rajta, nem is igazán érdekel. A babát várom mondjuk, csak már látom ennek a realitását is.

Csodás terhességem volt, tidtam aludni, semmi nem fájt, szúrt. Baba nem rugta le a vesém, minden értékem tökéletes volt, se gyomorsav, se semmi. Imádtam az egészet. A szüléstől nem féltem, inkább abban kételkedtem, hogy meg fogjuk e ugrani ezt a feladatot, képes leszek e felnevelni egy gyereket.

Megszületett és másnapra el is felejtettem a terhességet. Imádtam, hogy ott van a karomba, rá tudok nézni. Eltelt pár hónap és az ismerősi körben pár ember bejelentette, hogy babát vár. Na akkor éreztem elsőre, hogy mennyire irigykedem rájuk, hogy terhesek lehetnek, milyen jó nekik (miközben nyílván nem minden terhesség "álom"). Sokszor gondoltam a terhességemre, visszanéztem a videókat, képeket magamról, mindig jó érzéssel tölt el. Most kistesót tervezünk és alig várom, hogy újra átéljem azt az érzést. Meg persze reménykedem, hogy ezüttal is hasonlóan könnyű terhesség lesz.