Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Akik tudatosan nem tervezték...

Akik tudatosan nem tervezték a babát, eljött egyszer az a pont, amikortól már kevésbé "figyeltetek" a védekezésre?

Figyelt kérdés
Vagy hogy kell ezt elképzelni? Nem egy kérdésben olvasom, hogy valaki védekezik is meg nem is, aztán persze azzal érvvel, "nem baj, ha jön a baba". Én valahogy ezt soha nem értettem. Viszont most azon gondolkodtam, talán mi is ebbe a szituációba kerültünk?! Párommal sokszor szóba került az utóbbi időben ez a gyerekkérdés. De nem kötöttük se konkrét időhöz, se semmilyen feltételhez. Ő egy jó fél éve még elzárkózott az egésztől, de ha jól látom rajta, egyre inkább próbál ő is hangolódni arra, hogy azért lassan itt lenne az ideje. Nemrégiben azt mondta, olyan jó lenne egyszer elmenni bennem, vajon milyen érzés. Fogamzásgátlót nem szedhetek. Mondtam neki, veszek Pharmatexet, kipróbáljuk egy kevésbé veszélyes napomon. Á, nem, meg hagyjuk, nem kockáztatunk - mondta. Aztán mégis vettem, kipróbáltuk. Lefektettem a szabályokat, hogy havi 1-2 alkalom, semmi több (28 napos óramű pontosságú ciklus, 14. napi peteéréssel). 3 hónap után alapvetőnek veszi, hogy ezzel "védekezünk", holott ő is tudja, hogy ez közel se számít védekezésnek és nem véletlen számolom ki a napokat. Szóval nem is értem. Valamelyik nap is én állítottam le, hogy most nem csináljuk "úgy" és fogalma nem volt mire értem. Nézett rám hülyén. Aztán persze szex közben megkaptam, hogy "de nem megyek el benned". Én meg nem értettem, hogy ez kérdéses volt?! Mikor külön kértem is, hogy most ne?! Szóval nem igazán tudom hova tenni ezt a viselkedést. :/ Egyébként kimondatlanul nagyjából 1-2 éven belül lenne aktuális a dolog.
2015. szept. 14. 10:02
 1/8 anonim ***** válasza:

Szóval egyébként a megszakításos módszert alkallmazzátok? Elárulom, az sem védekezés. Az inkább orosz rulett.

Barátnőmnek 3 évig bevált, aztán terhes lett...

Annyi védekezési módszer van, miért nem beszéled meg az orvosoddal, mi lenne neked a legjobb?


Ha nem akartok fgyereket, védekezzetek rendesen, ha pedig igen, akkor meg sehogy.

2015. szept. 14. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Szerintem ezt nyíltan meg kéne beszélni, nem csak úgy ímmel-ámmal.

Egy párkapcsolatban elèg fontos a nyíltság, pláne gyerektervezés terén.

Mi megbeszéltük, hogy ettől a hónaptól kezdve elkezdünk próbálkozni, jöhet a baba.

Izgatottak voltunk, új dolog volt, hogy elmehetett bennem 6 év után, mert én sosem szedtem fogamzásgátlót, így előtte még nem ment el bennem védekezés nélkül.

Ne kimondatlanul lógjon ez a dolog a levegőben, hozd fel, kérdezz rá nyíltan.

2015. szept. 14. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Mikor a párommal megismerkedtem, 1-2 éve már nem szedtem gyógyszert, mert hosszú idő után szünetet akartam tartani, így óvszerrel védekeztünk. Egy idő után szóba került a gyerek téma, illetve több alkalommal is megbeszéltük, hogy miként folytatnánk, ha becsúszna (főleg, hogy a ciklus elején és végén 1-1 alkalommal nem is védekeztünk). Lakhatás, munkahely és kocsi terén szerencsére nem volt problémánk, így tudtuk, hogy az anyagiakon nem múlna a vállalása. Aztán egy több hetes munka miatti távollét után annyira egymásra találtunk, hogy az óvszer volt, amire legutoljára gondoltunk és 1-2 héten át védekezés nélkül voltunk együtt. Azt mondtuk, hogy ennyi belefér, hiszen azt sem tudhatjuk, hogy egyáltalán lehet-e gyerekünk. Hát csak összehoztuk. :)
2015. szept. 14. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

ez így a legrosszabb.

meg kell beszélni, hogy oké

- nem kell gyerek - védekezünk

- akarunk gyereket - nem védekezünk

2015. szept. 14. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Mi csak egyszer nem védekeztünk, és terhes lettem.

Egy éves házasok voltunk, és pár hónappal később akartuk elkezdeni a családtervezést. De jó volt így is.


Szerintem azért történt ez így, mert kimondatlanul is vágytunk már rá, hogy hadd jöjjön... és úgy gondoltuk, hogy áthidalhatóak az akadályok, amik még elválasztanak tőle (mindössze arról volt szó, hogy nekem még le kellett tennem egypár vizsgát, ezeket kismamaként meg is csináltam, bár a rosszullétek miatt kevésbé jó eredménnyel, mint ahogy akartam).

2015. szept. 14. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Mindketten tudatában vagyunk annak, hogy így minimálisan esélyt adunk neki. Aztán lehet 3 hónap, fél év, 1 év. Természetesen ha 1 éven belül pedig nem lesz, akkor gondolom tudatosan is átállunk majd a dologra. Egyébként itt jön az, ami már megfordult a fejemben, hogy mi van, ha össze se jönne? Mert végül is 6 év alatt se voltunk a védekezés mintaképei, de soha nem lettem terhes. Szerintem így se leszek, de engem boldoggá tesz a tudat, hogy azért mégse teszünk meg mindent azért, hogy ne legyek. És azt is tudom, ha az lennék, természetesen megtartanánk. Pedig nem vagyunk abortuszellenesek, szóval nem csak az miatt. Ezt a részét átbeszéltük és ennek tudatában bízzuk most valamilyen szinten a sorsra.
2015. szept. 15. 09:26
 7/8 anonim ***** válasza:

Értem. Ha így gondoljátok, így oké :)

Mi 5 évig megszakítással csináltuk, tudtuk, hogy együtt maradunk, ha terhes lettem volna, megtartottuk volna, de a férjrm annyira fegyelmezett, hogy valójában szinte 0 az esélye, hogy az előváladèktól essen vki teherbe.

Amikor nem védekeztünk, 3 hónap alatt összejött :)

2015. szept. 15. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Hát a megszakítás nálunk is abban a formában működik, hogy az mellett kizártnak tartom, hogy összejöjjön. Megmondom őszintén, pár éve még nem laktunk együtt, úgy állt a helyzet, ha véletlen terhes is lennék, egy lehetőség maradna sajnos... A párom a szexhez is úgy állt, ő soha nem fog elmenni bennem, felőle szedhetek fogamzásgátlót is, rakhatok be mellé Pharmatexet, akkor se. Mert az a biztos, ha nem kerül belém semmi. Ehhez képest azért történt egy kis előrelépés. És amikor egyszer pánikoltam, hogy jajj késik, ő volt aki higgadtan kezelte. Szóval az, hogy valakinél csak úgy "besikerül", nem feltétlen jelenti azt, hogy nem akarták és csak kínjukba tartják meg. Azt hiszem mi most egyszerűen csak kicsit húzzuk az időt, mert mindketten tudjuk, lassan aktuális lenne. :)
2015. szept. 15. 10:31

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!