Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » 41 éves vagyok és mostanra...

41 éves vagyok és mostanra ért meg bennem, hogy nagyon szeretnénk kisbabát. Szerintetek nem késő? Ugye még nem vagyunk elkésve?

Figyelt kérdés

36 évesen már éreztem, hogy nagyon szeretném megtapasztalni az anyaságot, csak akkor még nem volt kivel... 38 évesen ismertem meg a férjemet, 39 éves voltam, mikor összeköltöztünk és 40 éves, amikor összeházasodtunk.


Stabil anyagi háttérrel rendelkezünk, mert eddig mindketten a karrierünkre koncentráltunk, ám éppen ezért mindkettőnknek nagyon jó munkahelye van, jól keresünk, tehát mindent meg tudunk majd adni a babának. :) A kapcsolatunk is erős és komoly lábakon nyugszik, tehát úgy döntöttünk, hogy belevágunk! :) A férjem is vágyik nagyon egy kisbabára, így végre úgy látszik, elérkezett az én időm is, hogy anya lehessek.


De nagyon sok negatív megjegyzést kapunk mostanában, hogy ennyi idősen már nem kéne, túl nagy a kockázat mindenféle betegségre, most már úgyis késő, minek vágunk bele, és hasonlók... Ti mit gondoltok? :( Ugye, még nem vagyunk elkésve a gyerekvállalással?



2016. febr. 11. 14:13
1 2 3 4 5 6
 1/53 anonim ***** válasza:
66%
Volt 52 evesen terhes betegem, elso gyerek, ugyhogy nem :)
2016. febr. 11. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/53 anonim ***** válasza:
79%
Szerintem nem késő! VÁgjatok bele :)
2016. febr. 11. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/53 anonim ***** válasza:
84%

Nem vagytok lekésve semmiről.:)

Volt főnököm 43 évesen szült. Sajnos nekik sok évig nem jött össze és volt közben műtéte is, de végül sikerült nekik is. Tudtommal semmi problémája nem lett egészségileg a kislányuknak.

Szóval hajrá, vágjatok bele! :)

Szurkolok, hogy hamar összejöjjön nektek a baba! :)

2016. febr. 11. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/53 anonim ***** válasza:
97%

3-as voltam.


Még annyi, hogy ne foglalkozzatok azzal, hogy mások mit mondanak, ha ti szeretnétek kisbabát.:) Ez csakis a ti kettőtök döntése, senki másé.

2016. febr. 11. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/53 anonim ***** válasza:
86%
Szerintem: Hajrá!
2016. febr. 11. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/53 anonim ***** válasza:
68%

Az,hogy anyagilag jól álltok az nem jelenti azt, hogy mindent megtudtok adni. Nem ez a mérvadó. Fontos a megfelelő anyagi háttér is,de nem ettől fog mindent megkapni.

Egyébként ha már 41 vagy én nem gondolkoznék vagy hezizálnék tovább. Hanem egyből belevágnék,ha tényleg olyan régóta vágysz egy gyerekre. Szerintem siesstek,mert igaz most is idősebb vagy,mint az átlag, de még most belefér.

Mással meg nem kell foglalkozni. Bármikor szülsz úgyis belekötenek majd az emberek valamibe. :)

2016. febr. 11. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/53 anonim ***** válasza:
26%
most erre mit mondjak...ha annyira szeretnél babát, akkor nem késő...hiszen még mindig inkább később mint soha....ha most 10 évvel fiatalabb volnál megpróbálnálak rábeszélni, mert amúgy szerintem késő....de itt neked kell döntened...a Te hátralévő életed Te tudod hogy gyerekkel vagy anélkül szeretnéd e leélni....nem épp ideális kor, orvostanilag, sem azt tekintve hogy mondjuk mennyi időd lesz vele az életben, de nincs más választásod.
2016. febr. 11. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/53 anonim ***** válasza:
24%

Sokan bevállalnák...Hát mindenkinek szive-joga eldönteni.Én ennyi idősen nem vállalnék.Nálam fontos volt hogy 30alatt szüljek.És érdekes mód 28éved vagyok meg tudom adni a gyerekemnek amire szüksége van.Bár mindkettőnknek 2állása volt évekig.Páromnak most is.

41évesen biológiailag sem a legalkalmasabb.Mire a gyereked tini lesz már inkább nagymama korban leszel.

De ha szeretnétek akkor a ti dolgotok higy belevágtok-e vagy sem.Igazából senkinek semmi köze ehhez.

2016. febr. 11. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/53 anonim ***** válasza:
74%

Igen, vágjatok bele. A genetikai vizsgálatokra rakjatok félre pénzt, erre, ha magánúton végeztetitek el, 100-150ezer elég lesz (12. heti kombinált, szükség esetén méhlepény biopszia, 19-20. genetikai uh + magzati szívultrahang).


Én 36 vagyok, és terhes, lehet, lesz tesó is majd. Barátnőm kb. 47, ő 40 évesen esett teherbe, és nagyon jó anya, gyerek imádja.

Valaki lehet jó nyarat 20 és 40 évesen is. Lehet könnyű és nehéz terhessége 20 és 40 évesen is.

2016. febr. 11. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/53 anonim ***** válasza:
82%
Nem vagytok elkésve, sok sikert!
2016. febr. 11. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!