Normális ez a " pánik"?

Bár még csak 3 hónapos a kicsi de szerintem eddig jól 'csinàltuk'. A nagy ősszel lesz 3, ő a terhesség utolsó heteiben màr teljesen ràkattant az apjára, pedig már akkor sem próbâltam "ràtukmálni' a hasamra meg semmin sem vàltoztattam. Mikor megszületett a kicsi és nyafis volt a nagy akkor voltak olyan kitörései hogy ha valaki meg akarta fogni a babàt kiabàlt hogy anyàé! A mama próbàlta lenyomni a nagy torkán a kicsit, minden 2. mondata róla szólt.. Rá is szóltam hogy ne beszéljen állandóan a kicsiről a nagynak mert így azt fogja hinni hogy a kicsi a világ közepe. Ha valamiben segíteni akar hagyom, de nem 'erőszakoskodok' ha nem akar valamit a baba körül csinálni. Amint le tudom tenni a kicsit megyek a nagyhoz, jàtszunk vagy 'segít' nekem a hàzimunkàban, ha a kicsi elkezd ilyenkor sírni sem rohanok fejveszte hogy ne gondolja hogy dobom a kicsi miatt. Szerencsère nagyon szereti, simogatja, puszilgatja, mutogatja neki a jàtékait, ha nem tudok azonnal menni nyuktatgatja... Remélem később is így lesz!

A lènyeg, szerintem nem szabad éreztetni hogy vàltoztak a dolgok, legyen csak természetes hogy èrkezett még valaki, nem ràtukmálni a dolgokat hanem megkérdezni hogy szeretne-e segíteni pl.