A szülésről őszintén! Hogyan élted meg?

Teljesen pozitív és megdöbbentő volt.

Az első rejtett vajúdás után 3,5 ujjnyi méhszáj értéknél vettek be a szülőszobába, beindították és kb 2 órán belül megszületett az óriásbébim.

A második fiam kivárta a kiírt napot, ott 2 ujjnyival és kevés magzatvízzel befektettek, nem akart beindulni indították most is, mert már mérni se lehetett a vizet és 50p volt az egész szülésem. Kicsivel nagyobb baba volt, mint az első óriásom.

Arra emlékszem, hogy hányni kellett kb 30p után és a szülésznő megnézett, mert oldalra fekve vajúdtam és mondta, hogy ha kiveszi a kezét most, akkor kizuhan a gyerek is jön vele, hívja az orvost inkább, mert hatalmas.

A doki meg leült a fotelbe és azt mmondta, hogy meg fog születni magától, várjunk kicsit, mi történik. A legvégén segítettek, ezzel együtt volt az egész 50p. Aztán persze kellett varrni, volt gátmetszésem, takarítás, kis plasztika, de 5 nap múlva már a városban sétáltam. Elképesztő és ijesztő volt, két 5kg+ os babát szültem.

A lelkiállapotom szerintem jó volt, az elsőnél lesz, ami lesz mentem a szülőre, a másodiknál pedig féltem, hogy nagyobb lesz, mint az első és az bejött, de minden sokkal egyszerűbb volt már. Nem igazán ragoztam túl a szüléseimet sem a terhességet.

Lelki oldalát irom ugy talán nem olyan hosszu:

Első fájásoktol ijedelem

Nem vajudhattam, csak fekve(ilyen a korházunk)idegesség

Kövi fájdalmak ellen hadakozás

Magzat/gyermek halkulo szivhangja miatti pánik

Egy nővér tanácsára fájdalmak elfogadása, gyermek bíztatása

Fájdalmak összemosodnak, szervezet kimerül, remeg, masodpercekre kikapcsol mintha aludnék

Aztán feladtam az életem.ha igy kell lennie, ám legyen.

Fájdalom elmult teljesen.erre szoltak hogy most szülünk, látni a fejét, csússzak lentebb. kb nem voltam képben, kb olyasmi volt bennem, hogy jah, hogy szülni is kéne, persze akkor lejjebb csúszok.

Enyhe mensziszerű görcsök, de azon is gondolkodnom kellett hogy biztos érzek e valamit.közben meg a dokik idegesen mondják, "Nyomjoooon, félig kint van!" en meg nem értettem min idegeskednek ennyire. A babát néztem es meg voltam lepődve hogy ezek szerint tényleg bennem volt egy ember(mintha ekkor tudatosult volna)

Kb ugy tettem mintha nyomnék, mert azt sem éreztem hogy nyomok, de ezek szerint igen, harmadikra megszületett :) és felemelő érzés volt hogy milyen gyönyörű, aztán egyből nyugtattam ahogy terhesen is beszeltem hozzá es egyből rámnézett hangirányba és egyből csend lett mintha kiváncsi lett volna :)

Remélem nem baj, de császáros sztori lesz.

Abszolút stramm csajnak gondoltam magamat. A terhességem nehéz szakaszait is jól kezeltem, a tűfóbiámat is szépen legyőztem.

Nem paráztam előre a szülésen.

Aztán a ctg összehúzódásokat mutatott, befektetett a doki. Aznap 9-kor burkot repesztett. Kicsit izgultam, és sírdogáltam is, de összeségében rosszabbra számítottam(mármint beöntés stb).

Aztán szülőszobára mentünk a párommal. Mi voltunk és a szülésznő, aki ücsörgött egy asztalnál, és olvasgatott. A szülőszoba folyosóján vajúdtam. Le voltak kapcsolva a lámpák, így félhomály volt, és csönd. Meghitt volt a légkör. Sétálgattam, rugóztam a labdán, és egyre kevesebbet beszéltem. Egyfolytában folyt a magzatvizem. A fájások 13-tól már nagyon erősödtek, de nem tágultam gyakorlatilag semmit.

A dokim kb 2 óránként megnézett. Eléggé elkeseredtem, hogy hiába az erős, és sűrű fájások. Kérdeztem őket, hogy mit tehetnék, hogy jobban táguljak? :) De nem tágultam. Aztán du 16-kor a doki azt mondta, hogy nem vár tovább, legyen császár, a baba feje nem illeszkedett be. Visszafektettek az ágyra, és infúziót kötöttek be. De ekkor betoltak egy nőt, akit sürgősen műteni kellett. 1 órát vártam az ágyon fekve, és azt hittem, hogy bele pusztulok. Testileg, és lelkileg egyaránt. Súlyos kórház stb félelmem van, ez az egy volt amit tuti el akartam kerülni. És 60 percet kellett várnom amíg a műtőbe jutottam... Fetrengtem az ágyon, annyira fájt. A párom mellettem állt tehetetlenül. Aztán csak vittek a műtőbe. A páromtól elköszöntem(Szerettem volna neki mondani, hogy 'Szeretlek!', de azóta sem tudom, hogy valóban mondtam-e.)

Felültettek az ágy szélére pucéran, hogy beadják az érzéstelenítőt, de nem tudtam tartani magamat, mert kicsi vagyok, és nem ért le a lában, plusz jó nagy hasam volt. Rettegve néztem a műtőssrác szemébe,és megkérdeztem, hogy nekitámaszkodhatok-e. Elém állt, és én a mellkasának fektettem a fejemet, ő fogta a vállamat. Annyira megnyugtató volt. Láttam, hogy a doki eközben figyelt... 2x szúrtak, de nem éreztem, így megkérdeztem, hogy kész van-e már. Leugatta a csaj a fejemt, hogy majd szól ha kész. Kész volt, lefektettek. Paraván a hasam, meg én közém. Kütyük a kezemre. Fertőtlenítés. Körülöttem vagy 6-7 ember. De már nem fájt legalább. Nagyon izgultam, így elkezdtem dúdolni csukott szemmel a Lencsi lányt. :) Szóltak, hogy nyissam ki a szememet, mert nem látják, ha baj van. De annyira izgultam, hogy megfogtam az egyik nővér(?) kezét. :) Nyugtatóan rám mosolygott. A doki az előző szabijáról beszélt. Hogy milyen volt az északi fény, mi is a latin(?) neve stb...

Kérdezték, hogy érzek-e, mondtam, hogy valamit igen. Mondták, hogy normális, csak fájdalmat nem fogok. A következő a fájdalom volt, és a mégnagyobb. Kiabáltam, és elaltattak.

Iszonyatosan remegve álom és ébrenlét között eszméltem később, arra, hogy anya és a párom állnak mellettem. Mindkettőjükhöz az volt az első kérdésem, hogy látták-e a kicsit. :) A szobatársam hozott rám egy takarót, és simogatta a homlokomat, amíg újra el nem vesztettem az eszméletemet.

A legjobban azt sajnálom, hogy az utolsó órában, amit a kisfiammal töltöttem egy testben nem foglalkoztam vele, csak a saját fájdalmammal...

Ma már vállalnék másik babát.

Na elég őszinte voltam? :)

Nekem visszatekintve nagyon jó és pozitív élményként maradt meg. Első baba, a kórházban vizsgálat kozben elfolyt a magzatviz, már amúgy is időben voltunk, ekkor még nem volt semmi, nevethettünk aztán fel óra múlva jöttek a 2 perces fajasok 2 órán keresztül, az durva volt azert, férjem massszirozott végig, de utana a kitolása már nem igazán fájt és par tolas kellett csak, a vágásbol varrasbol nem éreztem semmit, osszvisz 3 óra volt kb, minden simán ment, a kórházban is minden rendben volt, szóval én jó élményként gondolok rá, a fájdalom valahogy kitorlodott, pont ma 1 éves a fiam.

22khm.:-)