Szülésről tapasztalatokat sztorikat tudnátok mesélni lanyok?

Az én rövid történetem. 3 héttel túlléptem a kiírt időpontot, ezért a dokim berendelt a kórházba, hogy csináljunk egy vizsgálatot. Reggel bementem a kórházba, a dokim már várt. Éppen vizsgált, amikor egyszer csak felnézett a lábaim közül, és megkérdezte, hogy nincs semmi fájdalmam? Nem érzem, hogy ideje lenne a csomagot leraknom már?? Mondom, hogy azon kívül, hogy hajnal óta baromi szomjas vagyok, semmi bajom nincs. A dokim valamit mondott a mellette álló nővérnek amit nem értettem. Pár perc múlva több ember, több orvosi eszköz. Megijedtem. A dokim mosolygott, nyugtatott. Majd közölte, hogy csak annyi a gond, hogy még mindig nincsenek fájdalmaim, de voltaképpen már szülök. A baba feje már látható volt. Kaptam injekciót, és 15 perccel később már a karomban is tartottam a fiamat.

Olyan 20 percet pihentem még a szülőszobában amikor a mellettem lévő ágyban szülni kezdett egy fiatal anyuka (velem egyidős lehetett) Úgy ordított, hogy a fenti irodából lejött a főorvos, és lecseszte..Akkor valamiért örültem, hogy én nem éreztem semmit..

Egyébként kiderült, hogy időnként nem érzek fájdalmat.

Karácsonyra vártuk a fiúnkat, így december közepén már felállítottuk a karácsonyfát, hogy azért mégis legyen egy kis ünnepi hangulat előre is. Hát bizony 24-én este meg is érkezett. A családom a karácsonyi vacsora mellett ujjongott :)

A szülés hosszú volt nagyon (első baba) és nehezen tágultam, de (a kórházban) 12 óra alatt sikeresen, minden komplikáció nélkül világra jött. Ehhez kellett a szülésznő segítsége, aki lelkileg erősített és suttogó kedves hangján mondogatta, ügyesek vagyunk. Sose felejtem el. Ahogy azt se, hogy az első órákban, amikor még tudtam sétálni a fájás mellett, odasétáltam az ablakhoz és láttam az év első hóesését. Maradandó emlék.

Hát maga a szülés fárasztó volt, mert éjjel indultak a fájások otthon és másnap reggel mentünk be a kórházba. Így nem tudtam kipihenni magam. Úgy éreztem, nem lesz erőm a végére, de végül sikerült természetesen.

Hajnal 4-kor felkeltem pisilni, és pici vért találtam a bugyin. Akkor bepánikoltam, hiszen vér volt, nem magzatvíz. Hívtam a dokit, és mondta, hogy menjek be a kórházba, mert valszeg elkezdődött. Aztán hívtuk a szülésznőt is.

Én nem vacakoltam fürdéssel, hisz este fürödtem, koszos nem voltam, előző nap borotválkoztam lent, úgyhogy bevágtuk magunkat a kocsiba. Szerencsére, hogy hajnal 5 volt, így alig voltak az utakon. Kb. 6-ra beértünk, rákapcsoltak a gépre. Kaptam beöntést. A doki 8-ra ért be, és akkor is még csak 1,5 ujjnyira voltam nyitva. Előző nap is 1 ujjnyira voltam csak.

Azt mondta, hogy ha nem tágultam volna ki azt a felet, hazaengedett volna. Erre én, hogy akkor sem mentem volna haza.

Bekötötték az oxit, közben meg kaptam edát (hiba volt kérni, mert az oxi szétnyitott, de az eda miatt meg nem tudtam nyomni, mert hiába éreztem a fájásokat, nem bírtam nyomni, mert az izmaimat nem éreztem. Ez kb. másfél órát elhúzta a megszületési időt).

Burkot repesztettek, a magzatvíz zavaros volt. (Nem értem, hogy már akkor miért nem toltak a műtőbe!) Többször leesett a szívverése, szóval nem tudom, hogy mire vártak, főleg, hogy nem tudtam nyomni.

Aztán volt ott labdázás, bordásfalazás, de nem akart haladni a gyerek.

Tapasztalt 50-es orvosom volt, mégis behívta a professzort, aki megnézett és mondta, hogy nincs téraránytalanság, szóval meg tud születni. Aztán behívtak egy erős, magas, fekete hajú, jóképű fiatal dokit :) aki párszor rákönyökölt a hasamra, és segített kipasszírozni a babát. 14:15-kor megszületett a fiam.

A vérzéstől a születésig 11 óra 15 percet vajúdtam. Rám se rakták, az apja sem vághatta el a köldökzsinórt, mert annyira szürke, lila volt a gyerek, hogy egyből összekapták, szívták, fújták, mérték stb. és vitték inkubátorba, de olyan jól összeszedte magát, hogy csak másfél órát volt bent. Szerencsére nem lett oxigén hiányos, és minden rendben van, egészséges :)

Az eda igazából arra jó, hogy ne szenvedj a kitolási szak előtt, de kitolásnál már kell, hogy az ember érezze a görcsöket, hogy tudjon nyomni. Nekem akkor azt mondták, hogy kb. 3 órát hat. Igazából én egyet kaptam, de az oxi olyan gyorsan dolgozott, hogy gyorsan a kitolási szakhoz értünk, viszont az eda még dolgozott bennem, így magát a görcsöt nem éreztem, csak azt, hogy a medence csontom szét akar szakadni. A csontok és ízületek mozgását meg ugye nem is tudják edával érzésteleníteni, szóval iszonyat fájt, magát a görcsöt a hasfalban nem éreztem, hogy "felülve" nyomni tudjak.

Szóval nekem iszonyat fájt így is, ha nem kérek edát, akkor még jobban fájt volna, viszont akkor hamarabb meglett volna a gyerek.

De lehet, hogy te olyan felépítésű vagy, hogy minimális fájdalommal, nevetve megszülöd másfél óra alatt a gyereket.

Röviden!

5 évvel ezelőtt a nagyfiamnál 23:30kor elment a vizem. Vele bent feküdtem, úgyhogy rögtön mehettem a szülőszobába(persze csak vajúdni). Kaptam közben beöntést (szerintem a beöntés utáni percek rosszabb, mint a szülés. :D ) Szépen erősödtek a fájások, szépen tágultam. 9;32 kor született meg a nagyfiam.

A második gyerkőcnél 14 hónappal ezelőtt itthon keltem 5 körül arra, hogy fájásaim vannak. De gondoltam még bármi lehet. Reggel elvittem a nagyot még oviba. Na út közben beindultak a fájások, pedig csak 2 perc az ovi. Aztán miután hazafele sikerült felmászni a negyedikre, miután minden kanyarban jött egy fájás, hívtam a férjem, hogy jöjjön, mert szülünk. Fél 9re itthon volt. Letusoltunk. Hívtam a tesóm, mert akkor még nem volt jogsija a férjemnek, higy vigyen be mindet. Kb 10 körül indultunk el, addigra lettek 5 perces fajásaim. A kórházban fél 11kor felvettek a szülőszobára, megvizsgáltak, már bejöhetett a férjem is 11kor. Fél órát álldogáltam. Fél 12kor burkot repesztett a doki. Emlékszem, a fájások ugyan erősek voltak, de mondtam a férjemnek, hogy ebből estére sem lesz gyerek, mert annyira ritkán jöttek a fájások, vagy még nem voltak annyira durvák. Aztán a következő pillanatban fordult egyet a fiam a pocakban, elöntött a maradék víz, és olyan fájás jött, higy jahj. Azonnal jött is a szülésznő, hívta a dokit is. Mondtam, hogy úgy érzem nyomnom is kell. De még 2 fájást el kellett (volna) engedni, mert volt egy minimális méhszáj. De már nem nagyon tudtam visszatartani a kitolást. Akkor a doki megint megvizsgált, és akkor már mondta, hogy akkor nyomhatok nyugodtan. 12:30ra megvolt a fiam.

Egyiknél sem kaptam fájdalomcsillapítót, és meg is fogadtam, hogy soha többé nem vagyok hajlandó szülni. Most a 9. hétben járok. De ez után eskü soha többet. :D

Úgyhogy ne aggódj, utólag az emlék megszépül, az a pár óra meg elrepül. Könnyű szülést neked!