Vetélés utáni depresszió?

Én is így éreztem missed ab után. Azt hittem erős vagyok és nem visel meg. Néhány hónapig tartottam magam, de egyszer csak összeomlott a kártyavár. Én magamat, a férjem is önmagát okolta, pedig egyikünk se tehetett semmit. Majdnem ráment a házasságunk. Csak sírtam és sírtam. Úgy éreztem nincs igazság a földön és rajtam kívül mindenki lubickol a boldogságban. Nem tudtam terhes nőre, vagy babára nézni irigység nélkül.

Nekem az segített, hogy találtam olyan embereket, akikkel meg tudtam beszélni, mert erről igenis BESZÉLNI KELL!!! Ha kellett, akkor órákat sírtam és órákat dumáltam, csak ez lendített át a gyászon. Neked is ezt tanácsolom! Ültesd le a barátnődet/anyukádat/akárkit és mond el nekik, hogy most egy nagyon sötét időszak kellős közepén vagy és caak annyit kérsz tőlük, hogy hallgassanak meg, ha kell százszor, mert csak így tudod elkerülni a begolyózást.

Ha van kedved, nyugodtan írhatsz nekem is, szívesen meghallgatlak! :)

Én a 20. héten vetéltem el. Ikrek voltak...

Az utána következő 3 hónap maga volt a pokol. Utána is csak lassan kezdtem el magamra találni, de ugyanaz az ember, aki előtte voltam; már nem lettem. Másképp látok azóta sokmindent.

Gyászolni kell és beszélni róla. Én felkerestem pszichológust, és perinatális tanácsadót is.

Nekem kellett valami kapocs is hozzájuk; így csináltattunk az emlékükre egy arany ikrek medált. Azóta is hordom. Erőt ad.

Legtöbbet az segített, hogy minél hamarabb újra babát szerettünk volna; így amint lehetett, visszamentünk lombikozni. Így láttam valami kiutat ebből; és onnantól elkezdtem inkább a leendő gyermekünkre koncentrálni.

Verseket is írtam. Ezzel kiírtam magamból a fájdalmamat, és megfogalmaztam saját magnak is az érzéseimet.

És is búcsúztunk tőlük: kimentünk a temetőbe, és a gyermekek emlékművénél gyertyát gyújtottunk, összeborultunk, és együtt sírtunk. Másnap pedig mentünk beültetésre. Most 34 hetes vagyok a kislányunkkal...

Sok rossz ért téged mostanában, nem csoda, ha depressziósnak érzed magad.

Hagyj időt magadnak. A fájdalomnak és gyásznak is teret és időt kell adni, hogy teljesen meggyógyulhass. Kitartás!