Terhesség végén mintha elbizonytalanodtam volna? Más is van/volt így?

Nagyon várom már a babát, de ma egész nap tök depis hangulatban voltam és hülye gondolatok járnak a fejemben...

Abszolút tervezett baba, igazából évek óta vágytunk rá, de csak tavaly nyáron kezdtünk próbálkozni, akkor lettek megfelelőek a körülmények (saját lakás, mindkettőnknek stabil munka, stb.). Szerencsések voltunk, rögtön az első próbálkozós hónapban sikerült. Nagyon boldogok voltunk és azóta is türelmetlenül várjuk a babát. Eleinte volt néhány kisebb ijedtség, probléma, de hónapok óta problémamentes a terhességem.

A körülmények ideálisak: férjemmel 8 éve vagyunk együtt, 29 évesek vagyunk, nem vagyunk gazdagok, de stabil az anyagi helyzetünk, van saját lakás, támogató (bár más városokban élő) nagyszülők. Mindketten szeretjük a babákat, gyerekeket, mindig is egyértelmű volt, hogy legalább kettőt szeretnénk. Férjem nagyon lelkes, támogat mindenben.

Most vagyok a 37. hétben és érdekes módon most mégis negatív gondolatok kezdenek gyötörni... A babával minden rendben, érzem mozogni, de egyre többször jut eszembe, hogy nehogy valami gond legyen az utolsó hetekben, mi van ha rátekeredik a köldökzsinór, mi van ha beszorul szülésnél és nem tudják időben kiszedni, mi van ha toxémiás leszek és túl későn derül ki, és a többi ilyen para... Magától a szüléstől, a fájdalomtól amúgy nem félek (azt majd a második babánál, ahogy hallom :D ), csak a lehetséges komplikációktól féltem a babát.

Aztán most már olyan gondolatok is jönnek, amik eddig nem: biztosan alkalmas vagyok anyának? Tudom majd megfelelően gondozni, szeretni, lesz elég türelmem hozzá? Nem lesz belőle elegem pár hónap után? Nem fogom visszasírni a korábbi életemet, az utazásokat, a szabadságot?

Nagyon rosszul érzem magam, mikor ilyeneken gondolkozom, hiszen közben már most imádom a babámat és tudom, hogy ő sokkal fontosabb bármilyen utazásnál vagy a korábbi hobbijaimnál. Azt is tudom, hogy babával is rengeteg programot lehet szervezni, nagyobb gyerekkel meg pláne. És ha annyian képesek gondozni a babájukat, valószínűleg nekem is sikerül majd. :) De időnként, mint ma is, teljesen bepánikolok a gondolattól... Néha teljesen alkalmatlannak érzem magam.

Nem fura, hogy ez így a terhesség utolsó hónapjában jött elő? Elvileg arra jó a 9 hónap, hogy szép lassan hozzászokjak a gondolathoz, nem? Én meg eddig nagyon vártam, türelmetlen voltam, most meg ha érzek egy jóslófájást már pánikolok, hogy úristen, erre én még nem vagyok felkészülve... Nem a szülésre (az majd csak lesz valahogy :D ), hanem ami utána jön...

Ti éreztetek hasonlókat, vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy az utolsó hetekben ezzel stresszelem magam? :D