Missed ab után bízni a következő terhességben?

Megértelek. Nekünk a második hónapban összejött, épp friss házasok voltunk, a fellegekben jártunk, semmi rosszra nem gondoltunk. 8. héten egy családi ebéden elmondtuk a szülőknek. A következő héten meg barnázni kezdtem és missed ab lett, de nem is görcsöltem, tüneteim is voltak, és egyszercsak ott volt az a barna folt. Hiába kaptam gyorsan hormonpótlást, már nem segített. a missed ab utáni napokban még a tünetek is megvoltak, csak a műtét utáni egy hétben múltak el.

EZután egy teljes évig próbálkoztunk, mire teherbe sikerült esnem. Most vagyok 15 hetes, és eddig minden rendben, de a férjemmel egyszerűen félünk örülni. Kellene már babakocsit, ágyat nézegetni, de még csak egy kis zoknit se mertünk venni. A családnak is alig mertük elmondani a 10. hét után. Azt mondtuk, hogy majd a 12. heti UH után megnyugszunk, de nem, most azt mondjuk, hogy a 18. heti Uh után megnyugszunk... Sajnos aki mér egyszer járt így, az többé nem tud arra gondolni, hogy ugyen, nem lehet semmi baj.

De mindemellett persze bízok benne, hogy most minden rendben lesz.

Szia!

Ha megengeded, leírnám az én történeteimet, tapasztalataimat!

2013 januárjában 11 hetesen műtöttek Missed ab. műtéttel. Akkor már 3 hete nem élt a Babánk! Semmit nem vettem észre belőle, terhességi tünetem csak az állandó evés volt, még csak "barnázásom" sem igen volt, ami meg mégis arra egyáltalán nem mondtak semmilyen rossz dologra utaló jelet! Borzalmas volt átélni, tágítottak az első napon, a következőn pedig műtöttek. Első Baba volt, és több, mint 2 évet vártunk rá. Utána hamar felépültem, de a lelki fájdalom mára is csak enyhült.....pedig már eltelt több, mint egy év!

Ez év januárjában terhes lettem, újra, sok sikertelen próbálkozás után! Aztán egy vérzés következtében, sok vizsgálat után azt mondták az orvosok, hogy elvetéltem! Egy másik város, másik kórházának UH vizsgálatán pedig kiderült, hogy nem ment el a Baba, akkor voltunk 12 hetesek és 4 naposak, egészségesen! Kiderült a vérzés oka attól volt, hogy közel feküdt a Baba a méhszájamhoz! Innentől kezdve veszélyeztetett terhes voltam, 24 órán át feküdnöm kellett, otthon, semmit nem emelhettem meg, még főznöm sem lehetett...! Aztán a 19. heti UH-n kiderült, hogy a Baba még mindig egészséges, de a "környezete" nem! Ciszták voltak a lepényemen ("cisztikus" szerkezetű volt), és kevés volt a magzatvizem is! Aztán 20 hetesen és 5 naposan meg kellett szülnöm Őt (ma lennénk 23 hetesek és 2 naposak), mert beindult hajnalban a szülés, és mire beértünk nem volt mit tenni, az orvos a kezével megrepesztette a magzatburkot, akkor már fekete volt a magzatvíz színe és két ujjnyira tág is voltam... POKOLI VOLT! A szülés nagyjából 1 óra hossza alatt lezajlott, szerencsére nővérem velem lehetett, mert kórházi dolgozó (asszisztens)! Kaptam oxitocint, aztán a szülés után még ki is tisztítottak, altatásban! Ezután 4 nap kórház következett! Szerencsére nem vágtak, ez nyugtatott meg.... igaz a szülés előtti néhány percben SOKK uralkodott el rajtam, emlékszem folyton azt mondogattam mindenkinek, hogy "hol vagyok?", "vigyenek haza, engedjenek ki, én még nem szülök, majd csak augusztusban"! Később mondták az orvosok, hogy a traumától amit át kellett élnem, sokkos állapotban voltam!! Tegnap tudtam meg a szövettani eredményeket (boncorvosit), és kiderült, hogy a Babám tényleg egészséges volt, de a lepény sajnos nem, a ciszták miatt.... ezek bevérezhettek, és így volt meg a baj... eddig nem tudtuk, de most kiderült, hogy KISLÁNYunk lett volna, vagyis van is, egy Angyal a testvérével együtt! Most lábadozom, a medencecsontom fáj csak, még nem állt vissza eredeti állapotába....

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy sokan élünk át így vagy úgy ilyen veszteséget!! Nézz előre, és ne hátra!!!! Tudom, hogy borzalmasan nehéz, de várd meg a gyógyulási időt, nekem 3 hónap volt, most legalább egy év lesz! Aztán próbálkozzatok újra, és legyetek pozitívak!!!! Én személy szerint "belehalnék" a fájdalomba, ha nem próbálkozhatnék újra!! Sok sikert kívánok, és remélem nektek is sikerül a Babásodás nagyon hamar, ahogy nekünk is!!!!!! Vigyázz magadra kedves kérdező!!!! :)

Kedves kérdező!

Ne add fel a reményt, még véletlenül se, hidd el, ha én nem adom fel, akkor neked sem szabad! Engem sajnos testileg is kissé megviselt maga az egész...igaz a medencém a rossz..ahogy már írtam is! De az amúgy is beteges szívemnek sem tett jót ez a 2 altatás így egymás utáni években! Nagyon szépen kérlek, hogy küzdj és légy erős!!! Ugyanígy voltam/vagyok én is, ahogyan Te! Sírás, alig eszek, ennék én, de nem megy, valahogy az ételt sem kívánom...az ürességet érzem csak, ráadásul még a pokoli székrekedés is kínoz.... :( csak gyógyteával tudok menni "nagy dolgot" intézni... Nekem az segített lelkiekben, hogy minden este elköszönök a Gyermekeimtől, küldök nekik puszit és elmondom mennyire szeretem őket, Apával együtt! :) És a Kislányom UH fotóját is megpuszilom! :) Talán segítene Neked is, ha beszélnél hozzá, a Babádhoz!!! (Ha még eddig ezt nem próbáltad....) Tudom, hogy nem könnyű ezt elhinni, de HIDD CSAK EL, hogy idővel sokkal könnyebb lesz, és lesz majd étvágyad is, meg életkedved is!!!!! Adj magadnak és a gyásznak időt! Van akinek évek kellenek a gyászhoz, nekem is.... tudok már nevetni, de sokszor sírni is, nekem az volt a nehéz, hogy 9 hónap alatt folyton nézegettem a hasamat, hogy "most is terhes lennék, ha...." sajnos, még mindig nézegetem a hasamat, és belegondolok, hogy milyen szép, nagy lenne már, mert eddig is milyen szép nagy volt... Szóval a lényeg, hogy IDŐVEL JOBB LESZ!!!! Ne add fel!!!! :)

Hát akkor én leszek a negatív példa. Én nem látom ilyen rózsásan a helyzetet. Az enyém a 8. héten halt el, nem volt jele, 11. héten missed ab. Már majdnem egy éve volt, és nem mertem újra belevágni, mert nem akarom megint átélni, és nem akarok 9 hónapig rettegni sem. Mindehhez jön az életkorom, 35+, és első gyerek lenne, sürget az idő. Szeretnék gyereket, de a rossz tapasztalat miatt nem merek. Nem tudom, hogy mikor jutok túl rajta. Nem arról van szó, hogy a vetélést nem tudtam feldolgozni, hanem arról, hogy most már tudom, hogy mik történhetnek, és nem akarok újra vetélni, ne adj Isten beteg babát szülni.

Anno nekünk is elsőre összejött, de azóta pl. összevissza jön meg és gyengén, pedig előtte pontos ciklusaim voltak.

A kérdésedre válaszolva, én teljesen megértelek, mert én sem tudok bízni abban, hogy minden oké lesz.

Legutóbbi válaszoló!

Nem szabad feladni! Tudom. Tessék utánajárni a ciklusproblémáidnak, és újra belevágni! Nem vagy még öreg szülni, manapság rengetegen szülnek ennyi idősen, meg idősebben. Egy baba elvesztése tragédia, de a tragédiákat fel kell dolgozni és általuk még erősebb, tapasztaltabb leszel.

Összesen 5 terhességem halt el, a legelső, ami után kisfiam született, majd négy egymást követő missed ab.-om volt. Már én is majdnem feladtam, az orvosok sem biztattak, de ha a tükörbe néztem, én egy kétgyerekes anyát láttam benne, nem pedig egygyerekest. 37 múltam, mikor eldöntöttem, adok még egy esélyt magunknak. Ekkor fogant meg a kislányom, és tökéletesen problémamentes terhességem volt. 38 évesen szültem, mindenféle komplikáció nélkül. Egy tüneményes tündér-boszorkány.

Egy terhesség elvesztésére nagyon nagy az esély mindenféle probléma nélkül is. Érdemes újra próbálkoznod.

Érdemes azért helyretenni a dolgot.

Először is egy első trimeszteres vetélés közel sem ér fel egy félidős vetéléssel. Az egyik válaszolót olvasva a gyomrom is görcsbe rándult, hogy egy 20 hetes magzatot kellett megszülnie. Borzasztó. Két vetélésem volt, az első a 7. héten, a második a 12. héten. Sírtam, fáj még mindig, iszonyatos veszteség, de azért nem enni, nem inni és csak sírva a párnába temetkezni nem túl szerencsés. Önmagadat fosztod meg egy csomó mindentől. Én például a második vetélés utáni pár hetes "gyászidőszakom" után például rájöttem arra, hogy igazán még nem is ismertem a határaimat, még soha nem ért ekkora veszteség az életben, még kórházban sem feküdtem és egy kis orrvérzéstől rosszul voltam. Megerősödtem, tapasztaltam a babáim által és más lettem. Még a felfogásom is más, valahogy sokkal határozottabb vagyok, a gondolataim kitisztultak, már tisztában vagyok saját magammal. Nem foszd magad ettől a folyamattól! Meg kell gyászolni, persze, de önsajnálatba süllyedni egyenlő minden reménytől való megfosztással. Igenis, bízz! Én is bíztam az első után, bízok a második után, sőt, egészen addig fogok bízni, amíg nem szülök egy egészséges babát. Menni kell tovább ezen az úton. Nem egyszerű, de mindenképpen tanulságos és szép.

32 éves vagyok. Volt 6 éve egy 8 hetes, 3 hete pedig egy 24 hetes vetélésem. Utóbbival 2 napig vajúdtam, nem reagált a szervezetem semmiféle tágításra, így császároztak a sok szenvedés után.

Most azon izgulok, hogy minden rendben legyen, és rendesen összeforrjon minden, aminek kell, és megússzam összenövések nélkül. 1 hétig sírtam, néztem a 21. heti UH felvételen készült videot, hallgattam Szekeres Adrien Kicsi szív c. zenéjét, és szép lassan elengedtem.

Amikor már tudtam, hogy nem él, és a kis teste a pocakomban volt, elköszöntünk tőle.

Kemény egy, másfél hét volt. Szemészeten is jártam, annyira fájt a szemem a sírástól.

Aztán megráztam magam, és megbeszéltem magammal, hogy nem szabad hátrafelé haladni, mert már nincs erre időm. Meg kell rázni magad, és csak előre nézni! Nem hozza vissza őket sem depresszió, sem sírás. Nem tudom, mennyit kell most várni, gondolom 6 hónap vagy 1 év. Addig megpróbálom magam megint kondiba hozni, mert most eléggé el vannak tunyulva az izmok.

Visszamegyek szeptemberben, az új tanévben dolgozni, és remélem nem kell már sokat várni egy újabb kis tornászra, aki majd lelkesen rugdossa anyát hajnali 5kor. :)