Kezdőoldal » Ismerkedés » Barátkozás » Miért utánoz a legjobb barátnőm?

Miért utánoz a legjobb barátnőm?

Figyelt kérdés
Tudom, gyerekesen hangzik a kérdés, pedig mindketten felnőttek vagyunk. Van egy lány, pár éve vagyunk jóban, szerinte én vagyok a legjobb barátnője (nekem mondjuk van más is sokkal régebb óta), nagyon kedves velem, ezért nem értem a viselkedését. Először a hajszíne lett ugyanolyan mint nekem, pedig előtte mindig másmilyen volt neki. Én már régóta edzek, élek egészségesen, ezt mindig leszólta, mondván "elég a sétálás",én jógázom is. Kb egy éve elkezdett jógázni..De legütősebb amit munka terén művelt, szóval ő évekig tengett-lengett, nem dolgozott komolyan, nem is tudta mit akar, olyan ötleteket mondott amik teljesen eltérőek az én munkámtól, rólam viszont tudta mit csinálok, mi a végzettségem stb. Viszont további terveim voltak ezzel kapcsolatban, amit jelenleg nem tudok kivitelezni, úgymond most a "ranglétra alsóbb fokán dolgozom", mert külföldön élek. Szeptemberben ismét elmondtam neki, hogy mit szeretnék, ez a tervem, de majd később vágnék bele, erre semmit nem válaszolt nekem, eltűnt majd pár hét múlva mikor kérdeztem, hogy van, ezzel rukkolt elő, hogy ugyanazt fogja csinálni amit én (terveztem)!Előtte szó se volt róla! Lehidaltam, pláne azért, mert nekem van megfelelő végzettségem, több is, magas szinten tudom azt a dolgot (ő sajnos nem annyira), többéves tapasztalatom, mégse éreztem magam elég felkészültnek ahhoz hogy belevágjak. Ő mégis belekezdett, és be is jött neki, azt hozzátenném hogy más országban él ő is, így könnyebb dolga van, de ennél több konkrétumot nem szeretnék mondani. Most kicsit úgy érzem, hogy az én többéves erőfeszítéseim és szorgalmam lett kigúnyolva, mert ő 6 hónap alatt többet elért ezen a téren, mint én évek alatt,és részemről nem minimális energia befektetéssel..Nagyon bánt, persze próbálok örülni a sikerének, de az rosszul esik, hogy nemhogy a tanácsom nem kérte ki előtte (azt demonstrálva ezzel,hogy mit akarsz te, nincs szükségem rád ), de még annyit se mondott, hogy köszönöm a tippet!! Szóval úgy tesz, mintha ez mindig is kőbe lett volna vésve, hogy ezt fogja csinálni, sőt még nekem kell bizonygatnom, hogy előbb tervben volt nálam ez a dolog, mint nála-persze úgy tesz, mint aki ezt nem veszi észre. Ugyanis előtte céltalanul tengett-lengett, ahogy írtam. Szerintetek én vagyok gyerekes, vagy igazam van?
2021. ápr. 19. 20:09
 1/3 anonim válasza:
Csak a címre reagálok. Sacc mindenki utánoz mindenkit. Ez egy alapösztöne az embernek. A tanulás is erre épül. De ha az utcán látsz egy baráti társaságot ott is látszik, mindenki sacc ugyanúgy öltözik.
2021. ápr. 19. 20:11
 2/3 anonim válasza:

Szerintem igazad van, viszont ne foglalkozz vele. Tudom, hogy mondani könnyű de tőled "szerzi" a tippeket, hogy mihez kezdjen magával. Ne foglalkozz vele, koncentrálj a saját céljaidra, ne hozzá mérd magad és a teljesítményed mert lehet, hogy ő szerencsésebb vagy jobban jött ki a lépés.

Ne add fel az álmaid, magadra koncentrálj. Hajrá:)

2021. ápr. 19. 21:57
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat. :)
2021. ápr. 20. 12:50

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!