Rossz osztály?!
1
Nálunk szállóige volt hogy bármi történt az én voltam, mégha ott se voltam:D
Megkaptam mindent amúgy a kösd fel magadat-tól a miért születtél meg-ig, online kibeszélőcsoportok, zaklatás, fizikális bántalmazás, és azokat is mindig bántás érte akik mellettem álltak. A tanárok közül is csak 1-2 állt mellettem, igazából nem érdekelte őket, már amelyik éppen nem erre buzdította előttem a többieket.
Ugyanakkor mostmár középsuliban egy viszonylag nyugodt osztályba kerültem, megvan a kis különc csapat tehát már legfeljebb a hátam mögött beszél ki 1-2 ember ami igazából nagyon nem érdekel
Utáltam, nálunk is volt ilyen, hogy kinéznek páran maguknak egy arcot és őt szekálják folyton. Én nem ez voltam, de utáltam ezt látni. Már sajnálom, hogy nem tettem többet ellene. Néha szóltam csak be a menősködő fiúknak. Többször megmondhattam volna a magamét xd
Azok akik mindig piszkálnak, azt hiszik "szegények", hogy ők attól lesznek értékesebbek, ha a másik embert bántják. Sajnálom. Nem szabad magadra venni, elveszett esztelenek, nem tudnak jobbat kitalálni. Fontos, hogy tudd, hogy nem vagy kevésbé értékes azért mert mások úgy tesznek mintha így volna. Isten szerető akaratából megalkotott téged és kész kárpótolni ezekért az évekért, akik pedig gonoszak, megkapják gonoszságuk "jutalmát", ha meg nem változnak - pl sose lesz békéjük.
Nekem is ilyen remek osztályom volt...aztán amikor gimibe kerültem, ott érdekes módon senkinek sem volt baja velem.
Azóta eltelt 20 év, az kicsit kárpótol, hogy sokkal jobban alakult az életem, mint azoknak, akik akkoriban megkeserítették az enyémet.
5
Amen
Általánosban engem is piszkáltak. De nálunk nagyon látszott, hogy a csapatszellem csinálja. Volt aki egyszer a hangadó volt, máskor pedig megvédett mindenkivel szemben ha csak egy rossz szót szóltak hozzám. Aktuális hangulatától függött. Volt olyan is, aki suliban piszkált, sulin kívül meg haverkodott velem. Olyan meg több is volt, aki mások előtt piszkált, ha ketten voltunk, vagy épp padtársak voltunk, akkor normális volt velem.
Aztán középsuliban mindennek vége lett. Új közösség, új lehetőség, nulláról indulás. És lám, egy teljesen jó közösség lett, klikkesedéssel, de semmi kiközösítéssel, alapjában egy jó társaság.
Nekem sem voltak szívderítő időszakok az általános iskolás évek. Akkoriban az "áldozat típusú"-akat még jobban elnyomták, ha lehet (1980-as évek.)
A középiskolában sem volt sokkal jobb, de legalább a tanulásra koncentráltam jobban, akárcsak az általánosban. Introvertált voltam erősen, ez tartotta inkább távol a többieket tőlem.
Nekem is
Bar volt 2 osztalytarsam akik rosszabbul jartak
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!