Büntetés - Gyakori kérdések
Keresés közlekedés - egyéb kérdések témában
Talált kulcsszavak:
Talált kérdések:
Tudom, hogy kellene, de mondom hátha megúsznám...
Történt, hogy hivatalos ügyben, tanúként kellett megjelennem a bíróságon. Direkt két órával előbb mentem oda, úgy hogy nekem ez nagyon messzi út, és időre kellett mennem, így tömegközlekedés nem volt opció, taxi meg drága innen, és nem fizetik ki nekem. Sehol nem volt...
A 66-os főúton ma ledudáltam egy biciklist, mert úgy gondoltam, semmi keresnivalója nincs ott, kint a töltő tábla. Csakhogy utólag az anyósülésen utazó fiam jelezte, hogy csak reggel 6 és 9 között vannak kitiltva a biciklisek, tehát jogszerűen haladt ott, mivel ekkor...
Kaptam két büntit, összesen közel 56 000 forintról (matrica nélkül rámentem az M0-ásra kétszer – az egyik csak 11 km volt…). Nem tudtam, hogy már fizetős, rávitt a GPS. Másodszor, mikor teljesen kikapcsoltam az autópályát, még úgy is rávitt egy 11 km-es szakaszra.Ilyet...
Szándékosan elkövetett közúti veszélyeztetés, ahol az elkövető halálosan fenyegette a sértette, valamint kiszállt és ügyészség által megállapítottan garázda magatartást tanúsított, ha csak közúti veszélyeztetéssel vádoljál, büntetlen előéletű, milyen ítéletre számíthat? (Nem az elkövető vagyok)
Friss jogsis vagyok, a korzóhoz akartam menni, de a google maps bevitt ide a zónába és megbüntettek. Kapok a csekk mellé pontot?
Olyan helyem lakom, ahol pont a lakásom mellett megy a villamos, és nekem vannak raklapjaim. Ezt könnyen meg tudnám építeni.Kérdés, hogy milyen szabályt szegnék vele? Gondoltam, a sínen való gyaloglásra, de technikailag nem gyaloglok. Akkor van egy olyan szabály,...
Itthon egy kicsi a hely de nagyon alapokat tudok gyakorolni. Magával a vezetéssel,közlekedéssel nincs nagy gond a parkolàsnàl álltam meg mert màr sok pénz ment el. Gondoltam még kicsit gyakorlok aztán veszek 10 óràt és iràny a vizsga. Sajnos úgy làtom az oktató a...
Tegnap kollégámmal elmentünk egy idegen városba. Pont leesett a hó, ezért óvatosan közlekedtünk a számunkra idegen helyen, amikor ő sávot váltott, és ekkor egy rendőr félre húzta. A rendőr azt mondta, hogy ott záróvonal van, nem mehet át. Mondtuk, hogy a hó eltakarja...
Szegeden a csanádi utcán lévő spár előtt parkoltam, ami tudomásom szerint a bolt parkolója volt, de az 5 perces bevásárlás után arra jöttem ki, hogy egy másik autót fotóznak és tájékoztatott a parkolóőr, hogy bizony ám fizetős a parkoló. A saját kocsimon, se...
Utólag tudok valamit tenni,mert elég messze lakom onnan.
Vettem jegyet az automatán, azonban figyelmetlen voltam és a rendszám megadásakor az "O" betű helyett egy "0" számot ütöttem be. Mindenről van fénykép, a jegy ki volt fizetve, egyszerűen csak egy elütés történt. Van esély a büntetés elengedésére?
Korábban dolgoztam az osztrák postánál és ott is felhajtottam egyszer egy matrica nélküli autóval, mivel a közeli benzinkútra vittem csomagot, de nem kaptam büntetést, pedig oda a hatóságok ugyanúgy kiküldik még a gyorshajtási bírságot is. Többen mondták, hogyha az...
Egyik ismerősömnek van egy magán cége amely őrzött betegszállítással foglalkozik és megkülönböztető jelzéssel felszerelt mentőautóval dolgozik. Mivel nem ér rá így engem kért meg, hogy hozzam neki haza egy telepről (kb. 40 km). Azt mondta, hogy mentőt úgyse fog...
Elsősorban olyasmi érdekelne akinek van konkrét példája vagy ismerőse, aki valami miatt (pl. pusztán feledékenységből) átkelt matrica nélkül a hídon, aztán várta a büntetést és nem jött. Vagy épp nem várta de érkezett... Stb.
21:13 2025.08.07 vásároltam, de majd 7 órával később érvényesítették. Eddig én már mentem 4 órát pályán. Tehát, mit tehetek? Írtam nekik egy e-mailt, hogy ügyvédhez fordulok, amennyiben pótdíjat számolnak fel, kérve ezen dolog korrigálását írtam e-mailt.
Sajnos a GPS bevitt, nem mentség tudom. Kb 2 métert haladtam befele az utcába amikor elért az agyamig… vissza ki tolattam de láttam ott volt a kamera .Ez a kamera automataként érzékeli a szabálysértést vagy csak ha éppen ellenrőrzik akkor fizethetek egy zsíros...
Németországban történt az eset. Éppen a kerékpáromon ültem, tekertem, de közben a bal kezemben néztem, hogy melyik a legrövidebb út. Nem volt semmi, haladok, és egyszer látom, hogy egy rendőr megáll előttem. Igazoltatott, elmondtam, hogy itt dolgozom (Erasmus) stb. Ő...
Ha a tábla elött lassítottam a megengedettre akkor nem rögzít ?
Bírósági tárgyaláson voltam a minap, amin kötelezően kellett részt vennem. A tárgyalás egy órásra volt megállapítva, már a behívónál, és a tárgyalás előtt rá is kérdeztem, mert tudni akartam, hogy elég-e a parkolásra bedobott összeg (egy óra tíz percnyit fizettem)....
7,5T ás Iveco teherautóval álltam ki a telephelyen, de a kártyám el felejtettem betenni. Outba nem volt rakva. Egy esetleges ellenorzeskor hogyan hivatkozhatok a hibára?
Azoktól kérdezem, akik konkrétan ismerik a VÉDA piroslámpa figyelését. A lámpa alatti keresztben levő fehér csíknál vizsgálja, hogy a piros ideje alatt áthaladt-e rajta az autó, vagy máshol? Ha igen, akkor mi a helyzet akkor, ha az autó első tengelye mikor áthalad ezen...
Jelképes összegre, 5ezerre büntették, mert egyáltálán nem volt fék a bringáján. Én tudom, hogy jogosan kapta, hiszen bringával is része a közlekedésnek, de ő csak puffog, hogy nem fizeti ki, mert szerinte a biciklire nincs műszaki vizsga, és a rendőr csak az autósokat birságolhatja.
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




