Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Sárba ragadt személyautónál...

Sárba ragadt személyautónál ha erőlködik, mennyire kophatott el a kuplung illetve futómű elállítódhatott-e a sárban való ide-oda kormányzástól?

Figyelt kérdés

Tegnapelőtt elakadtam a sárban, annyira, hogy az alja már érintkezett a földdel. Eleinte saját erőből próbáltam kijönni, de csak jobban elástam magam. Aztán végül 2-3 óra után arra jött egy kis kerti traktor, az húzott ki.


Károsodhatott valami? Futómű, kuplung? Sajnos néha túráztattam és párszor volt kékes füst kuplungszaggal vegyítve. Az első-alsó lökhárítóm alja kettéhasadt, ahogy a traktoros kihúzott, széthasította a feszülő kötél, bár már amúgy is viseltes volt az első lökhárító alja.

Mást nem vettem észre a kocsin, hogy változott volna, nem húz semerre, normálisan gyorsul/lassul, kuplungot ugyanolyannak érzem, szóval vezetésben így érzésre semmi változást nem tapasztaltam a sáros kaland után.



Egyébként megjegyzem, de ez csak érdekességképpen, hogy közben tűzoltóságot és autómentőt is hívtam. Előbbinél nem foglalkoznak ilyennel. Megadták az utóbbinak a számát. Hívtam őket is. Mondtam, hogy csak pár centit kéne előremennem, annyit, hogy a gödörből jöjjenek ki a kerekek, amúgy nem robbantam le és szállítani sem kell a kocsit sehova. Azt mondta, aki felvette, hogy még nem tartózkodik a telephelyen, majd visszahív. Aztán közli, hogy lehet, hogy ilyet nem vállal. /És autómentőről beszélgetünk.../ Ha mégis, akkor küldjek képet, mennyire akadtam el a sárban, aztán mond rá egy árajánlatot. De akkor is kérdés, mikor jönnek ki, stb-stb. Erre megkérem az egyszerű parasztembert a kis kerti traktorjával, hogy segítsen már, ha tud, aztán pillanatok alatt már kint is voltam... Ennyit a nagy autómentésről.


Közben még egy kosaras kocsi is próbált engem kihúzni, de kb. 1 óra hosszára ő is elásta magát, ráadásul közben a munkaideje is letelt a sofőrnek. Végülis nem ő húzott ki, de le a kalappal előtte is, de leginkább a kis traktoros előtt. Autómentők meg elmehetnek a pic$ába. Átverés az egész. Ha elakadtál, oldd meg valahogy saját erődből vagy kérj valahonnan segítséget, de autómentőre nem számíthatsz... /bár lehet, hogy nem az összes ilyen, ki tudja/



2019. aug. 7. 10:35
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Az ilyesmi inkább a kuplungnak nem tesz jót, a futóműnek nem hiszem, hogy baja lenne. Pesze a sarat azért nem ártana alaposan kipucolni.


A tűzoltóság nem foglalkozik ilyennel, nem is értem ez hogy jutott eszedbe. Az autómentőnek meg ugyan az a neve, hogy autómentő, de ez nem azt jelenti, hogy a mocsárból kihúz hanem azt, hogy az üzemképtelenné vált autódat elszállítja. Elhiszem, hogy nem esett jól, de nem ez a profiljuk.

2019. aug. 7. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

A kosaras kocsi sofőrje mondta a tűzoltóságot.


Ilyen esetekre amúgy van valami megoldás, hogy igazán kiket lehetne hívni? Vagy oldja meg az ember, ahogy tudja? Hatalmas mázli volt, hogy az a szimpatikus ember arra poroszkált azzal a kis kerti géppel, különben nem tudom mit csinálok.

2019. aug. 7. 12:20
 3/5 anonim ***** válasza:

"A kosaras kocsi sofőrje mondta a tűzoltóságot."

ööö és? Attól még nem foglalkoznak ilyemivel.


Kit kell hívni? Jó kérdés... valószínűleg be kell menni a legközelebbi településre és keresni egy trakeszt vagy egy uaz-t, megdumálni a tulajjal az árat aztán gyerünk.


De egyébként sokkal egyszerűbb elkerülni az ilyen szituációkat.

2019. aug. 7. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Nem valószínű hogy károsodott vármi, a futómű elállítódását ferde kormányállás jelzi egyenes menetnél, a kuplung megégését pedig rángatva - vibrálva elindulás a pedál felengedésénél.
2019. aug. 7. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Na, tegnap vettem észre, hogy 120-nál és felette durván ráz az egész kocsi. A felnibe ragadt sár miatt lehet?
2019. aug. 18. 17:36

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!