Van értelme annak, ha valaki végigjárja a szamárlétrát?

Ezt embere válogatja.

Ha valakinek van tehetsége a vezetéshez, és közben nem képzel magáról túl sokat ezen a téren, az valószínűleg ha kezdetben egy erős kocsiba ül, akkor sem hal bele - főleg ha az egy új autó, annak minden elektronikus segédjével együtt. A többség viszont nem ilyen: vannak, akik szimplán tehetségtelenek és érzéketlenül vezetnek, nekik komolyabb vasat adni/venni nem a legjobb döntés. Aztán vannak a Need for Speed huszárok, akik Schumachernek képzelik magukat, és azt hiszik, ők aztán nagyon istenien vezetnek - ez a legrosszabb, ők majdnem mindig megütik a bokájukat, nem mindegy, hogy akkor éppen miben ülnek és mennyivel mennek.

Őszintén szólva én nagyon örülök neki, hogy én is kicsivel kezdtem, és másztam (mászom) felfele a létrán. Egy 1997-es Ford Mondeo 2.0 benzinnel kezdtem, 136 ló, ment egész rendesen, kiéltem vele magam. Aztán Focus ST, az már ment tényleg, volt is vele pár necces helyzetem, azzal nőtt be a fejem lágya. Ezután végre megvettem az álomautóm: BMW E36 328i kabriolet lett a hobbikocsim, nem sokkal később egy E38 740i az utazós, ezek már mentek rendesen, a 740i pályán tudott nagyon haladni, a 28i még megvan, kanyarvadász lett belőle egy kis futómű és motortuning után, megy mint a veszedelem. A 740i-ből pedig kicsit józanabb autó lett, új Mazda 6. A BMW helyét, ha ennek a nyomorult járványnak vége szakad, egy E46 M3 fogja átvenni, az a következő lépcső... Ha a 28i lett volna az első autóm, szerintem felhajtogattam volna egy fára. Úgyhogy nekem megérte.

Nem annyira a rutinszerzés a lényeg, hanem az ember tulajdonsága. Az ember fejlődni szeret. Előrelépni, haladni egész életében. Aki felér a csúcsra, az sem áll meg, mert képtelen egy helyben toporogni. Elindul, még ha tudja is, hogy csak lefelé van útja. Az viszont boldogtalanná teszi, ha nem felfelé törhet.

Egy használt Suzukiból van hova fejlődni, egy sokmilliós BMW-ből nem annyira.

Szerintem igen, van értelme.

Első dolog, hogy rutintalannak friss jogsival nem adnék több száz (4-5-600) lovas kocsit, mert élet veszélyes. Ha milliárdos lennék, és a fiamnak kéne, akkor sem. Nem mondom, hogy lehetetlen vezetni őket, de nem ültetnék bele egy 18 éves gyereket, aki 1 hónappal ezelőtt még 70 lóerős tanulókocsiban ült. Igenis üljön bele egy 140, 200, 3-400 lovas kocsiba, hogy érezze, melyik milyen, hogy megy.

Fiatalon nem so kfelelősségérzete van az embernek. Egyszer nem adja ki a 18 éves segge alatt az M-es BMW, aztán viszlát. Sőt. Nem kell ahhoz friss jogsi, hogy valaki eldobjon egy erős autót. Aztán lehet itt károgni, tudom itt mindenki maga a Paul Walker, és minden frissjogsis azt hiszi, hogy ő tud vezetni. Ő nem törne össze egy erős gépet. Dehogynem :D.

A másik dolog, nem csak ahhoz kell rutin, hogy cipőzz egy M3-at, és kitold a szemét. Parkolni is tudni kell vele. Araszolni. Tolatni. stb. Ezt pont nem egy M3-as BMW-n tanítanám meg bárkinek.

És létező példát mondjak, rokonságban friss jogsis (18 éves) srác kapott egy huszon milliós S5-ös Audit. Háromszázkitudjahány lóerő. És fél év alatt körbe van parkolva az egész, tiszta karc (nekidől, ráül az elejére), belseje le van lakva.

Na, hát előszöris egy ilyen autóval nem így kell bánni, másodszor is, nem tud vezetni. Gyúrni biztos tudja neki egyenesbe. De nem ettől jó sofőr a jó sofőr. És szét parkolja, húzza, karcolja az egész autót. Erre elég lenne neki egy Golf. Aztán ha megtanul parkolni, meg magabiztosan vezetni, akkor érdemes beülni drága meg erős autóba.

De addig ameddig valakinek 0 rutinja van, felesleges alá drága meg erős kocsi. Össze fogja csak baszarintani. És nem feltétlen a totálkáros kategóriára gondolok.

Jómagam 25 éves vagyok. De ha az én 18 éves fiamról lenne szó, és korlátlan mennyiségű pénzem lenne, akkor is egy pármilliós kocsit vennék neki elsőnek. Tanuljon meg azon, törje, húzza, nyüstölje azt, aztán utána lehet drágát, meg erőset.