Kezdő sofőrkén te is csináltál hülyeségeket?

Nem csak kezdőként, de 30 éves tapasztalattal is csinálnak hülyeségeket.

"Arra is gondoltam, hogy az a baj, hogy egy nagyon nagy autóval kezdtem," nem, ez nem baj. Az autó műszaki állapota okozhat gondot, ha nincs rendben pl. a kuplung. Nagy autókat könnyebb vezetni, csak parkolni nehezebb.

Sok mindent kell egyszerre megszoknod. Fel kéne állítani egy sorrendet.

Nulladik lépésként nem sajnálni az időt jól beállítani az ülést, a kormányt és a tükröket.

Aztán nyilván az autót kellene tudnod magabiztosan kezelned. Érezni a kuplungot, a féket, a kormányt. Tudni bármilyen helyzetben (sík talajtól a havas/jeges úton át az emelkedőig) elindulni, megállni. Nem úgy, ahogy sikerül, hanem úgy, ahogy te akarod. Tudni, mikor melyik fokozatba kapcsolj. Nem keresgélni az ablaktörlő kapcsolót, vagy épp a világítást. Tudni, mit hol találsz a műszerfalon.

Utána a jelzéseknek megfelelően közlekedni. Ekkor már nem azon izgulsz, hogy lefulladsz-e, hanem eggyé válsz az autóval. (Ha lefulladsz, anélkül indítod újra, hogy kétségbe esnél, és hogy levennéd a szemed a szélvédőről, illetve a tükrökről. Egymás után, szinte azonnal nyomod ki a kuplungot, teszed ki üresbe, állítod a kulcsot alaphelyzetbe, nézed, hogy jön-e mögötted valaki, aztán indítasz, sebességbe teszed, körülnézel, irányjelzés, kuplung fel és nyomás... :) )

Ilyenkor már nem kell lenézned, hogy hányadik fokozatban van a váltókar, meg ilyenek. Úgy kezeled az autót, mintha bicikliznél (gondolom, ott se nézel folyton a kormányra meg a láncra, váltóra). Ha egyenesen akarsz menni, a távolba nézel, és oda irányítod az autót, nem pedig a felezővonal és a padka közé próbálod jobbra-balra nézegetéssel, hullámozva belőni magad. Tudod, érzed, hogy hol kezdődik az autó, és hogy hol végződik. Például a kislábujjaid az autó első kerekei, illetve első sarkai, a feneked pedig az autó hátulja. De tényleg. Amikor így eggyé tudsz válni az autóval, ennyire a tested kiterjesztéseként tudod érezni az autót, akkor vagy készen ezzel a szinttel. Ezt kis forgalmú utakon közlekedve tudod begyakorolni. El kell indulni a pusztában, menni egyik faluból a másikba, ahol két Swift meg egy lovaskocsi az összes forgalom, de van STOP tábla, kanyarodhatsz jobbra-balra, tolathatsz, beparkolhatsz stb. Vezess annyit, hogy laposra ülöd a hátsód, és elnyomod a derekad!

Aztán jön mindez nagy forgalomban. Először csak külváros, aztán többsávos utak, sávváltás, kerékpárút, buszsáv, villamos stb. Ekkor már úgy érzed, a saját tested lebeg az út felett, mindent ösztönösen csinálsz, együtt haladsz a forgalommal.

Ezt nem az autóvezetői tanfolyamon sajátítod el. Nem is az első 200 levezetett kilométereden. Akár évek munkájába kerül. Több tízezer km. De közben az fogja adni az erőt a folytatáshoz, hogy mindig jobb leszel, de legalábbis egyre ritkábban fogsz hibázni.

Hibátlan sofőr pedig nincs, mindenki hibázik. A 20 éve kamionozótól a mentősofőrig, az autóversenyzőig mindenki.

Hajrá! :)

Első pár hónap nekem is ilyen volt. Sokszor stresszes lettem, ha tudtam, hogy vezetnem kell. A poén az, hogy amikor elindultam akkor általában lecsillapodott a stressz.

Viszont ha hibáztam akkor megint befeszültem és szinte rosszul voltam, hogy szinte apróságokból is lehet majdnem baleset.

Eleinte olyanokat hibáztam, hogy nem vettem észre a gyalogost, emelkedőn elindulás is nehezen ment, vagy sávváltásnál majdnem rá húztam a mellettem lévőre, nem néztem holtteret, nem indexeltem.

Aztán az ember idővel belejön, elkezd kiépülni a rutin és később is fogsz hibázni, de már sokkal kevesebbet illetve azokat egy pillanat alatt el is felejted.

Amúgy a bűntudatot is meg kell tanulni "kezelni"

Én azt szoktam, átgondolom mi is történt. Van amikor egyértelműen én hibázok, olyankor próbálom átgondolni mi volt a hiba és legközelebb igyekszem oda figyelni.

Vagy csak konstatálom, hogy nem mindig én vagyok a hibás illetve benne van a másik fél is.