Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Bátyámnak tegnap bevonták a...

Bátyámnak tegnap bevonták a jogosítványát. Szerintetek helyesen?

Figyelt kérdés

Még tavaly elájult menet közben (leesett a vércukorszintje) és nekiment egy villanyoszlopnak. Nem lett nagy baj, az oszlopon nem látszott szinte semmi, mert lassan ment, de az autóját javítani kellett. Ekkor kapott büntetőpontokat. Tegnap meg kapott még egy adaggal, így összegyűlt neki a 18, emiatt bevonták. Tegnap együtt jöttünk haza, és utolértünk egy lassan, össze-vissza haladó autóst városon belül. A szaggatott vonalat folyamatosan átlépte, hol fel gyorsított hol le lassított. Követtük vagy 2 percig, mert így nem lehetett biztonságosan megelőzni. Az egyik kereszteződésnél kirakta jobbra az indexet, és megállt sávban. Ott állt vagy 5 másodpercig, közben indexelt. Bátyám úgy döntött, hogy megelőzi ekkor. Meg is tette, viszont egy zebrán kellett megelőznie. Az autós a kereszteződésben állt meg gyakorlatilag, és pont mögötte volt a zebra, majdnem rá is lógott, emiatt nyilván előzésnél is a zebrán a szembesávban mentünk át. Utánunk jött egy szürke autó. Az is ugyanígy megelőzte. Majd úgy 30 méterrel később felkapcsolta a villogót, ekkor derült ki hogy civil rendőr.

Ezzel a zebrán előzéssel összegyűlt neki a 18 pont. Szerintetek jogosan büntetnek ilyenért? Természetesen az össze-vissza menő autóst nem szedték ki a forgalomból, azt ők nem látták, pedig már kilométerek óta ők is ott jöttek mögöttünk. Amire mondta bátyám, hogy emiatt volt az előzés, addigra az autós meg bekanyarodott, eltűnt a helyszínről.

Ebben az esetben mit kellene tenni? Ha mondjuk az az autós percekig ott állt volna, akkor nekünk is ott kellett volna állni? Vagy ha ott romlik el, akkor meg kellett volna várni az autómentőt míg elviszik onnan? Mert ha még nagy sebességgel történt volna az előzés, azt megértem. De itt álló helyzetből történt a kikerülés a zebrán. Ez helyes büntetés ebben az esetben? Nekem nincs jogsim, de ez nagyon nem tűnik annak. Bátyám is ki volt akadva rájuk.



2021. aug. 18. 20:56
1 2
 11/17 A kérdező kommentje:

#9: Megvártuk. Megállt az úton, indexelve. Összesen vagy 30-40 másodpercet biztos állt, mert akkor ment csak tovább, mikor kiszállt a kocsiból a bátyám, ő látta hogy akkor kanyarodott be.

#10: Pontosan nem tudom. 2 szabályt szegett meg elvileg. Ha jól emlékszem 5+6 pontot kapott. Az egyik az hogy zebrán "előzött", a másik meg valami általános előzési szabálysértés. Tehát ugyanazért a szabálysértésért kapott dupla büntetőpontot, mert mindkettő ráillet az esetre.

2021. aug. 18. 21:57
 12/17 anonim ***** válasza:
65%

Jogos volt, tiltott helyen előzött.


"...utolértünk egy lassan, össze-vissza haladó autóst városon belül. A szaggatott vonalat folyamatosan átlépte, hol fel gyorsított hol le lassított. Követtük vagy 2 percig, mert így nem lehetett biztonságosan megelőzni"

Ott is ugrott volna neki a jogsi, ha a záróvonalon előz.


Higgadtnak kellett volna maradnia és kész.

2021. aug. 18. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
94%

kétségtelen, hogy le lehet ezt úgy is írni, hogy egyáltalán ne tűnjön jogosnak a büntetés, de azért 18 büntetőpontot összeszedni nem egyszerű mutatvány

vagyis van ott valami, hogy így gyűlnek a pontok és szerintem ez a zebrán történő kikerülés sem egy helyben álló kikerülés volt, hanem éppen hogy megállt a gép és már előzte is a bátyád

2021. aug. 19. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
64%
jogos, ennyi pont összegyűjtéséért meg kell dolgozni.
2021. aug. 19. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:

12-es, a szaggatott vonal az nem záróvonal.

A záróvonal folytonos vonal.

2021. aug. 19. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
Gondolom nem csak erre a mutatványra kapta mind a 18 pontot, de akinek össze gyűlik csak gratulálni tudok.
2021. aug. 19. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
100%
Én megnéztem most ezeket a büntetőpontokat, hát meglepődtem, hogy ilyen dolgokért is mennyit adnak, mint irányjelzés elmulasztása, stop táblánál meg nem állás, záróvonalon előzés. Úgyhogy nem is nehéz összegyűjteni a 18-at. De hát meg van hirdetve, hogy razzia van, nehogy már ne legyen sikeres. Egyik ismerősömet is 45 ezerre büntették, mert még nem állt teljesen függőlegesen a sorompó, amikor elindult a vasúti átjáróban. De egy jobbra indexelő, álló jármű mögött mégis mi a fenét kéne csinálni?
2021. aug. 19. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!