Mit kellett volna tennem?
Az alábbi koordinátájú útkereszteződésnél történt: 47.590396, 19.100852
Épp a Bauhaus felől jöttem a Megyeri úton gyalog (este volt), amikor is azt láttam, hogy jön egy kocsi a 90007-es út felől. Mivel tudtam, hogy én főúton vagyok, ő meg nem, a kezemmel jeleztem, hogy élnék az elsőbbségemmel és átmennék. Ekkor a Mercedes-Benz S-osztályú kocsijával keresztbe beállt a zebrára, lehúzta az ablakot, és elkezdett b*sz*kodni, hogy miért gondolom, hogy nekem elsőbbségem van (az asszonya meg az anyósülésen ült hanyagul). Végül tőlem is és tőle is elcsattant néhány G-bomba meg K-bomba, egy anyázás, majd egy végső C-bomba is, mielőtt végül elhajtott.
Nem tudom, hogy jobban bele kellett volna-e állnom, vagy inkább kevésbé.




válasza:A Megyeri út - Ócenáruk ut kereszteződésnél mindkét út sok sávos és széles, amitől - ha nem működnek a jelzőlámpák - sokan úgy gondolják, hogy a főúton haladnak, bármerről jönnek is.
Valójában a Megyeri a főútvonal.
Mindazonáltal egy S osztályú Mercedes sokkal magasabban van a táplálkozási láncban, mint egy gyalogos.
Én ennek megfelelően szoktam kezelni az ilyen helyzeteket. Akár elsőbbségem van, akár nincs.
Megpróbálok szemkontaktust létesíteni, és ha látom hogy el akar engedni, akkor elindulok, ha meg nem, akkor hagyom hogy legyen igaza.




válasza:



válasza:#2
Még a zebra előtt ott a mackósajt, főútvonal vége táblával együtt, meg két kiegészítő ami a bringásokra és zebrára figyelmeztet.
Szóval az autósnak több okból sem volt igaza, de ahogy #3 írta, cseszheted az erkölcsi fölényedet, ha az autós izmozik.
[link] ,19.1008204,3a,90y,149.16h,95.75t/data=!3m7!1e1!3m5!1sGjgB3Fz-a3_oocxvODQZ6g!2e0!6shttps:%2F%2Fstreetviewpixels-pa.googleapis.com%2Fv1%2Fthumbnail%3Fcb_client%3Dmaps_sv.tactile%26w%3D900%26h%3D600%26pitch%3D-5.745369360712601%26panoid%3DGjgB3Fz-a3_oocxvODQZ6g%26yaw%3D149.1556862000111!7i16384!8i8192?entry=ttu&g_ep=EgoyMDI2MDgzMC4wIKXMDSoASAFQAw%3D%3D




válasza:



válasza:Kapcsolódó kérdések:
Jobbra egy kisutcába kellett bekanyarodnom, az út szélén végig autók parkoltak, szembe jött egy autó és én nem tudtam fèlre húzódni mert nem volt hely. Ezèrt mentem tovább. Az autós is jött szembe elfèrtünk egymás mellett. Azóta ezen agyalok mit kellett volna tennem?...
Évek óta vezetek, de ilyennel még nem találkoztam. Autópálya lehajtó, lámpás körforgalom. Előtte megálltam, rossz sávban voltam, váltani akartam, itt hülye voltam, bizonytalankodtam, ezt elismerem. Mögöttem jött villogva egy kocsi, nem tudtam váltani, továbbmentem,...
Kerékpárost előztem kanyar előtt lakott területen belül. Lassítottam, mert kicsit furán ment a bicajos, meg amugysem szeretek 50-el elmenni mellettük. Amikor a fékre léptem már akkor elkezdte a dudálást a mögöttem haladó. Amikor mellé értem a bicajos mellé akkor...
Ma mentem egy egyirányú úton, amikor balra akartam kanyarodni láttam, hogy egy idősebb bácsi jobbra ki akar jönni. A fák takarják azon a helyen a jobbra kanyarodni tilos táblát, ezért csak a helyiek tudják, hogy ott nem szabad jobbra kifordulni mert az egyirányú út....
Tegnap késő délután elütöttem egy sast. Valamiért alacsonyan repült át előttem, és kb 90el fékezés nélkül elkaptam. Azonnal megáltam, hogy felmérjem a helyzetet. Az autón alig látszik valami, fém lökháritónak ütközött, viszont az állat nem élte túl. Felvettem egy...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




