Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » Hogy reagáltatok volna ebben...

Hogy reagáltatok volna ebben a szituációban? Mennyire volt "igazam"?

Figyelt kérdés

Nagyáruház parkolójába érkezve kevés hely volt.Az elől lévő helyeknél egy régebbi Octavia úgy parkolt,hogy 2 helyet foglalt.

Betolattam mellé, gyakorlatilag egy centi helyet sem hagytam a vezetőoldala és az én jobboldalam között.

Így kényelmesen ki is tudtam szállni balról, és bementem vásárolni.

Mire kiértem már egy öregasszony ott toporzékolt, behajtogatta a tükreimet egyfajta bosszúként.

Felháborodva kérdezte,hogy hogy lehet így parkolni, én ugyan ezt kérdeztem tőle.Állítólag amikor ő idejött csak így volt hely.

(mindenki a felfestésen belül állt, szóval kétlem, mivel ha egy autó ferdén áll fel, akkor mindenkinek úgy kell, és hiába megy el a renitenskedő a következő érkező is csak ferdén tud beállni arra a helyre - és folyamatosan jöttek-mentek az autók)

Mindegy is, a lényeg,hogy ez inkább a pofátlanságról szólt, vagy ha nem is akkor a pancserságról, ez utóbbit is könnyen elhiszem.Azt viszont nehezen,hogy csak így volt hely.

Vitatkoztunk egy darabig, javasoltam a néninek egy pár KRESZ órát, azon belül is a parkolást.A férje is ott volt, ő semmit sem szólt az egészhez, ebből is arra következtetek,hogy ő nagyon jól tudta,hogy a "szarok rá jó lesz így" módon parkoltak be. (a mama volt a sofőr)


2018. máj. 20. 18:16
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
57%
Úgy reagáltam volna, hogy ettől még parasztság volt tőlük egy centire beparkolnod. Szándékosan vitát generáltál, ha ettől jobb lett a napod, gratulálok.
2018. máj. 20. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
69%
Mindenki hibázott. Ha csak így volt hely, akkor nem kell beállni. Ha egy valaki helytelenül parkol (vonalra) akkor ki kell hagyni a mellette lévő helyet és normálisan beállni a vonalak közé. Ha nincs hely akkor meg tovább kell menni. (Én például pénteken jártam így, hogy nem volt egy normális hely sem délután a parkolóban. Este visszamentem és akkor már volt.)
2018. máj. 20. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
70%

Hogy mennyire volt "igazad" ilyent távolságból talán 42.

A KRESZ, amikor én tanultam, azt írta elő, hogy úgy kell leparkolni, hogy a másik autó vezetője be tudjon szállni.

Az, hogy belementél a szókaratéba pedig bátorság. Lehet, hogy az anyóka férje/fia/valakije lecsap.

A praktikus megoldás a bocs. és távozni

2018. máj. 20. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
72%
Tahó voltál! S szerencsés is, mert lehetett volna az 9reg néni helyett, egy 2 méter magas, kigyúrt kopasz kisebbségi is a kocsi gazdája, aki nem lett volna ennyire türelmes mint az öreg hölgy.
2018. máj. 20. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
72%

Ugyanezt eljátszotta velem egyszer valaki, 4 gumija bánta...


1. mi van, ha egy terhes, kezdő anyuka a sofőr?

2. a felfestések egyre szűkebbek lesznek, lassan alig fér bele egy autó.

3. többször van olyan, hogy összevissza parkolnak, és olyankor nem a vonalat nézik, hanem hogy ki tudjon szállni az illető. És mivel elálltak mellőle, jöttél, te, az igazság kapitánya.

4. örülhetsz, hogy a férj nem csapott le, nekem a párommal ezt eljátssza valaki, a minimum a fogai bánják.

2018. máj. 20. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 Beviz Elek ***** válasza:
80%

Én alapbók oda sem álltam volna. 1. Bosszúból ne karcolja meg a kocsimat, 2. Ha nem tud rendesen beparkolni, akkor ki garantálja hogy kifelé sikerülni fog? Egy szerencsétlen ma húzta meg a teherautómat megfordulás közben, mit várunk ilyen emberektől?

Amúgy sem állok a bejárathoz közel mert ott nagyobb a forgalom, beáll minden lusta tahó és nem akarom hogy rányissák a kocsimra az ajtót. Van lábam és inkább sétálok.


Szóval ők öregek voltak, gondolom nem akartak sokat sétálni, akár lehet hogy valóban valaki rosszul állt és mellé álltak (gondolhatták jobb így mint sokat sétálni), na meg az öregeknek már nem is megy annyira a parkolás.

Ha ránézek egy ilyen autóra valószínűleg megtapsolom a here tulajdonost, ha meglátom hogy öregek, akkor pedig mosolygok és picit sem haragszom.


Te ügyesen megláttad hogy hol szívathatsz valakit és bunkó módon meg is tetted. Mondjuk legalább nem verted meg őket...

2018. máj. 20. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

Elfelejtettem,hogy mindig a kérdező a hibás.

Bár mondjuk vicces,hogy beállok két vonal közé szabályosan, de a másik meg nyugodtan átlóghat, foglalhat két helyet, kit érdekel.

Nem tudtam ki a tulajdonos, szóval tőlem aztán lehetett volna kisebbségi is.És mit csinál?Leszúr, megver?Honnét tudjátok,hogy én nem egy két méter magas kigyúrt állat vagyok?

Van bennem annyi férfiasság, vagy inkább büszkeség,hogyha beleállok egy konfliktusba nem húgyálom össze magam, ha egy erősebb kaliberű emberrel találom magam szembe.

Azt,hogy ti meg a többség fületek farkatok behúzva meghunyászkodtok ilyenkor, hát az nem az én hibám.

Neki joga van/volt két helyre beállni, nekem viszont nincs jogom szabályosan beparkolni két vonal közé?Aminek eredményeképp persze ő nem tud majd beszállni, de az a saját hülyesége.

Hívott volna rendőrt, mit szólt volna?Hogy hát mama, igazad van csak így volt hely, király nagyi vagy!-,

2018. máj. 20. 18:40
 8/16 A kérdező kommentje:

Ezt a gumi kiszúrós meséd hanyagoljuk, ide jön az ember egy ilyen hazugsággal, és papolna az intelligenciáról miközben szétzúzza más autóját miközben az autó semmiről sem tehet.

A terhes kismama, és az öreg aki nem tud parkolni az tényleg nagyon cuki, majd mikor elüt akkor is mosolyogni kell,hogy drága mama öreg vagy, semmi baj,hogy leamputálták a lábam miattad, tök cuki hogy vezetsz, még ha nem is megy :)

2018. máj. 20. 18:44
 9/16 A kérdező kommentje:

Mondjuk sokat tanul az ember az egy-egy ilyen kérdésekből.

Egyszer kiírtam,hogy az Árpád hídra fel, a szentendrein álltam 1,5 órát, és a felüljárón láttam meg,hogy mindenki beengedi az akkor még buszsávból pofátlanul tolakodókat, miközben a Raktár utcánál állt a sor vége, amit én is kivártam.

Akkor is az volt a reakció,hogy mekkora g**i vagyok ha nem engedem be őket, mert lehet csak elnézték.

Na azóta én is mindig "elnézem", és véletlenül kikerülöm a fél kilométeres sort, és aztán tényleg mindig van minimum egy ökör aki beenged.

Ez gyakorlatilag mindenhol eljátszható.

Szerencsére nem is kell emiatt szarul éreznem magam, hisz az a szemétláda aki nem enged be.


Lehet,hogy legközelebb én is beállok két helyre, és tudom,hogy akkor még akár meg is verhetem azt aki rám áll, mert ez a normális.

Gyalogolni meg mindenki tud a parkoló hátsó feléből, szóval ez nem izgatna engem sem.Én meg lehet,hogy terhes kismama, vagy öreg vagyok.

2018. máj. 20. 18:53
 10/16 anonim ***** válasza:
76%
Nagyon erős vagy, és "igazad" van. Te megmagyaráztad magadnak. Vigyázz, ezzel a morállal ahogy te gondolkodsz, még stroke-ot kapsz az utakon. Az Isten mentsen tőled a közlekedésben!
2018. máj. 20. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!