Kezdőoldal » Közlekedés » Egyéb kérdések » Parkolási probléma. Milyen...

Parkolási probléma. Milyen jogon küld el a szomszéd máshová parkolni?

Figyelt kérdés

Tavaly nyáron sajnos kiépítették a házunk előtt az árokrendszert, ami azzal járt, hogy a saját házam előtti kapubeállót is felásták, és csupán annyi helyet hagytak, amin át egy autó óvatosan be tud állni a kapun belülre. Azelőtt én a kapubeállómba parkoltam mindig, de ez a lehetőség most megszűnt. A saját autómat behoztam, de a vendégeim, a párom például immár csak máshol tud megállni. Azóta folyamatos veszekedés megy a környéken a szomszédokkal, mert ránk szólnak, hogy szíveskedjünk ne oda állni eléjük. Saroktelkük van, a miénken kívül még minimum 2 autó odafér, a kapubeállójuknak a közelébe se megyünk, de mindenre hivatkoznak, hogy zavarja őket, amikor becsukjuk az ajtót, miattunk nem tudnak pihenni, (reggel fél 8-kor megyünk el, és este 5-kor szoktunk hazaérni) múltkor még rajzszöget is kiszórtak oda.

(Telente persze nem söprik a járdájukat, mert csak a pakolóhely az övék, a munka, ami vele jár az nem.)

Elálltunk, mert nem akarjuk, hogy tönkretegyék a kocsit, de ahol most parkolunk, ott meg építkeznek, és ott sem örülnek nekünk. Immáron az út mindkét oldalán árok van a házam előtt, és tanácstalan vagyok, mit lehet ilyenkor tenni. :(



2019. ápr. 21. 20:18
1 2
 1/17 Koplárovics Béci ***** válasza:
80%
Nem ad az önkormányzat engedélyt a híd megfelelő méretűre kiszélesítésére, vagy az anyagilag nem fér bele?
2019. ápr. 21. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
14%
Álljanak meg a vendégek messzebb. Nem illik a szomszédhoz parkolni, én is utálom ha az én házam elött állnak meg
2019. ápr. 21. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
31%

Jogi alap nincs rá, hogy ne parkolhass a szomszéd előtt, hacsak önkormányzati rendelet nem tiltja a füvön parkolást pl. és nem akadályozod a behajtást a telekre.

Ettől függetlenül tényleg nem illendő szerintem sem.

A barátnőd gondolom ott tölti az éjszakát, miért nem áll be inkább az udvarba? gondolom nem a kerítés a garázskapud is. Eleve nem szívesen hagynám rendszeresen az autót egy kereszteződésben az út szélén éjszakára. KI tudja milyen félvak/részeg/boyracer stb nem talál be az utcába

2019. ápr. 21. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
100%

Semmilyen joga nincs. Csak azt képzeli, övé az úttest is.


Én megkérdezném az önkormányzatot, hogy saját költségemre be lehetne-e fedetni az árkot pár méter hosszon. Befedetném, de raknék is oda olyan zárat, hogy más ne tudjon oda parkolni. Mert ha a szomszédod előtt is árkot csinálnak, biztos lehetsz benne, hogy rögtön odaállna.

2019. ápr. 21. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
62%
Komolyan nem ertem azokat a hozzaszolokat akik szerint nem illik a szomszed ele allni. Megis mi a francit kepzelnek ezek annyimorult szomszedok???? KOZTErULEt! Az all oda aki csak akar. Ha nem tetszik akkor tudjon ra a szomszed. Azert is vagyok merges a temara mert nekem is szologatnak a szomszedok. Mivel normalisan szolnak ezert a valaszom az hogy ha van lehetosegem mashova allni akkor figyelembe veszem a keresuket. De ccsak akkor. Fszom ki van ezzel a teruletfoglalosdival. Talan megvette a teruletet? Hat nem. Belvarosban ahol van 50 lakas egy hazvab ott kie a haz elotti 5-10 hely? Senkie! Aze aki epp oda parkol.
2019. ápr. 22. 07:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
29%
Tipikus műprobléma, ami abból fakad, hogy az emberek csak lèteznek egymás mellett, de nem beszélgetnek. Én egészen biztosan áthívnàm a szomszédot, jól megvendégelném és alaposan kikérdezném, pontosan mi is a gondja azzal, ha valaki a háza elé áll. Mert önmagában a tény, hogy áll ott egy autó, aligha zavar bárkit is. Az ajtócsapkodás már lehet gond, ahogyan a motor zaja is, de ezek sem megoldhatatlan problémák, mert meg lehet beszélni, mikor alszanak kb és ehhez igazítani a vendégek érkezését, indulását. De ha ez túl sok rugalmasság lenne az oldaladról, minimum szólsz a vendégeidnek, hogy me jarassak a motort.
2019. ápr. 22. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
23%

"pontosan mi is a gondja azzal, ha valaki a háza elé áll"

Lehetne sorolni, joga nincs a területen semmire, de az elvárás megvan, hogy azt a területet neki kell rendben tartania, parkosítja, nyírja a füvet, ha valaki mindig odaparkol, akkor nyomvájús lesz, a fű kiszárad a kocsi alatt, nem lehet az autótól rendesen karbantartani a területet (aki direkt más elő áll lesz az első aki veri az ajtót, mert a fűnyíró rádobja a füvet a kocsi oldalára) stb. Némi szépérzet szorult az illetőbe akkor zavarja ha mindig ott áll valami, vagy ha nem, akkor a kitaposott hepe-hupás káoszt nézegesse. Ha hozzá jön valaki, akkor az már nem tud megállni ott, csak még távolabb. És még lehetne sorolni.

Ettől függetlenül, ahogy korábban is írtam jogilag bárki megállhat bármikor, bárhol, amíg nem akadályozza a telekre bejutást. Sajnos ez a szabály, más kérdés, hogy nem jó, nagyon nem. De ezt kb soha nem fogják felülvizsgálni, mert minek...


Aki meg a belvárossal példálózik, az ugye nem gondolta komolyan... Teljesen más szituáció a kettő. Ahol kiépített, kijelölt parkolók vannak és több autónak kell helyet biztosítani közterületen, mint amilyen hosszú a telek utcafrontja, az teljesen más helyzet

2019. ápr. 22. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
#5 kertes házas övezetben ez teljesen megszokott. A belvarossal nem lehet összehasonlítani.
2019. ápr. 22. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
100%

Miert is rossz a belvarosi osszehasonlitas? Kertes ovezetben is sok helyen tobb az auto mint ahany hely. Ebbol is fakad a vitaindito problema. A takaritasi kotelezettseget megertem, en takaritomnazt a helyet ahova mas szokott allni... de nem kulonosebben erdekel. Csak nemi levelsepres van osszel. Fuves reszre amugy is tilos parkolni, nem is ertem ez hogy jon ide. En utpadka melletti parkolasrol beszelek.

Aki szerint ezt olyan egyszeru megbeszelni az meg nem sok emberrel beszelt eleteben...

2019. ápr. 22. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
Na ez az, hogy nem érted. Pl nálunk nem tilos füves részre parkolni, míg a belvárosban igen.
2019. ápr. 22. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!