Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Az alábbi kereszteződésben...

Az alábbi kereszteződésben hogyan sorolhatok szabályosan előre piros lámpánál robogóval?

Figyelt kérdés

A KRESZ lehetővé teszi a motorosok számára, hogy álló járművek mellett, vagy azok között előremenjenek.


A következő kereszteződésben közlekedek minden nap, ahol nem tudom, hogy hogyan tudnám ezt szabályosan kivitelezni:

[link]


Ebben a kereszteződésben tegyük fel piros a lámpa, áll a kocsisor, én pedig a külső (nem a kanyarodó) sávban érkezek motorral.


1. Hogyan sorolhatok itt a lámpáig előre szabályosan? (általában a kanyarodó sáv bal szélén szoktam előrehaladni, majd a lámpa mellett az egyenesen haladó sávba a piros lámpánál álló 1. autó mellé beállni, viszont így a kanyarodósávot elválasztó záróvonalon át kell mennem. Kivitelezhető ez szabályosabban?)


2. Beállok az első autó mellé. A lámpa zöldre vált. Ki megy először, én, vagy a már piros lámpánál álló autó? Sokszor volt olyan, hogy nem enged be az első autó, hanem lepadlózza, nehogy elé menjek, ilyenkor viszont a kereszteződés közepén kell mögé besorolnom, amit nem tartok a legbiztonságosabbnak. Hogyan tudnám ezt a helyzetet jobban megoldani?


Nincs sok gyakorlatom, nemrég szereztem jogosítványt, ezért vagyok ebben még bizonytalan.

Előre is köszönöm az értelmes válaszokat!



2021. júl. 16. 12:34
 1/1 anonim ***** válasza:
100%

Igazából nem muszáj a legelső helyre pályázni. Ha várhatóan nem tudsz egyértelműen elfoglalni egy helyet a sávban a sor legelején, inkább állj be a 2-4. , kicsit nagyobb távolságot tartó autó elé.


Megjegyzem, így is-úgy is sokakat bosszant , ha eléjük kerül egy robogós, ezzel rövid távon nem sokat tudsz kezdeni , de magadat tudod azzal védeni, hogy nem hagysz kétséget a szándékaid felől és egyértelmű helyet foglalsz a sorban.

2021. júl. 16. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!