Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » A rendőrség is a haveromat...

A rendőrség is a haveromat hozta volna ki hunyónak abban, hogy a másik állt közel az út bal oldalához? Nem kellett volna rendőrséget hívni?

Figyelt kérdés

Mentünk egy főúton, és balra kanyarodott haver, és állt egy autó ugye ott az elsőbbség adás táblánál, pontosabban még gurult, nem állt. És haverom befordult(nem 100zal, nem vagyunk mi állatok) és jobb oldalt volt egy kuka amit még nem vett észre csak mikor már bekanyarodtunk, és ki akarta kerülni, és az úton guruló Astra F hátuljára rátekerte a kormányt.

Ugye annak annyi baja lett, hogy a hátsó részéhez ért a kocsi, és a hátsó lámpa megkarcolódott hátsó lökhárító leszakadt, és a hátsó elem ami az ajtó és a lámpa között van 3/4 étől végig lett karcolva.

Haver kocsija természetesen teljes hosszában végig csiszolva.

A hapek mint kiderült nem az út jobb szélén jött, hanem 1 méter is volt a padka, és a kocsija között. Ez le is lett fényképezve mikor kiszálltunk, és mondtam haveromnak, hogy hívjuk ki a rendőröket, nem tartotta be a jobbra tartási kötelezettséget. De azt mondta, ne ne mert elkezdenek a rendőrök kötözködni, hogy miért nem álltunk meg ha láttuk hogy nem férünk el meg minden... Hát haverom nem látta hogy 1 méterrel kevesebb hely van az úton mint kellene...

Mindegy, haver, elismerte, kitöltötte a biztosítást, és most küldtek neki 400 ezer forintról a biztosító értesítőt!

Na most nem akarok kukacoskodni, nem vagyok tisztában az árakkal, de hogy egy ilyen:

[link]

Kocsinak a hátsó lámpabúrája a lökhárító, és az a kis elem ami az ajtó és a lámpa között, ez így van 400 ezer forintba kerülne azt kétlem!

Amúgy mikor a hapek megemlítette dumálás közben, hogy biztosításokkal dolgozik, már gyanús volt.

Nem tudom, hogy lehet olyat, hogy megcsináltatta a kocsiját mit tudom én 70 ezer forintból, és 330 ezret zsebre rakott?

Van ilyen?

Nem lett volna jobb kihívni a rendőrséget, aztán ha megmondják, hogy miért nem álltunk meg, hát bumm, akkor elismeri haverom, de hogy az út közepén jönni úgy, hogy se oszlop, se tűzcsap, se parkoló autó, se árok nem volt a környéken sem, az már pofátlanság!

Utólag mindegy okoskodni, de azért érdekelne, hogy legközelebb ha ilyen van, tudjam hogy kell-e a rendőrség, vagy nem.



2013. dec. 13. 22:14
 1/6 anonim ***** válasza:

Szóval a haverod nekiment egy autónak, és kérdezed, hogy a rendőr szerint ki lett volna a hibás? Hát a haverod.

Felveszik a jegyzőkönyvet, a többi a biztosítók dolga. Ja, meg lehet kap még valami büntetést is.

A haverod nagyon jól tette, hogy elismerte, mert ő volt a hibás.

Legközelebb meg kell állni, és akkor nem fog ilyen sokba kerülni.

2013. dec. 13. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Hát ezen nem változtatott volna a zsaruk hívása. Semmit. A csávónak van pár jó kapcsolata, azt biztosítási csalás, ennyi. Anyámnak is vannak kapcsolatai, mikor a mi kocsinknak mentek neki, ott is közel 400 ezer ft-s kár lett megállapítva. A kár meg 100 valahány volt. A csávó is jól tette, ügyes volt, a kocsijával megegyező értéket rakott csak úgy zsebre. Élelmes. Haverodnak meg ettől nem lesz kevesebb, neki akkor is ugyanannyival lesz több mostantól a biztosítás.
2013. dec. 13. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Haverod volt a hibás, az a kutyát nem érdekli, hogy mit látott, meg mit nem. Az az 1 méter meg lófütyi, jó hogy nem azt mondod, hogy az árakban menjen szerencsétlen az Opellel. Ha normális szélességű az út, akkor én sem úgy megyek, hogy 10 centire legyen a padka (meg senki más sem).
2013. dec. 13. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Egyébként meg egy kukát az úton hogy nem lehet észrevenni?
2013. dec. 13. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
A haverod volt a hibás, ha rendőrt hívtok, akkor az intézkedést is ki kellett volna fizetni. A kárt meg egy szakember mérte fel, hivatalosan. Nincs beleszólásod.
2013. dec. 14. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Egyértelmű a helyzet.

1 - miért kanyarodott be, ha nem fért el

2 - biztos nem fért el, vagy csak rutintalan volt és elmérte a távot?

3 - ha egyszer látja, hogy ott a kuka és nem fog elférni, miért nem nyomja meg a féket?

4 - nincs jobbra tartási kötelezettség útkereszteződésnél. Ha az Astra balra akart fordulni akkor ezt a sáv bal széléről kell végrehajtania.


A biztosító által megállapított kárérték viszont nevetségesen magas. Az egész autó nem ér ennyit. Nézzen utána milyen lehetőségekkel lehet ezt felülvizsgáltatni.

2013. dec. 14. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!