Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Érdemes dudálni az olyan...

Érdemes dudálni az olyan tulajnak, aki a parkoló autójával elállja az utat?

Figyelt kérdés
Időnként előfordul, hogy nagyon centizgetnem kell, hogy elférjek egy-egy "csakúgy" ledobott parkoló autó mellett. Látszik rajta, hogy csak letottyantak vele, kivágták az elakadásjelzőt, 'oszt csókolom, 5 perc múlva jövök. Ez inkább kisboltok előtt fordul elő(merőleges parkolás helyett ferdén, párhuzamosan áll meg), de olyan is volt, hogy egyirányúból kellett kitolatnom, mert nem fértem el. Ezért dudálni szoktam, de igen gyakran ordibálás a vége a másik féltől. Ő csak beugrott, amúgy is jött már stb. Az szerintem nem életszerű, hogy én is leállok, bemegyek és a rendszámot ismételgetve hangosan keresem a tulajdonost. Várok ilyenkor fél percet, aztán dudálok. Ha vannak mögöttem is, akkor azonnal, mert már nemcsak engem tart fel. Ti hegy reagáljátok le az ilyet?

2018. máj. 31. 18:37
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:

én ebben a szituban dudáltam egy rövidet, erre jött egy kétajtós szekrény, és azt mondta, hogy most beszélget, majd megy...namost úgy döntöttem, hogy tessék csak nyugodtan beszélgetni bármeddig..aztán mögöttem is szintén merészelt valaki dudálni..még hosszasan búcsúzott az agyontetkózott barátnőjétől, majd felmutatta nekünk a középső ujjacskáját, és beült az óriási dzsipójába...


kell ez nekem? nem..

na többet sem dudálok, mert nem érdemes.

2018. máj. 31. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
37%
Nem dudálok idiótákra, felveszi a dashcam és ha olyan, megy a snitt a zsaruknak meg Youtube-ra.
2018. máj. 31. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
54%
Ha tényleg nem férek el, akkor rövidet dudálok, de nem fekszem bele. És ha sietek, akkor bizony a rendszámot kiabálva előkerítem a tulajt. A kétajtós szekrényekkel is lehet kulturáltan beszélgetni, legfeljebb bekamuzod, hogy orvoshoz sietsz és csak pár centi kell, hogy elfért. Szóval ha nem idegbeteg módjára kommunikálod a helyzetet, akkor a többséggel szót lehet érteni.
2018. máj. 31. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
0%

A tulaj attól nem fog kijönni a boltból, hogy nekiállsz dudálni. Nem is biztos, hogy hallani fogja, ha csukva van az ajtaja.


Egyirányú utcában meg TILOS tolatni, ne csodálkozz, ha a vége felől rád dudálnak! Szerintem nem is reális az a helyzet amit leírsz, mert azért úgy nem szoktak leállni, hogy a teljes utcát elállják. Ha félsz kicentizni, akkor kérj meg rá valakit, hogy nézze be neked, de egyébként 50/49 esetben garantálom, hogy szűken is simán el tudsz menni az ilyen álló autók mellett.

2018. jún. 1. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 Alex Fly ***** válasza:
21%
Minek? A dudától eltűnik az útban levő tragacs?
2018. jún. 1. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:
Utolsó előtti. Ne haragudj, szerinted szórakozásból írkálok? Ha még nem találkoztál ilyennel, jó neked, feléd mindenki szabályosan közlekedik. Nekem sem mindennapos történet, de azért előfordul és mint láttad, másnak is. Egy Land Cruiserem van; majd 2 méter széles és 5 méter hosszú. Nem veszi olyan szépen be a szűk íveket, mint egy kompakt autó vagy kisautó. Nehéz vele elslisszolni is a másik mellett, ha hányavetien hagyja ott a kocsiját. Boltok mellett magas a padka is a gyalogosok védelmében, így nem ugrathatok fel rá. Egyirányúnál meg merre mész ki, ha egyenesen nem tudsz? Kanyar előtt állt meg párhuzamosan egy kisteher, úgy hogy a kocsi eleje kilógott. Nyilván nem volt elég helye neki sem, de úgy nem hagyjuk ott. Szerencsére nem jött senki. Ha jött volna, úgyis látta volna, hogy rákényszerültem.
2018. jún. 1. 12:04
 7/15 anonim ***** válasza:
100%
én szarrá dudálom az utcát hogy jöjjön már ki a barom ha nem férek el.
2018. jún. 1. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
13%
Kérdező, talán te mentőautót vezetsz?
2018. jún. 1. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
72%
Én bizony dudálok, bár nem őrült módjára. Miből gondolja, hogy az ő ideje fontosabb, mint azoké, akiket feltart?
2018. jún. 1. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
81%
Persze hogy dudálok,mert általában közelben van az így beálló autó tulaja. Kijön-arrább áll. Sokszor van ,hogy árút szállító kocsi áll a parkoló autóm mellé elé,nem tudok kiállni,akkor meg szinte biztos hogy a sofőr a legközelebbi boltban rakodik,bemegyek érdeklődni.
2018. jún. 1. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!