Ha holnapra foglaltam helyjegyet intercityre, akkor ugye biztosan lesz ülőhelyem a vonaton Debrecenből Pestre? Ha ülni fognak a helyemen, mit tegyek?




válasza:Ha van helyjegyed, akkor lesz helyed is.
Ha meg ott ül valaki, akkor udvariasan megkéred, hogy nézzétek meg, neki hova szól a jegye, mert a tiéd ide (előfordul, hogy elnézi, vagy nem kaptak már egymás mellett helyet azzal akivel utazik, és ha nem haragszol, cseréljetek, vagy hiába szólt, hogy menetiránnyal szembe kéri kifejezetten, mert rosszul van ha háttal kell utazni, de velünk megesett osztálykiránduláson, hogy a néni benézte az oda-vissza jegyet, és ott ült, ahova hazafelé szólt a jegye).
A legtöbb esetben kölcsönös udvariassággal mindent meg lehet oldani.
Ha nem megy, akkor kalauz, és ő megoldja.




válasza:



válasza:Általában szabadon hagyják a foglalt helyet.
Ha mégsem keresd a kalauzt.




válasza:Ha ülni fognak ott, megkéred udvariasan, hogy adják át a hú helyet, mert a te jegyed oda szól. Mondjuk, ha sok üres hely van, akkor nem szoktam ezzel szórakozni, leülök valahova.
Kalauzban nem nagyon bízom, volt olyan, hogy szóltam, és azt mondta, őt nem érdekli, intézzük el egymás között. Igaz, az olyan 10 éve volt, nem tudom, azóta változott-e a mentalitás.




válasza:



válasza:Nem ültek hál istennek, üres fülkében utaztam :)
8...hát nem vagyunk egyformák, én biztos addig el nem megyek onnan, amíg el nem takarodnak a helyemről. Főleg ha helyjegye sincs a nyomoroncnak.
Még távolsági buszon is meg szoktam kérni, hogy üljenek el a kedvenc helyemről, mert én ott szeretek ülni, pedig ott nincs helyjegy




válasza:Ki azva félnótás, aki az 1-es leszavazta?!
🤦♀️
AZ IC-RE IS KELL HELYJEGY!
Kapcsolódó kérdések:
Eddig Miskolcnak jártunk , Nem Autópályán. a 35-ös úton jártunk. Köszönöm.
Bükfürdőre vonattal
Vagy más térsaság, ha elfogyott a hely?
Ha valahová, Debrecen valami magas pontjára felmennénk és elnéznénk északra, nagyon tiszta időben látszana e a Tokaji hegy? Hétvégén Szeghalomból Debrecenbe utazunk. Remélem jó kategóriába írtam. Ha nem, akkor esetleg tegyék át a megfelelő kategóriára. Köszönöm.
Megyer-hegyi tengerszem, Jósvafői-tengerszem, Apci-tengerszem, esetleg Szilvásvárad, Lillafüred... Főképp természeti kincsek érdekelnének, mivel a városokat nagyjából ismerjük. Ezeket a helyeket néztem egyelőre neten. Vannak olyan szépek élőben is, mint a...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




