Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Mit csinálnátok, ha összerugdo...

Mit csinálnátok, ha összerugdosna és többször megharapna egy diákotok?

Figyelt kérdés

Tegnap történt, ugyan kapott utána egy igazgatóit, de annyit ér mint halottnak a csók, mert otthon se foglalkoznak vele. Az a baj, hogy a gyerekek egyáltalán nem tartanak tőlem, de "nem tudok felmondani", mert határozott idejű szerződésem van.


Előzmény: szünetben egy másik gyereket ütött, mint a répát, valahogy szétszedtük őket az osztálytársaival. Kb. egy percig tartottam a karját, de mikor lenyugodni látszott és elengedtem, megint ment volna neki a többieknek (mostmár bárkinek), ezért lefogtam megint. Ekkor kezdett el engem rúgni és harapni, kb. 5 percen keresztül. Azt is csak azért hagyta abba, mert jött egy másik tanár, akitől fél.


Míg nem fajult el ennyire a helyzet (eddig se volt rózsás), addig is nyugtatóval indítottam a napot, de már többet kell bevennem, különben állandóan ezen az esetem jár az agyam, képtelen vagyok gondolni másra. Főleg, hogy egyik kollégám mondta, hogy őt régebben akkor rugdosta össze, amikor a "vasláb"* is rajta volt. És természetesen abból az esetből se lett semmi. (11 éves, nem büntethető)



Ti mit tennétek a helyemben? Esetleg arra van ötletetek, hogy hogyan mondhatnám fel a határozott idejű szerződést? Milyen indok kellene, amivel végre elengednének innen?


*mozgássérült, pontosan nem tudom, hogy hívják a járását segítő eszközt



2020. márc. 3. 09:27
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
100%

Nevelési tanácsadó, gyermekvédelmis, gyámügy....?


Az igazgató mit mond? Gyanítom, hogy a gyermekvédelmiseket rajta keresztül lehet csak bevonni...

2020. márc. 3. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
100%

az, hogy nem büntethető, csak a BTK-szempontból értelmezhető.

Van egy csomó egyéb jogorvoslati lehetőség, pl. szélsőséges esetben nevelőintézetbe küldés.

Persze előtte részletes családi háttér feltérképezés, szülők alkalmatlanok-e a nevelésre, stb. stb.

2020. márc. 3. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
100%

És az ilyen esetet miért hagyod szó nélkül???

Jelenteni kell az igazgatónak, és a gyámügynek.

Miért kéne nyugtatóval indítani a napot?

Egy ilyen kis szarcsimbók miatt????

Ne viccelj már .

2020. márc. 3. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 A kérdező kommentje:

Kis iskola, az igazgató örül, hogy "van gyerek" (ez meg még papíros is, több pénz jár érte), így rajta keresztül nem fog történni semmi, nem is történt soha, durvább esetekben sem. Az enyémre is azt mondta, hogy "Óh, hát ez nem olyan vészes, mikor XY-t összerugdosta, az sokkal rosszabbul nézett ki.) XY-nak, akit régebben összerugdosott, rendőr a férje, és ő annyit tudott elérni, hogy három hétig hordták a gyereket pszichológushoz. Ezzel ennyi. Még annyi szerencséje volt, hogy ő tanító, és már nincs hozzá köze.



Ezek szerint még a szociális segítőnek szólhatnék... bár más gyerekek kapcsán (akik "csak" az osztálytársaikat verik össze) régebben már neki is jeleztem dolgokat, de ott se történt semmi. Csak "Majd, majd..."

2020. márc. 3. 09:51
 5/24 anonim ***** válasza:
100%
A határozott idejű munkaszerződést is fel lehet mondani rendkívüli felmondással. Szerintem ez alapos indok arra, hogy felmondj! ÉN biztosan nem maradnék ilyen helyen!!!
2020. márc. 3. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ez elég indok határozott szerződésnél is a felmondásra.

Azt ajánlom, hogy keress egy jó hírű iskolát. Ég és föld a különbség gyakran két suli közt.

Vagy esetleg vállalj maganorakat szamlakepesen a jövőben.

2020. márc. 3. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen nyilvánvaló, hogy ok a felmondásra. A munkáltatónak biztosítani kell a munkavégzés normális körülményeit.

Ez pedig nem az....

Én a helyedben tuti feljelenteném még az igazgatót is.

2020. márc. 3. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 A kérdező kommentje:

Novemberben végén egyszer már felmondtam, akkor idegi alapú migrén miatt (azóta már kiderült, hogy az hormonális okok miatt is volt, így valamennyit enyhült), akkor a felmondásomat az orvosi indoklással együtt betette a fiókjába, és azt mondta "tekintsünk erre úgy, mintha meg se történt volna". Úgy alakította a dolgokat, hogy még sz.rul érezzem magam, azért, hogy cserben merem hagyni az ő iskoláját.


Jelenleg az a "gond", hogy annyira nem rugdosott össze a gyerek, hogy látleletet vagy hasonlót tudjak vetetni (akkor gondolom tényleg fel lehetne mondani, azt eltussolni már nem lehet), ezért azon gondolkodom, hogy csak összeszedem magam és bemegyek egy pszichiáterhez szakvéleményért, azzal pedig felmondok a tankerületnél, mert azt már nem lehet semmisnek tekinteni. A másik tervem az, hogy "kivéreztetem táppénzzel", ezt csinálta az elődöm is, mert őt se volt hajlandó elengedni, míg muszájból nem talált egy másik hülyét (engem), a helyére.


Annyi indokom van a kitartásra, hogy közben csinálok egy OKJ-t, amivel később el szeretnék helyezkedni a jövőben, és azt ugye havonta fizetni kell. Soha többé nem lennék tanár, "jó iskolában" sem. A gyakorlatom egy jó nevű gimiben volt, ott se bírtam velük. Elvileg ez is egy jó iskola, ahol most vagyok. Sajnos nem olyan az alkatom, hogy a gyerekek, vagy akár a felnőttek is komolyan vennének, ezért a jövőben nem szeretnék emberekkel foglalkozni, csak "papírokkal".

2020. márc. 3. 10:11
 9/24 anonim ***** válasza:
100%
Alapos indok esetén a határozott idejű szerződést is fel lehet mondani. Ha harapdálnak és rugdosnak a munkahelyeden, az szerintem alapos indok, de érdemes felkeresni egy munkajogászt.
2020. márc. 3. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
100%
Felmondást mindig 2 példányban kell készíteni, az egyiket dátumozza, aláírja, hogy átvette. Így nem kerülhet a fiók mélyére. Átvette, tudomásul vette, nem lépett ellene, tehát ha letelt a felmondási időd, mehetsz isten hírével.
2020. márc. 3. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!