Így van értelme PhD-ra menni?

Most kellene PhD-ra jelentkeznem, ha szeretnék, munkát is szeretnék nemsokára, viszont elbizonytalanodtam.

5 éve bölcsész szakra járok, 2021 tavaszán végzek, alapszakra és mesterszakra is oda jártam, a piacképes szakok közé tartozik, amit tanulok és olyan, mintha felfordult volna világ.

Gimis koromban más sem érdekelt, csak ez, egyetem alatt szintén. Több nyelvvizsgám van, TDK-n is voltam 2x, vannak versenyeredményeim, publikációim és tudatosan készültem a doktorira. Féléve viszont már éppen fordítva van az egész, mert nem vagyok benne biztos, hogy egész életemben bölcsész pályán lennék boldog és megfontolnék talán egy másoddiplomát is. Azt még el tudnám képzelni, hogy pár évig ebben dolgozzak, talán azt is, hogy megcsináljak egy PhD-t, de hogy innen menjek nyugdíjba, meg 20-30 évig csináljam ezt, abban nem vagyok biztos.

Most 24 éves vagyok, ha másoddiplomát szeretnék, azt sajnos majdnem teljesen önköltségesen kellene megszereznem, mert 10 félévet államin végeztem eddig.

Most valamiért olyasmi érzés van bennem, hogy a "bölcsészkedés" legnagyobb értéke tényleg a műveltség és bizonyos szakoknál a nagyon jó nyelvtudás, de hiányolom belőle, hogy igazán kézzel fogható haszna legyen. Ez gimiben és az eddigi egyetemi évek alatt cseppet sem volt jellemző rám, akkor ilyeneket egyáltalán nem gondoltam át, csak arra figyeltem, mi érdekel és amúgy is, akkor még olyan munkát képzeltem el magamnak,amit így is megszerezhetek. Ma már még a piacképesebb bölcsész szakokat is kevésnek érzem, pedig ilyen végeztem, mert végülis tanár/fordító-tolmács/céges dolgozó/HR-es lehet valaki és persze, a semminél ez több, de valahogy nekem nem lenne elég ha egész életemben csak ilyen munkakörökben dolgoznék.

Régen az idegen nyelvek, irodalom, történelem érdekeltek. Irodalomtudományi doktori lett volna/lenne a célom és nyelvszakon végeztem, most is érdekelnek az ilyesmik, mégis több értéket látok egy orvosi/gyógyszerészeti/biológus kutató vagy valami ehhez hasonló szakmában.

Most már sokkal hasznosabbnak tartom azt, ha a bioszhoz vagy kémiához ért valaki, minthogy irodalmi műveket elemez, vagy nyelvtörténettel, vagy történelemmel foglalkozik, mert a biosz és a kémia (fizika) veszi körül az embert minden egyes nap, akár akarja, akár nem, és ezek olyan dolgok, amik magas szinten segíthetnek éleket menteni. Hogy úgy mondjam: nem baj, ha egy orvos nem tud irodalmi műveket elemezni, vagy nem ért a nyelvészethez ha egy csomó ember életét meg tudja menteni és emberséges orvos. Az sem számít, ha egy kutató biológus nem tud sok verset kívülről vagy nincs magas szintű történelmi ismerete, ha fontos kutatásokat végez, amik sokat adnak a jövő tudományához, mert mondjuk segítenek megérteni bonyolult betegségeket vagy problémákat. Ezzel szemben viszont az szép és elismerendő, ha valaki nagyon művelt, de ha mondjuk a saját teste és szervezete működésével nincs tisztában, vagy nem ad gyakorlati tudást, amit tanul, az azért nem olyan értékkel bír szerintem. Én nem megbántani akartam azt, aki ezt olvassa, én csak szemléltetni próbáltam a véleményem. Bár ehhez lehet az is hozzájárul, hogy a családom tele van/volt beteg emberekkel, akiken bizony csak az orvostudomány tudott segíteni, vagy még az sem.

Viszont ha úgy érzem, hogy nem tudnám örökké bölcsészként elképzelni az életem, van értelme PhD-ra menjek?

Vagy ha elvégzem, mellette nyugodtan dolgozhatok és tehetek félre egy másik képzésre, amiben el tudnám magam képzelni és szerezhetek munkatapasztalatot az addigi szakjaimon?

Ha már eddig sok időt és energiát beleöltem, akkor talán jelentkeznem kellene, nem?

De nem baj, ha már nem vagyok igazi bölcsészlélek?