Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Nyelvvizsga hiánya miatt nem...

Nyelvvizsga hiánya miatt nem kapom majd meg a diplomámat, csak a papírt, hogy elvégeztem. Nagyon félek, kapok így is munkát?

Figyelt kérdés
Igazából olyanokhoz szólok, akik hasonlóan vannak mint én. Egyszerűen a nyelvtanulás nem megy, ahogy a matematika sem. Számtalanszor voltam nyelvvizsgázni, és sose sikerült, most se. Már feladtam, mert jártam felkészítőre is, tanárhoz is, de az ablakon ment ki egy csomó pénz és energia. Sajnos pont kicsúsztam a tavalyi évből, tavaly ugye odaadták a diplomát mindenkinek, nekem ebben sem volt szerencsém, mert most vagyok végzős. Eleve az életem kilátástalan, mert a nyakamon ott van a diákhitel is. Segíteni nem tud senki semmiben. Takarítani meg hasonló rabszolgamunkára nem akarok menni, mert nem hiszem el, hogy én csak ennyit érek. Nem arról van szó, hogy ezek a munkák szégyen lennének, de minimálbérből nem lehet megélni, ez tény és való. Regényt tudnék írni, de ami a lényeg: akinek szintén a nyelvvizsga miatt nem lesz diplomája, az mihez kezd? Azzal az igazoló papírral is van esély, hogy felvesznek diplomás munkára, vagy legalább emberhez méltó munkára? Vagy törődjek bele, hogy el van cseszve az életem?
2021. márc. 6. 08:31
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Van, akinek így is sikerül dolgoznia a szakmájában, van, akinek nem.
2021. márc. 6. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Milyen nyelvből milyen szintű nyelvvizsga kéne?
2021. márc. 6. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
80%
Illetve milyen diploma?
2021. márc. 6. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Hátrányból fogsz indulni mindenképp, pályakezdőknél még sokat számít a papír.
2021. márc. 6. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Nekem az összes ilyen ismerősöm (ők főként gazdasági szakokon tanultak) a végzettségüknek megfelelő munkát végez, nyelvvizsga és nyelvtudás hiányában. Mindegyiküket felvették a szakmai gyakorlati helyükre.
2021. márc. 6. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Pedagógusként max 2 évig dolgozhatsz majd. (de a válaszadásban segítene, ha odaírtad volna, hogy milyen irányú diplomád van)
2021. márc. 6. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Rajztanár lennék. Angol b2 középfok nem megy.
2021. márc. 6. 15:26
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Akkor elkezdhetsz dolgozni, 1 év után feltöltöd a portfóliódat, és 2 év múlva megkapod az időpontodat a minősülésre. Ha addig nem lesz meg a nyelvvizsgád, és ezáltal a diplomád (mert most abszolutóriumod van csak) akkor nem minősülhetsz, de, ami fontosabb, hogy a munkaviszonyod megszűnik.

Kinevezést is csak határozott időre kaphatsz.

2021. márc. 7. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
80%
Én gazdasági szakos vagyok vagyis voltam, szakmai gyakorlatra eleve már teljes állásra vettek fel nyáron, azóta is itt vagyok. Nekem 2.nyelvvizsgám hiányzik még, minden más megvan ugyanígy, tehát a szakdoga, zv is. Nem igazán érdekli őket szerintem, nem is kérdezik hogy meglett-e, vagy mi van vele. De persze még kell csinálnom, szóval 2 sikertelen próbálkozás után még próbálok beleadni mindent amit kell:)
2021. márc. 7. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Előző vagyok. A kérdező pedagógus akar lenni, azért a pedagógus előmeneteli rendszer írtam le neki. Nyilván más szektorokban ez máshogy működik. a 326/2013as kormányrendeletben vannak a részletek.
2021. márc. 10. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!