Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Szerintetek jelentkezzek...

Szerintetek jelentkezzek matek fakultációra az alábbi feltételekkel? megéri?

Figyelt kérdés
Jelenleg 11.-es vagyok, így jövőre érettségi és már 9 órát választhatok fakultációnak. Most biológia és kémia fakton vagyok (4-4 órában), viszont mivel csak 8 órát lehetett választani, ezért más fakultációt már nem tudok felvenni, így alapmatekon vagyok, ami két okból is rossz: a tanár elég lusta, nagyon ragaszkodik a középszintű tananyaghoz és nem mond el semmi „pluszt”, illetve az ottlevő „társaim” sem a legjobbak matekból, ezért nagyon lassan haladunk. 9-10-ben „emelt matekos” osztályba jártam, így jó alapjaim vannak. Én eddig mindig kitűnő tanuló voltam, egy-két négyesem van matekból, illetve viszonylag tanulós suliba járok, tehát a „hajtás” nem okoz gondot. Alapvetően nem azért jelentkeznék, mert nagyon rossz az alap, hanem mert érdekel a magasabb matek és szeretnék megtanulni minél több dolgot, el is kezdtem már egyébként, meg megkérdeztem a régi tanáromat és ő is támogat benne (aki most történetesen a faktot tartja). A biosz fakt elég egyszerű szerintem – főleg, hogy OKTV-re már javarészt mindent megtanultam, a kémia sem ördöngős annyira. Annyi a probléma, hogy nálunk ilyen órarendi csomagok vannak megadott óraszámmal, így nem tudok, pl.: leadni két bioszt és felvenni 3 matekot, mert csak 4 órás biosz van. Azt mondta az osztályfőnök, hogy beírhatok többet, de ütközni fognak és félek, hogy a kémiával ütközne. Szerintetek?

2023. ápr. 16. 00:34
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Próbáld ki, ha mégis ütközik, vagy bármi, akkor menj arra amire eredetileg jársz. Ha meg nem fogsz emeltezni matekból, felesleges a plusz dolog, hisz ott úgysem kérik. Vagy ha megbeszélnéd a tanárral, hogy mondjuk csak 2 bioszra mennél, az nem játszik?
2023. ápr. 16. 00:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Ha nem kell matekból emelt érettségit csinálnod akkor ne. Hiába érzed úgy, hogy a biosz-kémia nem olyan nehéz, baromi sokat kell őket gyakorolni ahhoz, hogy jó százalékot érj el, mert apró hülyeségeken nagyon sok pont el tud úszni. Ha felveszed a matek faktot, akkor 1 évnyi lemaradást be kellene behoznod, a dolgozatokra is többet kellene készülnöd és ez a biosz-kémia gyakorlásának a rovására menne, ami akár a felvételidbe is kerülhet ha olyan szakra jelentkezel, ahol magas a ponthatár.

Ha a matek faktos tanárral jóban vagy, akkor szerintem vele beszéld meg, hogy amikor nincs óraütközés, akkor kíváncsiságból bejárnál a faktos órákra is, de a prioritás mindenképp a két felvételi tárgyad legyen és maradj alap matekon.

2023. ápr. 16. 02:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
26%
Más - miért a fakt kifejezést használjátok? Az én időmben simán fak-nak hívtuk. tehát kémia fakra megyek. Minek a t?
2023. ápr. 16. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat!! Azért gondoltam még erre, hogy a közép matek érettségi simán menjen, hogy abból is több pontot kapjak felvételin. A pótlás nem lenne baj, mert már így is vannak témakörök (pl.: trigonometria), amit emelt szintig megtanultam itthon.
2023. ápr. 16. 09:22
 5/6 anonim ***** válasza:
46%
Ha szóba jöhet, hogy vagy a kémiát, vagy a biológiát leadod, akkor az egyiket add le. De csak akkor, ha mindenképp ragaszkodsz a matekhoz.
2023. ápr. 16. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Szerintem se. Én is biosz kémia faktra jártam, most felvetelizek fogorvosira és gyogyszereszetire, gondolom nálad is ezek játszanak vagy esetleg állatorvosi. Az emelt kemia baromi tanulos tárgy, és nagyon sok számolást kell gyakorolni hogy menjek jól az emelt érettségi. A biosszal nekem se volt sok nehezsegem, én is voltam oktv-n de a kémia elég nehéz, illetve bioszon is könnyű pontot veszíteni. Az orvosira ez a 2 tárgy kell, a matek emelt nem is számít és max 2 emeltet vihetsz, tehát nem fog 150 plusz pontot kapni csak 100at. Az emelt matek se valami egyszerű, tehát 3 tárgyat emelt szinten tanulni + meg készülni a közepekre rengeteg kitartás és tanulás lenne. De megbeszelheted a tanaroddal hogyha éppen nincs semmi dolgod és faktot tart beulsz rá.
2023. jún. 8. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!