Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Hányadik osztályig lehet...

Hányadik osztályig lehet elintézni a matek felmentést?

Figyelt kérdés
Felnőtt gimnáziumban vagyok 11-es, a titkárság mindig mást mond a már leadott diszkalkulia papíromra ( ezzel voltam felmentve teljesen nappalin középsuliban ) hol azt, hogy érvényes lesz érettséginél is, hol azt, hogy nem, és újat kéne csináltatnom. Én nem szeretnék kifutni az időből, jó lenne biztosra tudni, hogy akkor ez jó e oda, vagy ,, felnőtt " papír kell. Tavaly a tanár simán beírta nekem a kettest fizikából és matekból úgy, hogy semmit nem adtam le, úgy kellett szólnom nekik, hogy papírom van és nem kellene jegyet kapnom, és mondták, hogy valóban, ők nézték el, elvileg át is javították. De most ezévben az érettségi miatt megint rákérdeztem, és most mondták, hogy estin nem biztos, hogy jó ez a papír, mert az van rajta, hogy ,, tanulmányai befejezéséig érvényes " , a tankötelezettség meg 16 évig tart. Ám arra nem tér ki a papír, hogy az esti gimi is beleszámít e a tanulmányaim befejezésébe, vagy csak a nappali, amíg tanköteles vagyok. Amennyiben kiderül, hogy nem az, hol és mennyi idő elintézni egy matek felmentést? Ha esetleg a tavalyi kettes bennmaradt a bizonyítványban és most is, meg 12-ben is kettessel zárnak le ( tényleg a nullára, gondolom hogy meglegyen a létszám, támogatást kapnak, vagy csak jó fejek akarnak lenni, passz ) akkor is kaphatok felmentést érettségin vagy mindenképp meg kell akkor már írjam? Eléggé stresszelek rajta, ugyanis minden nagyon jól megy, kivéve a matek, ami ha vért izzadnék, se sikerülne. Ötödikes koromban matekoztam utoljára, már általános iskolában is mindig kettesekkel mentem át ( korrep mellett ), így teljesen esélytelen hogy az érettségim meglegyen. Szeretnék egyetemre menni, de jelenleg úgy vagyok vele, hogy a matek egy olyan tényező, ami miatt már azon is elgondolkodtam, örülök, ha az érettségin nem bukok meg.

2023. máj. 16. 19:30
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
Keress rá a városodban található pedagógiai szakszolgálat weboldalára! Ott találsz majd elérhetőségeket és őket kérdezd meg! Ők ezzel foglalkoznak.
2023. máj. 16. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Nekem 9.ben adtak meg
2023. júl. 15. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!