A tanári pályán gondolkozom, érdemes lenne-e odamennem, ha nincs türelmem "anyuci és apuci" fenyegetéseihez?

Nem tudom ismered-e, de Facebookon van egy tanár

[link]

Vele pl nem parasztok a gyerekek, mindenki szereti, és jófejkedik vele, próbálj meg a gyerekekkel jófej lenni, és ők is azok lesznek veled, tedd a tanórákat viccessé, ne unalmas dologgá, és jobban együttműködnek veled, jobb játékosan tanulni, mint folyamatosan csak a prédikálást hallgatni, jobban beleragad a gyerekekbe.

Olyan szülők mindig voltak, vannak, lesznek.

Ha nem tudod a konfliktust kezelni, pl elküldöd a k..a...ba a gyerek szüleit, akkor nem érdemes elkezdened azt a pályát :D

" Úgy gondolom, hogy a mai gyerekek csak szigor mellett és folyamatos nyomás mellett hajlandóak tanulni, és ezt a szülők, akik elkényeztették őket, nem képesek belátni. "

Ilyen ostobán általánosító szemlélettel inkább ne légy tanár, mindenki jobban jár.

" A szülőket kérdezem, hogy miért nem hagyjátok, hogy a tanár tegye a dolgát?"

Szülőként állíthatom, hogy én lennék a legboldogabb, ha minden tanár valóban tenné a dolgát. A tankönyv aktuális fejezetét felolvasni (vagy fejből felmondani) unalmas, monoton módon, mindenféle interakciót nélkülözve, teljesen figyelmen kívül hagyva a hallgatóság reakcióit, ill. a "leadott anyag" érthetőségét, majd számon kérni esetenként teljesen más anyagrészt, mert már arra se emlékszik, hogy még nem tartanak ott - nos, NEM ez a tanár dolga.

Találkoztam már egészen kiváló és végtelenül tiszteletreméltó pedagógusokkal (sajnos, túlnyomórészt csak az óvodákban), és olyannal is, aki súlyos dyslexiát nem ismert fel, megkérdőjelezte a szakértői véleményt is. Találkoztam olyannal, aki rendszeresen megalázott családi tragédián frissen átesett kamaszt (ő már nincs a pályán, tettem/tettünk róla.) Összességében azt láttam, hogy a fiatal, lelkes tanárok, akik nem "jobb híján" választották a pályát, többségükben kiválóak, értenek a gyerekek nyelvén és remekül tanítanak/motiválnak, a középkorosztály már nagyon vegyes, a nyugdíj felé ballagóktól viszont (kevés kivételtől eltekintve) a jóisten mentsen meg.

Nem tudom, milyen pszichológiai alkalmassági vizsga van rendszeresítve a pályára készülőknél, de abban biztos vagyok, hogy sokat lendítene a hazai oktatáson, ha kötelezően rendszeres szűrésnek vetnék alá a tanárokat, a főiskolai/egyetemi felvételnél pedig kőkemény feltételeket szabnának ezen a téren.

Ilyen hozzáállással azt javaslom, hogy ne legyél tanár. Ha jól adod le az anyagot, érdekessé, érthetővé teszed, nem terrorizálod a diákokat, akkor az általad felsorolt problémák nem fordulhatnak elő. Azzal is ki lehet küszöbölni, ha letisztázott, a szülő által is érthető dolgozatok állítasz össze, ha a gyerek egyest kap, meg lehet mutatni a szülőnek, hogy miért is kapott egyest (magyarból egy fogalmazásnál ugyan az osztályozás objektív, de nem is nagyon szoktak erre egyest adni, ha írt valamit a gyerek).

Bizony, nálunk is volt olyan, hogy a mindeddig kitűnő bizonyítványt villantó diák anyukája ejött, mikor a lánya bukásra állt angolból. A körmére néztek annak a tanárnak, kiderült, hogy nem tanít semmit, egész órán telefonál, és pofára osztályoz. Kirúgták. Ez az érem másik oldala. Ilyenkor jogos a reklamáció, de a több száz diákból csak ez az 1 szülő mert szólni.

A nemzetiségi cirkuszról nem beszélnék, mivel tudatlanabbak, könnyen lefegyverezhetők, nagy problémát - normálisabb iskolában - az sem jelent.

hoppá

* szubjektív az osztályozás, nem objektív :)