Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Mit gondoltok, az egyetemi...

Mit gondoltok, az egyetemi diplománál a nyelvvizsgánál ki lehet váltani a két középfokút egy felsőfokúra?

Figyelt kérdés

Én eddig úgy tudtam, hogy az egyetemek végén csak az kap diplomát, aki (legalább) két középfokú (B2) vagy egy felsőfokú (C1) nyelvvizsgával rendelkezik. Ám valamelyik nap az egyik ismerősöm (friss diplomás) azt mondta, h ez nem igaz, hanem mindkét nyelvből kell legalább egy középfokú, a felsőfokú max bónuszt jelent munkahely keresésnél. Ez igaz? Mer én most leszek másodéves és egy angol felsőfokú nyelvvizsgám van. Az iskolában franciát tanultam még, de abból elég vacak a tudásom, egyrészt mer nem szerettem, túl nehéz volt nekem, továbbá a tanárunk se volt egy leányálom, szinte alig haladtunk vele, valamint érettségi óta szinte alig foglalkoztam vele, még a B1-es szintet is nehezen érném el talán önerőből. Én örülnék, ha már nyelvileg nem kellene többet tennem, hisz így is elég sok dolgom és tanulnivalóm van az egyetem alatt, éppen ezért nem jönne jól, ha most újra kellene nyelvet tanulnom, de ha igaz, akkor mindenképpen el kell kezdenem feleleveníteni francia tudásom, vagy pedig el kell kezdenem tanulni egy másik nyelvet, amelyből még diploma előtt kellene legalább egy közepet raknom.


Éppen ezért a ti tapasztalatotokra vagyok kíváncsi (főleg egyetemisták), hogy ez most hogy van? Elég a C1-es nyelvvizsga a diplomámhoz (és a munkahelykeresésre), vagy pedig kénytelen vagyok egy másik nyelvből is szerezni egy középfokút?



2016. aug. 30. 09:49
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

A konkrét kérdésedre nem tudok válaszolni, de te egy nyelvszakról beszélsz, igaz?

(Mert az én proginfós BSc diplomámhoz elég volt egy középfokú és az MSc-hez is elég nálunk)

2016. aug. 30. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Az adott szak KKK-ját kell megnézni, abban benne van pontosan. A BTK-s mesterszakok nagy részénél valóban C1 kell, máshol általában elég a B2. Bemásolom pl. a filozófia mesterszakra vonatkozó rendelkezést:


9. Idegennyelvi követelmények:

A mesterfokozat megszerzéséhez legalább egy idegen nyelvből államilag elismert, felsőfokú (C1) komplex típusú nyelvvizsga vagy egy, az alapfokozat megszerzéséhez szükséges nyelvtől eltérő további idegen nyelvből államilag elismert, középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges.

2016. aug. 30. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

Nem feltétlenül nyelvszak, lehet az bármi (jog, orvos, mernok, gazdasag, stb...).


Akkor magyarul eleg lesz a C1-es angolom és nem kell újra tanulnom franciat vagy masik nyelvet? :) (Mernoknek tanulok)

2016. aug. 30. 10:17
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
A mérnöki diplomák (bsc) követelménye általában csak egy B2 komplex. Nézd meg, hogy a saját szakodon mi az elvárás, mert változó. De valószínűleg elég C1.
2016. aug. 30. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
Ahogy már feljebb is írta valaki, nézd meg a KKK-t, abban van leírva egyértelműen.
2016. aug. 30. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

"lehet az bármi..."


Általánossában nem lehet rá válaszolni, mert különbségek lehetnek az idegennyelvi követelményekben. Egyébként felejtsd el, hogy "egyetemi diploma", mert az nem mond semmit. Alapszak, mesterszak, osztatlan, FOSZK, szakirányú továbbképzés, doktori. Ilyen képzések vannak.

2016. aug. 30. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Én a jogi diplomához szükséges követelményt tudom csak elmondani: oda elég egy komplex B2 középfokú nyelvvizsga.
2016. aug. 30. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

Az 5. év végére?

És munkahelykeresésnél ezt mennyire nézik?

2016. aug. 30. 10:49
 9/10 anonim ***** válasza:
100%
Munkahelyen állásinterjún a nyelvtudást nézik, nem a nyelvvizsgát. Hiába van C1-es nyelvvizsgád, ha akadozva és hibásan beszélsz. A nyelvvizsga csak a diplomához kell.
2016. aug. 30. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%
A szaknyelvi középfokot lehet általában kiváltani felsőfokkal (tehát vagy szaknyelvi B van, vagy általános felsőfok)
2016. aug. 30. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!