Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Mi az egyetemi előadások...

Mi az egyetemi előadások célja, funkciója, szerepe?

Figyelt kérdés

Nem egy félév van már a hátam mögött, de erre nem sikerült rájönnöm eddig. Eleinte azt hittem, csak rossz előadókat fogtam ki, de ha visszagondolok, akkor nagyjából a látogatott előadások 90%-a teljesen haszontalannak bizonyult számomra, holott egy jó egyetemre járok és volt közöttük nem egy, akik világszinten is jó tudósnak számítanak, vagy közvetlenül ilyenektől tanulhattak.


Én azt a stratégiát fejlesztettem ki, hogy az unalmas, száraz diafelolvasósokra be sem járok, és akár az előadás időpontjában, egymagam dolgozom fel az anyagot. A nehezebb tantárgyaknál viszont előre próbálok tanulni, és egyfajta ellenőrző és konzultációs lehetőségként tekintek rá. De sokszor még így is nehezen tudom követni az ott elhangzottakat, és ha ott hallanám először, akkor semmit se értenék meg belőle. Így viszont teljesen feleslegesnek érzem az egészet.


2018. ápr. 13. 14:46
 1/7 anonim ***** válasza:
85%

Alapvetően különböztessük meg azt, hogy mi az előadások célja önmagában, és azt, hogy mi az előadások célja számodra.


Mivel az emberek sokfélék, sokféle ismeretrészlettel, sokféle képességgel, egy tananyag (téma) viszont egy és oszthatatlan, nem lenne szerencsés annak különféle interpretálása, pláne nem gyakorlata (amikor ugyanazt a dolgot különbözőképpen értelmezzük). Ezért egy előadás célja sokféle. Egyrészt biztosítania kell az egységes értelmezést. Másfelől lehetőleg szinkronizálnia kell az eltérő körülményeket (képességet, előzetes tudást, szemléletet, stb.). Harmadrészt biztosít egyfajta szubjektív kiegyenlítési lehetőséget (kérdezhetsz arról,amit csak te nem értesz). Van sok más, talán kevéssé fontos dolog is, de most mondjuk ennyi.


Ezzel szemben a szubjektum adott ismeretekkel és szemlélettel rendelkezik, és eltérő módon viszonyulhat egy konkrét előadássorozathoz. Lesz aki ennek ellenére se érti (megbukik). Lesz, akit nem is érdekel, vagy nem egyforma intenzitással. Lesz, aki elsőre mindent ért. Lesz, aki már előtte is. Tehát akadhat, aki számára az előadás (látszólag) felesleges. Azért látszólag, mert anélkül soha nem tudja meg a környezete reakcióit, viszonyulását.


Az egyetemi előadás a társadalom érdekében bizonyos szerepkörökre sok embert kiképezni, akik nagyjából hasonlóan viselkednek. Ez szükséges az összehangolatlan szerepviselkedésből adódó anarchia (a társadalom reakciója) elkerülése szempontjából. Az anarchia hátrányos a táradalom működését nézve. Az előadás tehát eg technikai eszköz is a kompakt működésre. Az egyén minőségét tükrözi az ehhez való viszonyulás módja.

2018. ápr. 13. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
33%

Akkor nem jó egyetemre jársz... egyébként milyen téma? Milyen szak?


Nekem az előadások pár kivételtől eltekintve hasznosak voltak.

Az egyetemi mateknál nekem kellett egy átfogó magyarázat, még ha nem is értettem elsőre.


A fizika, kémia, biológia, neuorbiológia előadásokon meg első sorban ültem mindig és jegyzetelnem se kellett mert annyira érdekelt. Sokan jó stílusban tartották és érdekes anyagot.

Volt amin én is aludtam és haldokoltam, de az olyan 10% volt.

2018. ápr. 13. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
33%
Ja és sokszor a kisebb hírű adjunktusok, docensek vagy PhD-sok mérföldekkel jobb stílusú előadást tartottak, mint mekegő makogó kecskeszakállas professzorok a 8 milliárd oldalas szöveges diákkal és levezetésekkel... ezt is tanulni kell és haladni a korral.
2018. ápr. 13. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Mi egy előadás funkciója 2018-ban, internettel és felszerelt könyvtárakkal rendelkező világban? Szerintem az esetek döntő többségében semmi.


- Ha van tananyag (jegyzet, tankkönyv, akármilyen írott anyag), akkor az előadás azt fogja követni. Aki tud önállóan tanulni és olvasni, az semmivel sem lesz előrébb egy előadás meghallgatásával.

- Ha nincs írott tananyag, akkor pedig már régen rossz. Ez esetben egy végtelen körmölés lesz az egész előadás és egyáltalán nem fogsz tudni figyelni.


A legeslegritkább esetekben jártam be előadásra, azt követően, hogy erre rájöttem és épp most végzek gond nélkül mesteren informatikai irányban. Nem hiszem, hogy sokat veszítettem azzal a pár száz kihagyott előadással.

2018. ápr. 13. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

"Az egyetemi mateknál nekem kellett egy átfogó magyarázat, még ha nem is értettem elsőre."


Én mondjuk pont ezt hiányolom. Ehelyett inkább az a jellemző, hogy mindenféle kontextus, big picture nélkül belecsapnak az ismeretlenbe, a triviális dolgokat meg két oldalas bizonyítások háromnegyedénél felbukkanó matematikai részletkérdéseket ragoznak hosszasan, majd az igazán nehéz részeket meg igencsak elnagyoltan, óriási sebességgel darálva tálalják. Én így élem meg általában.


Ott gondolkoztam el igazán, mikor az egyik legnagyobb pályát befutott öreg professzor előadása abból állt, hogy saját magát futtatta, és az idő nagy részében csak sztorizgatott. Aztán előadás végén 20-30 percben a könyvéből olyan 60-70 oldalnyi anyagon átszaladt.

2018. ápr. 13. 16:02
 6/7 anonim ***** válasza:
88%

Matek az itt sem volt jó és élvezetes. Semmi big picture nem volt.


Viszont első félévben nem jártam be, és megbuktam mint gép.


Következő félévben már bejártam, és legalább volt némi fogalmam, hogy hol tartunk és mi történik a gyakorlatokon.

Amúgy soha nem értettem meg ott semmit :D

Mindig a magamtól elmélyülös lassan átgondolós típus voltam... de ez egy keretet adott az anyagnak.


Szerintem a hallgatók nagyrésze nehezen tanul magától, főleg ha rossz a jegyzet is.

Gondolni kell azokra is, akik igénylik a jegyzetelést, áttekintést.

Nekem legalábbis sokkal nehezebben ment minden amikor nem jártam be és nem volt egy alap emléknyomom, kiindulási pontom. Főleg az ilyen durvább tárgyaknál.


Lehet sokan képesek önállóan tanulni, de sokan meg nem, és nekik hasznos es a keret, heti rendszerességű emléknyom. Illetve egyes tárgyakból nekem volt 1-2 nap tanulás a vizsgára, jegyzet nélkül. Más jegyzeteiből anyagából meg halálra szenbedték magukat sokan a vizsgákon.


Szóval általánosságban van értelme, ha fontos és ha érdekes.

2018. ápr. 13. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%

"Szerintem a hallgatók nagyrésze nehezen tanul magától, főleg ha rossz a jegyzet is.

Gondolni kell azokra is, akik igénylik a jegyzetelést, áttekintést."


Magyarul ha lenne normális jegyzet, akkor nem lenne értelme.


Ha nagyon akarod hallani a tanár hangját előadás jelleggel, mert jegyzetelni akarsz, akkor meg fel lehetne venni az egészet egyszer videóra és e-learning módon lenyomni. Az előadás helyett meg lenne egy fakultatív, fél órás kérdezz-felelek, ha nem világos valami az anyaggal kapcsolatban.

A legtöbb témakörből ráadásul ezt a videó-előadást is elég lenne pár évente updatelni. Nem hiszem, hogy mondjuk az egyetemen lenyomott matematikai jellegű tantárgyakon sokat változtattak volna az utóbbi 20 évben.

2018. ápr. 13. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!