Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Mit lehet tenni ilyen helyzetben?

Mit lehet tenni ilyen helyzetben?

Figyelt kérdés
Sajnos abba a kategóriába tartozom, akiknek világ életükben nem ment a matematika. Amikor elsős voltam, a tanárom megmondta hogy soha nem fog menni mert nincs érzékem hozzá. Itt elvesztettem az önbizalmamat és sajnos mindig úgy álltam hozzá, hogy utálom az egészet. Ennek ellenére 7 éven át ötös voltam belőle, 8.-ban négyes. Ezért mindig is nagyon megküzdöttem. Amióta középiskolába járok azóta épphogy kettes vagyok mindig.( ez a negyedik évem, és öt éves az iskola) A tanárom igencsak arrogáns, az egész osztálynak,sőt az egész iskolának problémái vannak vele, bunkó módon megalázza a diákokat, és magyarázni sem magyaráz rendesen. A többi tanár és a szülők viszont dicsérik és el sem tudják képzelni, hogy ő ilyen velünk. Az osztályban mindenkinek megvan egy két ember kivételével a kettes, akiknek nincs, ők azért be kell vallani eléggé lusták is. Sokáig jártam külön tanárhoz, sajnos akkor még rosszabb jegyeim voltak, mert úgy éreztem hogy helyettem dolgozott inkább. Ebben az évben van kettő 2-esem és az előző dolgozatom 1 pont híján kettes, azaz egyes lett. Nemsokára itt a félév, a többiek most téli szünet előtt írtak dolgozatot, amin én nem voltam ott mert mandulagyulladással feküdtem itthon. Fogalmam sincs, hogy félév előtt lesz-e még dolgozat január 23-án lesz felévzárás. Gondolkodtam, hogy megkérem a tanárt, hogy esélyt adjon pót dolgozatra (sosem irat meg utólag semmit),de volt már rá példa hogy javító dolgozatot kértem tőle, amit nagy nehezen meg is iratott velem, majd nem mondta el az eredményt, csak a képembe röhögött anélkül hogy megmutatta volna hogy milyen lett, hogy "hát ez nem sikerült". Igazából a többiek szerint eléggé nehéz is volt ez a legutóbbi doga, szóval félek is, hogy egyes lenne, bár rengeteget gyakoroltam rá. Vannak feladatok amik bonyolultak, és meg tudom csinálni, és vannak olyanok, amik egyszerűek, és elrontom őket. Fogalmam sincs hogy mit tudnék ebben a helyzetben tenni, valaki valamilyen tanácsot nem tudna esetleg adni?

2018. dec. 26. 23:01
 1/7 anonim ***** válasza:
Rossz a kategória.
2018. dec. 26. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Harmat gyenge volt az általános. Nem vetted fel a szakközépiskolai tempót. Mondjuk már elsőben kellett volna megtanulni tanulni.
2018. dec. 26. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Ha jól értem, ez a lényeg:

"A tanárom igencsak arrogáns, az egész osztálynak,sőt az egész iskolának problémái vannak vele, bunkó módon megalázza a diákokat, és magyarázni sem magyaráz rendesen."

Ha gonosz akarok lenni, akkor azt mondom, Isten hozott a való világban. Az élet néha igazságtalan, sajnos ezt kell szeretni. Amúgy javaslom, hogy az osztályban szervezettek közös tanulásokat, próbáljátok egymásnak elmondani, hogy ki mit értett meg az órán, nézzetek utána más forrásból, adjátok körbe az infót, gyakoroljatok együtt a dolgozatokra.

A tanárral nem hiszem, hogy bármit is lehetne csinálni, valszeg nem fog megváltozni, pláne hogy tanárhiány van, szóval az iskola vezetése sem fog tudni mit csinálni. Szóval ne a tanárral akarjatok harcolni, inkább kerüljétek meg a problémát, vegyétek saját kézbe a dogára készülést.

2018. dec. 26. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Ha ilyen f...szkalap lenne a tanárom én már rég mentem volna az igazgatóhoz.


Szinte 100% biztos vagyok benne, hogy súlyos szabálysértés, ha a tanár nem közli az eredményeidet, és még csak meg sem mutatja a dolgozatot. Mindig jogodban áll megtekinteni és el is kell tennie x ideig.


A másik a pótdolgozat. Ha beteg voltál kell adnia valamilyen pótlási lehetőséget. Keresd elő a szabályzatot, beszélj az igazgatóval.


Tipikus gané bekövült kiskirály az ilyen. Visszaél a hatalmával. El kéne taposni.

2018. dec. 26. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Ez nem tudományos, hanem képzési kérdés.

Amúgy: valamilyen módon plusz tanulás kell.

Vagy külön tanár (másik), vagy diákok, vagy másik tanár (ha van még az iskolában).

2018. dec. 27. 02:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
36%

Felvenni az órai bunkóságokat és a Youtube szívesen befogadja.

Sajnos az én időmben még nem volt ilyen technikai lehetőség, de akkoriban egy pár évfolyammal előttem az egyik osztály annyira berágott, hogy kilógatták az ablakon a tanárt. Gondolom volt retorzió, de erről nem tudok semmit.

2018. dec. 27. 02:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
66%
Nagyon egyszerű a megoldás meg kell tanulni a matekot. A középiskolás matek egyáltalán nem nehéz, ha meg akarnád tanulni megtanulnád. De ma divat utálni a matekot. És divat azzal védekezni, hogy "nincs hozzá érzékem". Neki kell esni és meg kell tanulni. Ha kimaradt az általános iskola akkor elölről kell kezdeni, keresni normális magántanárt amelyik akár előlről kezdi veled a matekot ha hiányoznak az alapok, és nem rohanni az események után. Amúgy ilyen esetben egy évismétlés lehet, hogy jót tenne, mert lenne időd bepótolni ami kimaradt.
2018. dec. 27. 02:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!