Apám, Szöktetés a héttoronyból, Török János nevében. Egri csillagok, sürgös lenne holnapra egy kis fogalmazás. Valaki segit?

Ha jól értem, most egy megvalósított szöktetésről lenne szó.

Mekcseyvel és Gergellyel megbeszéltük a haditervet előző este, majd reggel elmondtuk a többieknek is. Mit szólnak hozzá ? Olasz énekeseknek öltözve megyünk be a Héttoronyba. Veli bég megengedte, hiszen a szép aranytányér, amit ajándékba adtunk, nagyon tetszett neki.

Ízgatottan készülődtünk,

A kapunál az őrök már vártak bennünket. Apámhoz vezettek. Az udvaron ült, egy széken. Amikor megláttam, könnyeimet csak nehezen tudtam elfojtani.

Nagyon megöregedett, mióta nem láttam. Haja ősz lett, hófehér szakálla a melle közepéig ért. Megtört, megfáradt ember benyomását tette ránk. Csak szemei voltak olyanok, mint régen. Az a szempár még mindig tűzben égett!

Míg a lányok, Éva és Cserhán táncoltak, mindenkit elvarázsoltak. Mekcsey Gergely és én az őrök mögé kerültünk, nem is figyeltek ránk.

Egy pillanat alatt ártalmatlanná tettük őket, hangjuk sem volt. A bokrok mögé vonszoltuk, majd

gyors mozdulatokkal vetkőztettük le őket, s bújtunk a ruhájukba.

Apámat meg kellet szabadítani bilincseitől, ami nem volt könnyű feladat. Sietnünk kellett, nehogy lelepleződjünk.

Szerencsére Gergely csavaros észjárása ebben is segítségünkre volt. Az álkulcs, amit maga készített, nyitotta a zárakat, apám azonnal értette, mit kell tennie.

Megtanult törökül, így amikor már a kapu felé igyekeztünk, elmondta az ott őrködő katonáknak, hogy ismét a szultánhoz kell mennie. Mi természetesen követtük, mintha az őrei lennénk. Gergely utasította őket, hiszen ő is beszélt törökül, mi Pistával csak motyogtunk valamit.

Kijutottunk.

A kikötőbe, a hajóhoz kellett mielőbb érnünk, amíg a tettünket fel nem fedezik.

De leginkább a bokrok alá rejtett őrök miatt aggódtam.

Nem öltük meg őket, csak a fejükre kaptak néhány jól irányzott ütést, hogy egy darabig "szenderegjenek".

Évára és Cserhánra néztem.

Reszkettek, mint a nyárfalevél. de jöttek utánunk.

Nem szabadott sietősre fogni a lépteinket, az gyanús lehetett volna.

A szorosnál, ahol a csónakok vártak ránk, Sárközivel, és Matyival, már úgy éreztem, minden rendben van.

Apám csillogó szemét látva arra gondoltam, nem volt hiábavaló a sok álmatlan éjszaka, míg tervünket kieszeltük. S nem volt hiábavaló a kitartás, a hosszú, fáradságos út sem, amelyet megtettünk érte.

Végre szabad lett !

Szívesen !

Most vettem csak észre egy helyesírási hibát vétettem:

a kellett így írandó helyesen, én sajnos egy-t-vel írtam.

Siettem, hogy megkapd még időben a választ.