Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Házifeladat kérdések » Hogyan tudnám elkezdeni a...

Hogyan tudnám elkezdeni a novellaértelmezést úgy, hogy ne legyen sablonos?

Figyelt kérdés

Kosztolányi Rend című novelláját kell értelmezni 4 oldalban. A gondom annyi az ilyen esszéknél, hogy egyszerűen nem tudom elkezdeni. Ha a kezdés megvan, onnantól már szinte ömlik belőlem a szó, de van, hogy azért nem tudom befejezni az írást, mert kifutok az időből, mert túl sokáig agyaltam a kezdésen.

Az első mondat szinte mindig ugyanaz: "XY ekkor meg ekkor írta ezt meg ezt a művét". És pont - itt leblokkoltam. Adnátok használható ötletet? :S

[nem az elemzés szempontjaira vagyok kíváncsi, azokat tudom :) ]


2009. okt. 31. 18:23
 1/2 anonim válasza:

hmhm, az elején kicsit foglalkozom az író/költő irodalomtörténeti jelentőséggel, nem írok bele életrajzot, csak ha nagyon szükséges. Kosztolányinál pl.: a Nyugat első generációjának kiemelkedő írója/költője, poeta aestheticus, ezután térek ki magára az elemzésre váró műre, leírom, ekkor meg ekkor írta, esetleg próbálom valamihez kötni az évszámot, hasonlóságokat keresek az alkotó élete és az írott mű között. Ezeket megemlítem, csak a tárgyaló részben bontom ki.


Remélem, segítettem.

2009. okt. 31. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Én érettségin írtam először novellaelemzést:D

Gondolom kell valamire reflektálnod.

Én úgy kezdeném, h Kosztolányi Dezső Rend című novellájában megfigyelhető a .... és ide írod, amire összpontosítani kell, és utána ezen a sémán szépen felépíted és folytatod.

2009. okt. 31. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!