Nagy László:József Attila című versét hol találhatom meg?

Miért játszott a szíved, te szerencsétlen

rombolva magad szüntelen télben,

építve dalra dalt,

s kifúlva

kigyúlva,

ésszel mérhető pontokon is túlra

tudatod mért nyilalt?

Hiszen te tudtad:

dögbugyor a vége e pokoli útnak,

ott a hit is kihalt,

hiszen te tudtad:

álmaid orra buktak,

magad örökre kicsuktad,

járhatod a téboly vak havát,

s árván, idétlen,

emberségre, hű szerelemre étlen

villámló tálból eszed a halált.

Tudtad, tudom én is:

a nagy: te vagy,

s te, a Mindenség summáslegénye,

részt se kaptál, pedig az egészre

futotta érdemed.

Érdemes volt-e ázni, fázni,

csak a jövő kövén csírázni,

vérszagú szörnyekkel vitázni,

ha ráment életed!

Csak szólhatnál, hogy érdemes!

Mert csontom, vérem belerémül,

végzetedhez ha én állítok végül

józan zárómérleget.

Törd fel a törvényt, ne latold!

A porból vedd fel kajla kalapod,

vértanú vállad,

s a kifordult nyakcsigolyákat

rendbeszedve

két kisírt szemmel, tüzes iker-körrel

nézz a szemembe

hogy rendülne bele

a mohó, emléknélküli tenyészet

az egek mirígy-rendszere

s e megváltatlan földi lét.

József Attila!

te add nekem a reményt,

mert nélküle

romlott a napvilág,

a vér eves,

bár a fogad vicsorog,

bár a nyakad csikorog,

bólints, hogy érdemes,

cáfold meg halálos logikád,

te glóriás,

te kíntól bélyeges!

Képzeletemre bízzál édes munkát,

mert immár úgy szorgoskodik,

hogy a sarkamtól torkomig

forraszt rám forró hamubundát,

rádióaktív iszonyt -

félek, hogy minden rejtelmet kibont

s végül már semmi se fáj.

Hogy el ne jussak soha ama síkra:

elém te állj.

Segíts, hogy az emberárulók szutykát

erővel győzze a szív

szép szóval a száj!