Ady Endre: Ember az embertelenségben c. verséről írnátok néhány gondoltatot?

Nem vagyok nagy verselemző, de próbálom leírni, amit gondolok.

Képekben nagyon erős a vers. Már a címe is azt sugallja, valaki nagyon egyedül van, nagyon más, mint a világ körülötte, ami persze borzalmas, embertelen. Elképesztő fájdalom hatja át az első versszakot, brutális szenvedésekről szól: szívemet puskatus zúzta - iszonyatos lelki fájdalom, amit átélt, szememet ezer rémség nyúzta, amit látott, az is 18+-os volt, a néma dzsinn, valószínűleg arra utal, hogy képtelen volt szavakba önteni, amit érzett, és az őrület határán volt. A Tébolyt nagy T-vel írja, mintegy megszemélyesítve, mintha élőlény lenne - ez is azt hangsúlyozza, mennyire kikészítette, amit átélt. Teljes lelki megsemmisülés, összeroppanás.

1916 - ez ugye I. világháború - nyilván ez is benne van

Na eddig a múlt, a megbéklyózott, néma költő, a második versszaktól ismét üvölt, és kiáltja az igazságot. Összeszedi magát, és a régi értékeket próbálja megőrizni a jövő számára.

Mik ezek az értékek? A magyarság mindenképpen, ez megvolt a múltban, és át kell menteni a jövőbe, ha még lehet, mert a jövőt félti, hogy nem lesz.

És akkor van egy keret, ismét eszébe jut, mennyit szenvedett, de most már nem érdekli, próbálja átmenteni az értékeket, és a jövőre az emberségre koncentrál.