Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Megéri megcsinálni a PhD...

Megéri megcsinálni a PhD képzést általános orvosi diploma után?

Figyelt kérdés
Jelenleg ötödéves általános orvostanhallgató vagyok. A tudományos diákkör kerein belül negyedéven TDK-ztam, voltam OTDK-n, stb. Most készült el a pályamunkám is. Azon intézet vezetője, ahol a pályamunkát írtam meghívott PhD-zni. Nem szerepelt terveim között, viszont mindig is érdekelt a kutatás, magam fejlesztése. Olyan kórházban szeretnék majd dolgozni, ahol nem folyik egyetemi oktatás, ezáltal nem tudom milyen előnyei lennének a PhD-nak. Mellette szólhat az, hogy hamarabb lehet az emberből főorvos, osztályvezető, stb. Viszont az várhatóan 1 évvel meghosszabbítaná a rezidensképzésemet, mert úgy csinálnám, hogy félállásban rezidenskednék, teljes állásban PhD hallgató lennék nappali tagozaton( ez menne 2 évig, majd komplex vizsga után kimennék levelező PhD-ra, teljes munkaidős rezidenssel. Mielőtt valaki olyat kommentelne, hogy ilyet nem lehet, akkor jelzem, hogy ne tegye meg, mert már lehet.) Ezenfelül ha jól tudom, magasabb fizetési bértáblába lennék sorolva. Ellene szól, hogy elég sok munka, elég sok energia, meghosszabbodik egy évvel a képzés, nem fogok tudni annyit keresni, ráadásul borul az eddigi összes tervem, mert akkor az Egyetem városában kell, hogy 2 évig rezidenskedjek, lakjak, stb. Ezzel annyi a gond, hogy a párommal már tervezgettük a közös jövőnket, hogy hol fogok dolgozni, mennyit fogunk félrerakni, hol fogunk lakni. Ő abban is támogat, ha a PhD-t megcsinálnám, követ engem oda, azt mondta, hogy megoldjuk azt is. Szívesen megcsinálnám, félek, hogy később bánni fogom, ha nem csinálom meg. Másrészről pedig nagyon félek, hogy mit vállalok, elpazarlok két évet és nem fog haladni az életem. Mit gondoltok? Milyen előnyökkel, hátrányokkal járhat még ez? Megéri megcsinálni? Előrébb leszek annyival egy kórházban?

2020. febr. 8. 09:54
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
100%
Az orvosképzés mindenképp brutálisan hosszú. 1-2 év ide vagy oda már nem sokat számít. Hogy pontosan milyen előnyeid lesznek belőle az elkövetkező 40 évben, nem lehet tudni, de számos helyzet adódhat, amikor jól fog jönni. Ha csak annyi, hogy 50 ezerrel többet keresel havonta, az is tízmilliós nagyságrend nyugdíjig.
2020. febr. 8. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 A kérdező kommentje:
Átlagosan bruttó 40 ezerrel lesz magasabb a bérem. Az nettóban nem egy nagy összeg egyébként.. De bennem is ez van, hogy ki tudja mikor fog jól jönni a PhD fokozat, milyen előnyöm lehet még ebből. Főleg, hogy úgy érzem, kissé karrierista is vagyok..
2020. febr. 8. 10:37
 3/31 anonim ***** válasza:
94%
Tanítanod is kell mellette. Erre is készülj. Ez egy kötelező elem hozzá.
2020. febr. 8. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 anonim ***** válasza:
30%
Amúgy meg a helyedbe sorrendben haladnék. Majd mész PhD-ra, ha elvégezted a rezidensit. Az a baj, hogy hiába lehet párhuzamosan csinálni a kettőt, esélytelen hogy tudd. Mégis, hogy csinálnád, ha mondjuk 48 órás ügyeletekben vagy? Egy nap 24 órából áll csak. És ez a baj. Vagy ezt vagy azt, de egyszerre, olyan megterhelő lenne, hogy belerokkansz. És nem hogy kutatni nem fogsz,.de még orvos se leszel.
2020. febr. 8. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/31 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy kell mellette tanítani, a külföldi oktatásért még plusz jövedelem is jár. Az egyik PhD hallgató szintén ezt csinálja most a tanszéken, már túl van a komplex vizsgán, sőt már lassan a disszertációját fogja védeni, szóval harmadik válaszoló, lehet csinálni együtt a kettőt, persze áldozatokkal: ahogy említettem, a délutánok, hétvégék rovására. Az ügyeleti rendszerrel nem vagyok teljesen képben, hogy mennyit és hogyan kell, de mivel 4 órában rezidens, gondolom kb fele annyit mint amennyit egy teljes munkaidősnek. Az is más kérdés, hogy hogyan fognak rád nézni a PhD-s oldalról, hogyan a rezidens oldalról, de 2 évet ki lehet bírni. Nem attól félek, hogy nem fogom tudni megcsinálni, mert meg tudom. A kérdés az, hogy megéri-e?
2020. febr. 8. 11:13
 6/31 A kérdező kommentje:
Azt még kifelejtettem, hogy az a baj a "sorrendben" haladással, hogy ahol én elhelyezkedni tervezek, az nem az a hely, ahol doktori iskola van. Maximum levelezőn tudnám a későbbiekben megcsinálni, család mellett, plusz azért szakvizsga után nem hinném, hogy annyira tolerálja a munkáltató, hogy ki-ki maradsz a kórházból. Rezidensként még inkább. Van olyan is a tanszéken, aki már így szakorsvosként csinálja, de mondják hogy az többféle probléma ütközik: anyagi forrást kell keresni, alá kell dolgozni rengeteget, nem tud ott lenni és csinálni a kutatást, szabadságokat kell kivennie hogy oktathasson, stb. Azt gondolom, hogy ha meg akarom csinálni, akkor ezt most kell, ahogy a kérdésben leírtam. Főleg, hogy már nem úgy van mint régen, hogy ha 10 évig húztad a PhD-t, akkor 10 évig húztad. Mostmár a komplex vizsga után 3 éven belül meg kell védened a disszertációdat.
2020. febr. 8. 11:17
 7/31 anonim ***** válasza:
90%
Megértelek. Mondjuk jobb lenne rezidensként olyan helyen lenni ahol a PhD képzést is csinálod. Mert akkor ismernének is. Rezidens képzés alatt, dolgozol ugyebár. Ugyanolyan, mintha egy junior fejlesztő lennél, de melette mondjuk mesterképzésre jársz. Első a munka és utna a többi.
2020. febr. 8. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
50%
Nő vagy vagy férfi? Mert ha nő, és szeretnél (netàn több) gyereket, akkor az orvosi èletpálya egyèbkènt is megszakad, és nagyon nehéz. Nem biztos hogy phd-val is nehezíteni kell. Egy orvosnak anélkül sincs mitől tartania szakmailag. Ha férfi vagy, azt mondom most csináld amíg elég erőt és elhivatottságot érzel. Biztos hogy nem jön rosszul, aki karrieristànak érzi magát valóban zavarni fogja hogy mások túlnőttek rajta szakmailag, és elszalasztotta a lehetőség. Mondjuk ne az alapfizetés döntsön, egy orvos nem abból él de nevetséges. Viszont több egyèb lehetőség nyílik meg phd-val mint anèlkül.
2020. febr. 8. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 anonim ***** válasza:
1%
Férfi vagy Nő, teljesen mindegy. Orvosként főleg, ha még kutatsz és tanítassz is, nem lesz család. Ha lesz is nem sokat leszel otthon.
2020. febr. 8. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 anonim ***** válasza:
97%
Nem, teljesen mindegy. Azért ne beszèljünk ilyen hülyeséget már. Ismerek egy orvos házaspárt, mindketten nagyon jók a szakmában phd-val, 3 gyerekük van. A nő bizony nagyon lemaradt a férjéhez képest a karrierépítésben és ez nagyon bántja. De ugyanúgy orvosként dolgozik (talán vállalkozóként), és van családja is.
2020. febr. 8. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!