Erről mit gondoltok?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Sok olyan esetet lehet hallani, hogy iskolákban vagy a tanár, vagy a diák, vagy mindkettő megszegi a házirendet, tanárverés, a tanár visszaél a hatalmával, a házirend nincs összhangban a törvénnyel, stb.


Szerintetek működőképes lehetne egy iskolajogász az iskolapszichológus mintájára?


Pl. a diákok fordulhatnának hozzá, ha a tanár a telefont tanítás után nem adja vissza.

Tanévek előtt házirend-véleményezés. És szankcionálási lehetőség, pl. diáknak legvégső esetben kirugás is, tanárral szemben meg mondjuk fizetés-megvonás.

Hangsúlyozom, szankciók csak indokolt esetekben.


Azért jutott eszembe ez, mert 2019-ben egy barátommal a következő történt: érettségi évében autóbalesetben meghaltak a szülei, senkije sem volt. Engedélyt kért az igazgatótól, akivel ismerték is egymást, hogyha a héten hívja őt a közjegyző a hagyaték miatt, akkor kimehessen felvenni. Kapott is engedélyt erre, az igazgató szólt a tanároknak is. Tényleg jött a hívás, a barátom ki akart menni, a tanára nem engedte, a barátom mondta mi van, a tanár dühbe gurult, elvette a telóját és a földhöz vágta, betörve a kijelzőt.

Na pl. itt a sulijogász segíthetett volna a barátomnak, hogy mit tehet a tanár ellen, gondolok a kártérítésre is.


Köszi előre is a válaszokat!


2021. márc. 1. 07:54
 1/3 anonim válasza:
Szerintem nem működne. Papíron jól hangzik, de sajnos sem a tanárok, sem a diákság nem érett meg arra hogy az ilyen esetekben ne kezdjék el egymást ócsárolni. Simán lehet hogy a jogász csak a tanárok pártját fogná.. Nálunk speciel az iskolapszichológus sem működött, senki sem járt be hozzá mert féltük attól hogy a többiek lenéznének minket
2021. márc. 1. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

#1, a többieknek nem kell tudnia, hogy az iskolapszichológusnál vagy, ő pedig senkinek nem mondhatja el, hogy ott jártál, kivéve, ha indokolt.

Egyébként szerintem se működne. Bár azt hozzáteszem, ha elég gyerekes megoldás egy gimnáziumban, hogy elveszik a gyerekektől a telefont. Utoljára általánosban csinálták ezt nálunk, hogy telefont elő se veheted az iskolában.

2021. márc. 1. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:

1 vagyok

Sajnos ezek a dolgok sosem maradnak titokban. Előbb utóbb kiderül

2021. márc. 1. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!