Hogy érdemes dönteni a jövőnkről? Igények és elhelyezkedés alapján válasszunk végzettséget, vagy érdeklődés alapján? Nem felelőtlenség pusztán "a szívünkre" hallgatni?

Én ezzel a dilemmával a 20-as éveim kezdete óta küzdök, és azóta se tudtam dűlőre jutni. Lehet, hogy velem van a baj, de nem értem azokat az embereket, akik elmennek egy olyan képzésre, amire semmi kereslet nincs, majd utána nem értik, miért nincs soha elég pénzük. Nem úgy kéne nekiindulni az életnek, hogy eldöntöd, hogy mit hány éves korodra akarsz összehozni, kiszámolod, hogy ahhoz mikor hol kell tartanod, és aszerint választani szakmát, illetve ahhoz vezető képzést?

Én eddig azt csináltam, hogy olyan jolly joker dolgokat tanultam, amiket bármilyen területen fel lehet használni (nyelvek), és a diplomám is ilyen "multis" diploma. Viszont nem érzem magam jól, mert úgy érzem, hogy az alkatomból, érdeklődésemből egy tudományos pálya simán kitelne, csak ezt nem kezdtem el időben, és arról sem vagyok meggyőződve, hogy megéri. Engem borzasztóan demotivál pl. az, amennyit egy pályakezdő orvos vagy tanár annyi tanulás után keres. Két felsőfokú nyelvvizsgával és egy nem túl nehezen megszerzett alapdiplomával én több kezdőfizut kapok, mint aki 10 évig tanult orvosin (jó, tudom, ez pont változni fog szerencsére). Viszont szerintem az emberek többsége polgári jólétet akar, amihez vagyon kell, de a legtöbbjüknek nem nagyon van elképzelése róla, hogy hogyan teremtse elő.

Igazából nem tudom, hogy én vagyok a hülye, amiért 30-hoz közelítek, és nem egy egyenes irányban haladtam, vagy mindenki más, aki elmegy valami olyan dolgot tanulni, amiről egyetem után derül ki számára, hogy nem díjazza a piac.