Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » E.ü vizsgálat a DE-MÉK-en?

E.ü vizsgálat a DE-MÉK-en?

Figyelt kérdés
Természetvédelmi mérnöki szakra szeretnék jelentkezni. A felvételi előtt vagy után, Neked/Nektek volt alkalmassági vizsgálat?
2023. jún. 3. 19:19
 1/3 anonim ***** válasza:

Mint általában szinte sehol a felsőoktatásban (a katonai vagy rendészeti képzéseket leszámítva), ezen a szakon sincs egészségügyi alkalmassági vizsgálat.


Ettől függetlenül szerintem erősen fontold meg a természetvédelmi mérnök szak elkezdését, ugyanis végzés után a szakmában való elhelyezkedés esélyei egészen minimálisak, még mesterdiplomával is. Sokszoros túlképzés folyik természetvédelmi mérnökökből az országban. Én személyesen tudom egy egyetemi oktatótól, hogy még a mesterképzésen végzettek között is évente 1-2 hallgató kap csak szakmai állást. Magyarország területe 10 részre van felosztva, s mindegyikben a természetvédelmi feladatokat egy-egy ún. nemzeti park igazgatóság látja el. Egyszer érdeklődtem egy ilyen hazai nemzeti park igazgatóságnál az elhelyezkedési esélyeket illetően, s azt a választ kaptam, hogy ha nagy ritkán megüresedik egy állás, a rá beérkező pályázatok száma átlagosan 100 körül mozog! Úgyhogy óriási az esélye, hogy végigcsinálod az egyáltalán nem könnyű képzést, majd a végén ott leszel, ahol a part szakad: nem lesz szükség a tudásodra a munkaerőpiacon.

2023. jún. 3. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:

#1, Köszönöm!


Annyit azonban megjegyeznék, hogy ez így ebben a formában nem igaz. Úgy hiszem, hogy természetvédelmi mérnöknek nem azért kell menni, mert nem volt más szak...Hanem azért mert tudja, mit miért csinál, tanul, illetve alaposan utánanéz az illető a szak elvégzése utáni kilátásainak, majd ennek mérlegelésében dönt - még az elején, mielőtt bárhová is felvételizne.

Ami az NP-ket illeti, minimum állami természetvédelmi őr lehet a természetvédelmi mérnökből, maximum pedig SZINTE bármi, ami a természetvédelemmel kapcsolatos munka, mondjuk egyéb szervezeteknél. Ritkán megüresedik 1-2 hely , azonban ha más nem, évente mindig van nyitott pozíció, mondjuk természetvédelmi őr munkakör betöltésére, szinte bármelyik hazai NPI-ben - ha ezt az igazgatóságok nem is fogják az ismeretlen ember orrára kötni, egy így van. Másrészt, ha vannak kapcsolatai az embernek, szinte biztos, hogy előbb-utóbb lehetősége adódik, hogy valamelyik NP-nél dolgozhasson. Ez utóbbi, egyébként ma már elmondható kb minden állásról, munkahelyről, hogy előnnyel indul az, akinek kapcsolatai vannak. Az őrszolgálat pedig egy csapat szinte, olyan kevesen vannak...akinek pedig nem sikerül a képzés, vessen magára, ettől függetlenül nem a szak rossz vagy hiányos, csak teljes embert kíván, olyat aki elég nyitott, elhivatott és céltudatos.

2023. jún. 4. 09:36
 3/3 anonim ***** válasza:
#2: Amit az állásüresedések rendkívül alacsony számáról írtam, abba beletartoznak a természetvédelmi őr állások is. Magyarországon irdatlan nehéz a természetvédelemben elhelyezkedni. Sokat mondok, ha van évente 10 állásüresedés az egész országban. (Figyeld mondjuk egy fél éven keresztül az álláshirdetéseket a [link] oldalon, s látni fogod, hogy igazam van. A nemzeti park igazgatóságok kötelesek hivatalosan pályázatot kiírni ezekre az állásokra üresedés esetén, úgyhogy ami állásüresedés nem jelenik meg ezen az oldalon, az nem létezik.) S mivel évente több, mint százan végeznek ezen a szakon, matematikai törvényszerűség, hogy a végzősök döntő többsége nem talál semmilyen szakmába tartozó állást. Mint mondtam, ezt nemcsak a saját tapasztalataimból tudom, hanem egy egyetemi tanszékvezetőtől is, aki lelkesedésből nyomon követte a végzősei pályájának alakulását, s ő maga mondta személyesen nekem ezt a helyzetet. Még a végzett mesterdiplomásokból is csak elvétve van, aki el tud a szakmában helyezkedni. Tudom, nehéz ezt elhinni, meg megértem a lelkesedésedet, de a helyzet egyszerűen az, hogy igen nagy kockázata annak, hogy a képzés végén tartósan hiába keresgélsz majd szakmai állást, hacsak nincsenek összeköttetéseid. Mindenesetre ha mégis belevágsz, sok szerencsét kívánok neked!
2023. jún. 4. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!