Szerintetek nem emberiség elleni állami bűntett, ami az iskolákban oktatás néven folyik? Lásd alábbi kiegészítést.

De az. Sajnos mire a gyermekből pedagógus lesz, már ő sem alkalmas másra, mint magoltatásra. Vagy ha alkalmas is lenne, rövid időn belül megtörnék, vagy kipenderítenék az iskolából.

A rossz tanuló azért nem tanul jól - ha egyébként értelmes lenne - mert nem érdekli a téma. És azért nem érdekli, mert vagy a tananyag unalmas, vagy a módszer rossz.

Emlékszem SzGyA interjúra (öreg vagyok), amelyben olyant is mondott, hogy a lexikális tudás semmit. Arra ott vannak a kézikönyvek. Az érdeklődés felkeltése, a kíváncsiság, a tudásvágy erősítése lenne a fontos.

Saját magamon is tapasztaltam, hogy ami érdekelt, az nem is kellett tanulnom. Emlékszem, amikor kihívtak felelni, úgy kellett lelőni, mert többet mondtam, mint tanítottak, s még könyveket, újságcikkeket is vittem magammal, amit megmutattam a diáktársaknak. Jeles voltam.

Más tárgyat meg órákig próbáltam megérteni, megtanulni nem ment.

Egyetértek én is. Gyerekként, megfelelési kényszeres kislányként nem is zavart ez, csak felnőve jöttem rá, hogy mekkora badarság arra sarkallni a gyerekeket, hogy mindenből kitűnők legyenek azáltal, hogy bebifláznak dolgokat, ahelyett, hogy felfedeztetnék velük azt, amit szeretnék, amit élveznek. Ha élményszerűen tudnák közvetíteni a tudást, akkor kiderülne, kit mi érdekel mélyebben, és a „száraz” tanulandók sem lennének annyira keservesek. Tán primitív példa, de alsós gyerek szülőjeként látom, milyen nevetséges, mikor megtaníttatják a kicsikkel a mértékegységeket – pusztán könyvből. Mikor egy gyereknek még semmit nem mond, mennyi 1 km! Van iskola, ahol ilyenkor kimennek egy rétre, és a gyerekek lesétálják az 1 km távot – mert az már megmarad bennük, hogy hány lépést tettek, vagy akár csak hogy milyen baromi hosszú volt… Szintén egyszerű példa, de látom a gyerekemen, hogy ha egy mesében egy óriás 3 m magas, és elmondom neki, hogy akkor pont súrolná a feje a plafonunkat, ha idejönne, akkor tanul, azt megjegyzi, tudja mihez viszonyítani, „kézzelfoghatóvá” válik a dolog.

Szülőként az volt a rémálmom, hogy az érdeklődő, szivacsagyú gyerekem zombivá válik majd a suliban… és így lett. Alsósokat szünetben is bent tartanak, nem rohangálhatnak, nem kiabálhatnak, órán vigyázzban üljenek, ne legyen saját véleményük, egyáltalán: tegyenek úgy, hogy minél inkább úgy tűnjön, mintha nem is volnának.

Ja, és a legjobb, amit viszont sosem értettem: miért arra kíváncsiak az iskolában, hogy mit nem tud az ember, miért büntetnek, miért nem jutalmaznak? Kinek fájna az?