Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Melyik iskolába küldjem?...

Melyik iskolába küldjem? Kicsit hosszú, és már az egész család ezen vitázik?

Figyelt kérdés

Tanácstalan vagyok. Lányom egy olyan szakmát szeretne tanulni amit csak 3 helyen tanítanak a megyében. Az egyik egy nagyon jó iskolának tűnik, de messze van, és vacak az út. Átszállással menne neki, és az átszállásnál egy órát kell várakoznia, a legtöbbször télen ugye. Az út maga 3 órásra nyúlik így, szóval vasárnap is délelőtt kellene indulnia, és pénteken is csak este 10 után érne haza, persze ez majd órarendfüggő is lesz. Kollégista lenne mindenképpen, de még csak középiskola, szóval bőven a kajla, félthető kategóriában van a lányom.


A másik suliba 1 órán belül eljut, a bejárás egy álom, viszont, a hírét idézzem: k.vaképző. És nagyon sok benne a nem idén barnult testvérigéhez tartozó népcsoptosulás. Ezt persze nem szeretném. De ha nagyon nem szeretné a kollégiumot, a bejárás is megoldható, bár rendívül fárasztó lenne neki.


A 3. iskoláról még nincs információnk,de azon vagyunk, hogy legyen. A férjem a második sulit szeretné, mert ha baj van hamar ott tudunk lenni. Én hol ezt, hol azt. Ami a legfontosabb, a lány az első suliba menne.


Ti hogy döntenétek? Mert én nem tudok. Megértem mindkettejük álláspontját, hiszen logikusan védik a maguk igazát, és ráadásul mindketten jó indokokat hoznak fel a maguk választott iskolánál.



2016. aug. 15. 09:34
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
89%
Mégis milyen szakma??? Mert a döntéshez ez is fontos, hogy az adott szakma megérné a velejáró gondokat.
2016. aug. 15. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 Gugu Gabor ***** válasza:
97%
Értem hogy féltitek a lányotokat, de nem hiszem hogy szempontnak kell lennie hogy ti milyen gyorsan tudtok oda érni. (Gyanítom hogy az x év alatt erre kb félszer lesz szükség) sokkal fontosabb lenne hogy a lányotok mennyire akar utazni naponta x órát a suliig viszont ha az a jó suli lehet megérné
2016. aug. 15. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
67%

Hát az, hogy bejárjon az elsőbe az szerintem hosszútávon rohadtul leterhelné őt, én azt nem ajánlanám :/ a koli meg hát...a középsulis koleszok mind szarok, ezt is érdemes figyelembe venni.

A 2. meg...szerintem kiváltja azt a pozitív szempontot, hogy közel van, az a tény, h kvaképző...hidd el, nem akarjátok, hogy olyan helyre járjon :'D egy barátnőm egy hasonló hírű suliba került be és félelmetes milyen sztorikat mesélt, és az is félelmetes ő mennyit változott 1 év alatt a rossz irányba :/

Szóval ha ezek közül kéne választani én személy szerint az elsőt preferálnám...de azért mindenképpen érdemes lenne tudni arról, hogy az a 3. milyen :D

2016. aug. 15. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
75%

"nem idén barnult testvérigéhez tartozó népcsoptosulás"


Értjük, cigány. Ha nem tudod leírni, nevezd csak simán annak, ami.


Az elsőt választanám. Jót tenne neki a kollégium.

2016. aug. 15. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 A kérdező kommentje:

1. A szakma szerintem nem fontos. Nem slágerszakma, mint írtam, csak 3 helyen tanítják a megyében. Tehát nem fodrász, vagy varrónő, amit minden utcában kitanulhat. Az elképzelései jók vele, nem állna meg egyetlen szakmával, és egyetlen bizonyítvánnyal. De itt, és most nem ez a lényeg.


2. Megértem a férjemet is, hamar oda akar érni, ha valami baj lenne. De. Én is voltam kollégista, és emlékszem, anyám azt sem tudta, hol van az iskolám. Nem hogy bejárkáljon hozzám. Ha valami gond volt, megoldottam egyedül, remélem a lányunk is így lesz vele, tehát bízom benne, hogy nagy baj nem lesz. Én az átszállás miatt, meg az órás várakozás miatt aggódom. A lány azt mondja, hogy nem lesz baj, max elsétálgat. Persze téli hidegben nagykabátban, megrakott táskával fog sétálgatni. Ha meg mégis, akkor még be sem ér a kollégiumban, de a zsebpénzét máris elkölti. Na én konkrétan ettől tartok. Vagy a másik variáció: otthagyja a holmiját felügyelet nélkül, és ő meg valóban sétál. A cuccost, meg frankón ellopják.

2016. aug. 15. 09:56
 6/22 anonim ***** válasza:
84%
Ő melyikbe szeretne menni?
2016. aug. 15. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 A kérdező kommentje:
"Ami a legfontosabb, a lány az első suliba menne."
2016. aug. 15. 10:04
 8/22 anonim ***** válasza:
100%

Most amúgy te nem bízol ennyire a lányban, vagy tényleg ennyire "kajla"?


Elég gyakran szoktam buszozni és sokszor utazik egy 8 éves kislány is a buszon. Egyedül. Egyik faluban felrakják, másikban meg leszáll.

Ha ez a 8 éves meg tudja csinálni, szerintem a lányod is meg fogja tudni.


Én középiskolába igaz hogy a szomszéd városba jártam, viszont át kellett szállni helyijáratra. (Majdnem 1 óra volt így mire beértem a suliba) Egyedül kellett boldogulnom, mert először senkit se ismertem. Aztán lettek barátaim, utána már velük jártam.

Én is ennyi idős voltam.


Ezeket a példákat azért mondom, hogy oké hogy az ember félti a gyerekét, de teljesen életképtelennek se kell nézni :D

2016. aug. 15. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
89%

Ja még hozzátenném, hogy előtte sose buszoztam és ahhoz képest hogy szomszéd város, egyáltalán nem ismertem.


De túléltem :D

2016. aug. 15. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
96%

Szerintem oda érdemes beiratkozni, ahova a lány is szeretne menni, mert többeket ismerek, akiket a szülők küldtek máshova és nagyon nem szerették a helyet.

Igaz nekem nem ilyen hosszú az út, és a vonaton is csak egyszer kell átszállnom, de talán annyira nem vészes. Esetleg ha lehetséges és nem rossz ott neki, akkor télen egy-egy hétvégét bent is maradhat. Ha az átszállós helyen van váróterem, akkor ott is le lehet ülni, és x év alatt akár a közlekedésben is lehetnek változások, esetleg másik útvonalon menni, bár tudom, hogy az jóval drágább.

Szerintem, ha tényleg jó iskola és ő is azt szeretné, akkor engedjétek, hogy az elsőt válassza.

2016. aug. 15. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!