22 évesen orvosi?

Harmadéves vagy pénzügyön ? Én a helyedben végig csinálnám ha már a felénél tartok. Lesz egy egyetemed, diplomád, ha még mindig vonz az eü. nézz valamilyen szakot főiskolán. Olcsóbb, könnyebb és munka mellett is kivitelezhető.

Ismerek egy srácot hallomásból, 472 pontja volt, ezzel ment az orvosira, gimis.

Igaza van anyádnak! Én legalábbis sokkal fontosabbnak tartanám a családot, vagy élettársat találni, mint egymagad 40 évesen a nagy rohanó világban boldogulni..

" Szülői támogatás nélkül nem biztos, hogy jó ötlet ennek nekivágni, ugye? "

A szüleid azok akik mindvégig melletted állnak, naná hogy nem helyes erkölcsileg az ő támogatásuk nélkül ezt tenni. De megteheted, hiszen felnőtt vagy.

22 évesen nem vagy öreg hozzá, sokan csak sokkal később jönnek rá, hogy ők kicsodák és valójában mit akarnak csinálni (és még többen vannak, akik nem is jönnek rá).

Anyud előbb-utóbb megfogja érteni, amiért most még nem örül a dolognak, kár lenne "anyuci pici fia" módjára feladni az álmodat, mert hidd el, ott fogsz ülni 35-40 évesen és azon fogsz töprengeni, hogy miért nem mertél tenni mikor még fiatal voltál.

Szerintem légy vele "türelmesen kitartó", beszélj vele értelmesen és mond el, hogy miért szeretnél orvos lenni és mit jelentene ha támogatna téged. Ez az "elvesztegeted a fiatalságodat", "35 évesen is férj meg gyerek nélkül leszel" hülyeség, az orvosoknak is lehet gyerekük és családjuk, ha van rokonotok / ismerősötök, aki családos orvos hozd fel őt példának vagy hívd el vacsorára, hogy meséljen milyen is orvosnak tanulni / lenni. Talán nem az első ilyen beszélgetésnél fog teljesen beleegyezni a dologba, de ha látja, hogy tényleg ezt szeretnéd csinálni és nem hagyod annyiban, hidd el, megfog változni a véleménye.

Sok sikert!

Én 27 évesen mentem orvosira, van aki 30 felett megy...

22 az semmi.

Hasonlóan voltam én is, utolsó évben ott akartam hagyni a szakot, 5 tárgyam és egy szakdolgozatom volt vissza, utáltam és értelmetlennek tartottam. Az egy dolog, hogy kivágtak volna otthonról, a másik a lelkiismeretem volt, nem akartam kidobni 3 évet az ablakon az életemből, befejeztem végül, majd elkezdtem a hőn áhított szakot. Ami vicces, hogy senki nem értette, hogy jön össze a két szak (én sem, el is akartam felejteni eleinte, hogy én jártam már valahova), végül úgy alakult, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy a korábbi tanulmányaimnak köszönhetem, hogy összehoztam egy olyan ütős projektet, aminek egy része a szakdogám, a másik része TDK-ra vihető, de még az sem kizárt, hogy lesz még benne pénz ezek után is. Az orvos sem feltétlen ment életeket, lehet mellette kutatni is, sosem tudhatod, miből tudsz zseniális ötleteket meríteni -szerintem.

Sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam úgy, hogy van már egy papírom és ezt javaslom neked is, nem fog ártani, ha van, ami ott porosodhat a szekrényben, hidd el. Ellenben kár lenne a belefektetett időt és energiát kidobni. Főleg, ha 'neadjisten nem jön be az orvosi, vagy bármi közbejön... Legyen mihez nyúlnod, jobb az.

Öreg nem vagy hozzá és nem is leszel az, a diákhitel pedig jó befektetés, ha nincs más, amihez nyúlj. Ha nagyon akarod, szerintem nem akkora ár felvenni x összeget, amin kamat nélkül ücsöröghetsz, amíg be nem fejezed a tanulmányaidat.

Ja, amúgy hahó, van pasid? Nincs? Akkor ki az anyámnak szülnél? Képes lennél olyanra bízni az életed, akit alig ismersz és aki nem volt képes veled kitartani ezekben az időkben? Ne röhögtess. Ismerkedj, azt tudsz a tanulmányaid mellett is, ismerd meg, küzdd vele együtt végig ezeket az éveket (élvezzétek is nyilván), aztán majd 6-8 év múlva ha még mindig nem hagyott a szarban, lehet családot alapítani. A mai világban a legnagyobb vétek 1-2 év után odapottyantani egy gyereket vagy erre feltenni az életed. Ha úgy alakul, lesz családod, ha nem alakul úgy, szerintem jobban jársz, hogy nem egy szar helyzetbe keverted magad csak azért, mert a társadalom egy rétege szerint ez egy nő feladata. Nő vagyok én is, gyerekmániás, de szerintem ez akkor is nettó f...szság.