Mi értelme van a nyelvvizsgának manapság?




válasza:"Azt megértem, hogy megcsinálja, akinek a munkájához kell a nyelv"
Pedig pont ennek semmi értelme.
Egyébként felvételihez kellhet.




válasza:Nyelvvizsgának semmi, nyelvtudás szerintem nagyon értékes.
Példa: Kollégám talán 6 évig élt és dolgozott Angliában, hazakerült, nyelvi vonalon helyezkedett el. Egy idő után a munkahelyén szóltak neki: jó,jó hogy tudja a nyelvet de jó lenne ha bizonyítványt is bírna felmutatni. Azonnal bejelentkezett nyelvvizsgára hiszen szinte anyanyelve volt. Simán meghúzták. Soha többé nem próbálkozott, nem sértődésből hiszen csak nevetett rajtuk, inkább voltak bizonyos elvei.




válasza:#2: azért kételkednék abban, hogy valaki 6 év alatt anyanyelvi szinten elsajátítson egy nyelvet, ahogyan abban is, hogy ezek után egy minimum szintet elváró nyelvvizsgán megbukjon.
Valószínűleg az illető egy kissé túlbecsülte a képességeit. Nem ritka akkor, amikor hosszú időt eltölt nyelvi környezetben, hozzászokik, hogy a hibás, pongyola, 1000 szavas szókincsével folytatott párbeszédeit elnézik neki, boldogulni tud vele, és már egy idő után nincs is igénye újat tanulni.




válasza:Semmi értelme nincs, azon kívül, hogy tudsz vele flexelni.
Egy normális munkahelyen tesznek a nyelvvizsgára. A főnököt az érdekli, hogy tud-e veled angol/német stb. nyelven kommunikálni
A családban van olyan, aki anyanyelvi szinten megtanult németül, de papírja nincs.
Nekem lesz papírom, de csak azért, hogy flexeljek vele.




válasza:



válasza:Az az értelme, hogy
- ha munkáltató vagy és szükséged van X nyelven beszélő munkatársra, miközben te magad nem beszéled az adott nyelvet és/vagy a nyelvi tesztelés nem a te asztalod, és/vagy nincs rá kapacitásod, hogy megszervezd, akkor rábízod ezt a munkát egy nyelvvizsgaközpontra, és kész: aki meg tudja szerezni tőlük az általad megjelölt szintű és típusú nyelvvizsgát, arról tudhatod, hogy kb. mennyire beszéli az adott nyelvet - mármint ha mostanában szerezte meg, nem még középiskolás korában, mert az mára már egyáltalán nem biztos, hogy bármit is jelent...
- ha oktatási intézmény vagy, és X nyelven hirdetsz meg egy képzést, de nincs rá kapacitásod, hogy leteszteld, hogy a jelentkezőknek nem lesznek-e eleve túlságosan nagy nyelvi nehézségeik a képzés elvégzéséhez, akkor rábízhatod a tesztelést egy nyelvvizsgaközpontra (lásd: mint fent)
- ha nyelvtanuló vagy, sok a pénzed és szeretnéd fényezni magad, akkor nem elégszel meg annyival, hogy belásd, hogy ha pl. egy B2 szintű tankönyvet elvégeztél úgy, hogy a feladatok nagy részét meg tudtad oldani, akkor kb. B2 szintű a nyelvtudásod, hanem bizonyítékot is akarsz rá, akkor elmész nyelvvizsgázni - aztán vagy sikerül bebizonyítanod magadnak a B2-t, vagy megbuksz, és akkor elszállt a pénz... viszont vele együtt a motiváció is...




válasza:



válasza:



válasza:"Soha le nem járó nyelvvizsga helyett nyelvtudási igazolás kéne, ami max 3 évig érvényes."
Látod ha ez így van akkor tényleg röhejes, ugyanis ezzel mit bizonyítanak?: Nem a nyelvtudás kell, hanem a papír.
Kapcsolódó kérdések:
Ez egy kitalált nyelv, nem?
Ismerősöm jelentkezett úgy munkára ahol elvárják a középfokot, hogy csak az írásbeli rész van meg neki, függetlenül attól, hogy a munkahely beszédben is megköveteli az erős szintet. Simán felvették, mert az interjún elégnek tűnt az, amit tud. Na most én meg itt...
Sok munkahelyre elvárás egy középszintű angol nyelvtudás, akár bármilyen diploma nélkül is. Egyelőre A2-es szinten vagyok.
Igazából azért akartam menni magántanárhoz, mert gondjaim voltak a beszéddel. Középfokút régen letettem, az utóbbi években rengeteget tanultam egyedül. Most egy kisebb nyelviskolába járok egy tanárnőhöz. Neki is elmondtam, hogy a beszédemet szeretném minél jobban...
Angol C1 mellett szeretnék egy második nyelvvizsgát (először B2 szintűt) hogy ne csak egy idegen nyelvet tudjak. A 2. idegen nyelvnél mi alapján érdemes dönteni? (Az angollal mindenhol elboldogulni ma már szerintem) Érdemes a hasznosságot nézni vagy a 2. idegen nyelv...
Jelenleg általános felsőfokúm van. Ismerek jó pár gazdasági kifejezést is, szóval a gazdasági B2 minimális készüléssel sikerülne is szerintem. Érdemes inkább a C1-re felkészülni? Ha igen, melyik vizsgát ajánljátok? Azért szeretnék mindenképpen vizsgát tenni mert...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




