Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Nyelvtanulás » Angol és én taszítjuk egymást....

Angol és én taszítjuk egymást. Hogyan változtassak a helyzeten?

Figyelt kérdés

Most vagyok 23.

A helyzet: Próbálom röviden vázolni.

Ált suli 4.ben kezdtük el az angolt. 4-es 5ös voltam.

Mindig szódogákat írtunk a verstanulás is nagyon ment magyarból, szóval ezzel nem volt gond. DE!!! Sose beszéltetett minket a tanár. Így egy épkézláb mondtatot nem tudtam elmondani.


Középsuli: A szódogák folytatódtak, de emellé jött még az oldalas, féloldalas szöveg bemagolása. Az nem érdekelte a tanárt, hogy nem is értjük miről van szó. Az volt a felelés, hogy mindenkinek el kellett mondania ugyanazt a szöveget, és ha kihagytál egy szót lerontotta a jegyedet.


Érettségin yes/no questionök voltak. Mivel előtte két héttel rájött az az ütődöttke, hogy semmit nem tudunk makogni.


Egyetem: Dolgoznom kellett suli mellett, hogy tudjam fizetni az albit, kolit, jegyzeteket, tudjak kaját venni. Nem maradt semmi időm a nyelvtanulásra. Így kb 2-3 évig semmit nem angoloztam.


LEdiplomáztam, de a diplomámat még nem láthattam, mivel nincs nyelvvizsgám.


Beiratkoztam egy nyelviskolába. Most járok szép szorgalmasan. Vesszük a témaköröket. Tanulgatom. De mindig csak óra előtt pár órával beseggelem, a friss anyagot. Nem tudom magam rávenni, hogy angolozzak. Mert mindig azok az emlékképek vannak előttem, hogy szótárazni kell, meg leszid a tanár mert nem fordítasz, te mindig ferdítesz...gyűlölöm ezt a mondatot.


Akkor élvezném igazán, ha simán érteném a szövegeket, és HA TUDNÉK BESZÉLNI.

De amint meg kell szólalnom, megijedek, és csak makogok.

Kb.tizenvalamennyi angol könyv sorakozik a polcon. NYelvtankönyvek, levelezések, szóbelihez anyagok.


Mi a titka, hogy megszeressem, és könnyedén tanuljam?


Most ezt csak egy kényszernek érzem. Egy akadály amit MUSZÁJból kell leküzdenem, hogy megkapjam a diplomámat :(


2013. febr. 24. 10:11
 1/5 anonim ***** válasza:

Egyszerű. Nézz angolul sorozatokat. Komolyan. Magyar, vagy angol felirattal. Nézz meg mindennap legalább félévadot..vagy egyet. Kattanj rá. Hallgasd max hangerőn. Próbáld ne nézni a feliratot.

Én a harmadik évad után már perfectül beszéltem.

2013. febr. 24. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

"perfectül beszéltem."


Hahahahahahahaaaaaaaaaaa!

2013. febr. 24. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Hahaha?:D Megvolt előtte a tudásom, a szókincsem, tökéletesen írtam, csak éppen beszélni nem tudtam.

Nem olyan hihetetlen.:]

2013. febr. 24. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Dr csont a favorit, na de abban olyanokat mondanak, hogy még magyarul is keresztbe áll a szemem.


Időm az van tengernyi, mivel a munkahelyekre is csak úgy vesznek fel ha van megfelelő angol tudásom.


Mondjuk barátok angolul? Az kicsi lágyabb nem? Mármint szöveg szempontjából. Kicsit életszerűbb. De nem tudom honnan lehet letölteni. :S


Nyelvtant??? Azt hogy seggeljem be?

Oxford angol nyelvtan aza nagy bordó könyv. Kívülről betéve kellene tudni...

2013. febr. 24. 10:51
 5/5 Marczell válasza:

Én is borzalmas voltam angolból középiskola elején, 3-mas lettem félévkor utána elkezdtem magam feltornázni (először feltortáznit írtam). Elkezdtem nézni angol felirattal asorozatokat, képregényeket olvastam angolul, mangát, animét stb. Középiskola végén letettem a felsőfokű angol komplett vizsgát. Szóbeli 84%-os lett.


Így fejlesztettem a szókincsemet, kiejtést, nyelvtani szerkezet is elsajátítható így is ha kilogikázod. Viszont fontos az hogy legyen beszélgető partnered, veled egyenlő vagy jobb beszédkészséggel rendelkező legyen

2013. júl. 10. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!